Hőgyes Endre Emlékérmet kapott dr. Sótonyi Péter

A Hőgyes Endre Emlékérmet idén dr. Sótonyi Péter rector emeritus vehette át kiemelkedő orvosszakmai életműve elismeréseként.

Az egészségügyi ágazatban adományozható egyik legfontosabb díj mellett az igazságügyi orvostan neves kutatója nemrégiben a Magyar Corvin-láncot is elnyerte, amely a magyar tudomány és művészet, valamint oktatás és művelődés fellendítésében szerzett kimagasló érdemek elismerésére szolgál, a kitüntetettek alkotják a Magyar Corvin-lánc Testületet.

A Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében megtartott Hőgyes Endre Tudományos Emlékülésen dr. Mandl József az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökeként köszöntette a résztvevőket. Szólt róla, hogy Hőgyes Endre a magyar medicina ikonikus alakjaként jó példa arra, hogy a nemzetközileg is elismert szakmai teljesítmény és a közéleti tevékenység összeegyeztethető egymással.

Dr. Sótonyi Pétert méltatva elmondta, sokrétű életművében a szakma iránti elkötelezettség a mai napig jelen van, az igazságügyi orvostan területén belül két kiemelt témakör köthető hozzá, a kardiopatológia, valamint a biológiai és nem biológiai nyomok kriminalisztikai bizonyításban hasznos megismerésére alkalmas kutatómódszerek kidolgozása. Összefoglalta a díjazott közéleti tevékenységét, kitért nemzetközi pályafutására és tudományos szakmai teljesítményére. Mint elmondta, a régió első etikai bizottsága, a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság alapítója, valamint a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának alapító elnöke volt, a Freiburgi Egyetem tiszteletbeli szenátoraként pedig ma is tesz az intézmény nemzetközi kapcsolataiért, elismertségéért. Sokszínű érdeklődését mutatja a zene és a rajzolás iránti tehetsége is – tette hozzá.

Hőgyes-emlékelőadásában Sótonyi Péter ismertette Hőgyes Endre életútját és tudományos munkásságát, kitérve pályatársaira, Balogh Kálmánra, Arányi Lajosra és Ajtai K. Sándorra is. Saját szakterülete, a kriminalisztika bemutatása során szólt a többi közt a pollenkutatásról az igazságügyi orvostanban, valamint a lövési sérülések járulékos tényezőinek morfológiai vizsgálatáról. A mesterei közt említette Harsányi Lászlót és Somogyi Endrét, és köszönetet nyilvánított a Semmelweis Egyetemnek, feleségének és családjának. Úgy érzem, hogy sikerült teljesítenem életem egyik legfontosabb célját azzal, hogy munkámmal vissza tudtam adni valamennyit az egyetemnek mindabból, amit kaptam – zárta gondolatait.

A Hőgyes Endre Emlékérmet Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár adta át Sótonyi Péternek.

A Sótonyi Péterrel készült interjút az egyetem honlapja közli.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...