Semmelweis-napi kitüntetések 2016

Balog Zoltán az ünnepségen az egészségügyre fordított forrásokról beszélt, majd átadta a kitüntetéseket. 

A Semmelweis-nap az egészségügy ünnepe, azoké, akik a gyógyításban dolgoznak – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Budapesten rendezett ünnepségen. Balog Zoltán kiemelte: az elmúlt években több száz milliárd forintot fordítottak egészségügyi fejlesztésekre. 
Csak eszközvásárlásra négy év alatt több mint százmilliárd jutott, és ötszázmilliárdot fordítottak egészségügyi intézmények fejlesztésére – tette hozzá a tárca vezetője.

A vidéki egészségügyi fejlesztések után most Budapest következik – mondta továbbá a politikus – ahol egészen különleges a helyzet, hiszen a fővárosi betegellátó rendszer Magyarország lakosságának 45 százalékát érinti. Szólt arról is, hogy négy centrum építése, megerősítése kezdődik meg, a vonatkozó kormányhatározat várhatóan hétfőn vagy kedden jelenik meg.

Balog kihívásnak nevezte, hogyan tudják a betegellátás és orvosképzés viszonyát újonnan meghatározni, ez ugyanis Magyarországnak nemzetközi szinten is jegyzett értéke.

Balog Zoltán azt mondta, bízik abban, hogy értékelhető az a béremelés érdekében 2012-ben indított program, amellyel 2019-re a 200 százalékot érheti majd el a növekmény. Csak jövőre százmilliárdos összeg kerül pluszban béremelésként a rendszerbe, s ezen felül 171 milliárdos többlet érkezik az egészségügy területére. Kitért arra is, hogy nem félnek szembenézni a problémákkal, s fontos tudni, hogy minden probléma mögött nagyon sok ember személyes életkérdése áll. 

A területi ellátási elv és intézményi elv összhangja érdekében komoly tárgyalások zajlanak – tájékoztatott továbbá a miniszter – ezek során a strukturális változásokról kell megegyezni. Ugyanakkor még mindig sokszor magasabb a kórházban eltöltött idő, mint az unió más országaiban, s ha több forrást kérnek, a szükséges módosításokról meg kell állapodni – mondta Balog Zoltán, aki azt szeretné, ha a kormánynak az egészségüggyel kötött szövetsége tovább erősödne.

Hosszú távon a politikában is az elvégzett munka eredménye számít – mutatott rá Balog Zoltán, hozzátéve: akkor és azért indulhatnak el az egészségügyben a változások, ha az abban dolgozók partnerek és egyet tudnak érteni. 

A tárca vezetője köszönetet mondott a jelenlévőknek és mindenkinek, akinek a munkája a gyógyítás területén példamutató és nemzeti érték. A gyógyítás hivatása egyidős az emberiséggel, és az a célja, hogy "kiszélesítse és meghosszabbítsa az élet útját" – fogalmazott.

A Semmelweis-nap az egészségügy ünnepe, azoké, akik a gyógyításban dolgoznak. 2011 óta munkaszüneti nap, hogy arra figyelhessenek, ami fontos, de a hétköznapokban mégis eltakarják a konkrét, azonnal elvégzendő feladatok – mutatott rá Balog Zoltán. 

A miniszter Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral az ünnepségen elismeréseket adott át az egészségügyben kiemelkedő szakmai tevékenységet végző szakembereknek.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat adott át:

Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének professor emeritusa részére.

Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át:

Dr. Erdélyi Lajos, a soproni Erzsébet Oktató Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály nyugalmazott osztályvezető-helyettes főorvosa, a Magyar Menopausa Társaság Ellenőrző Bizottságának elnöke,

Dr. Farbaky Zsófia, a Budai Irgalmasrendi Kórház Radiológiai Diagnosztikai és Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa,

Dr. Felszeghi Sára PhD, egyetemi docens, a Miskolci Egyetem, Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ vezető főorvosa,

Prof. Dr. Fogarasi András, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház osztályvezető főorvosa, tudományos igazgatója, főigazgató helyettese,

Dr. Juhász Julianna, a győri Oktató Családorvosi Rendelő oktató családorvosa, címzetes főorvos, kórházi foglalkozás-egészségügyi alapellátás vezetője,

Dr. Kappelmayer János, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója,

Dr. Mészáros Katalin, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház főorvosa,

Dr. Ökrös Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető főorvosa,

Dr. Póta Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főorvosa,

Dr. Rácz Tibor, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet orvosigazgatója, osztályvezető főorvosa,

Dr. Seress Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, II. számú Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,

Dr. Szalai Márta, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főnővére,

Dr. Szakolczai Ilona, a Budapest XI. kerületi Gyermek Háziorvosi Rendelő házi gyermekorvosa.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át:

Dr. Borbola György, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa,

Demjén Tibor, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Dohányzás Fókuszpont vezetője,

Dr. Gál János, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa,

Dr. Gulyás Zoltán, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház onkológiai gondozóvezető főorvosa,

Dr. Halasy Kálmán Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,

Kecskeméti Magdolna Zsuzsánna, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet minőségirányítási rendszer vezető-helyettese, epidemiológus szakasszisztense,

Dr. Milassin Márta, az Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztályának osztályvezetője,

Móga Sándorné, a Budapest Főváros XII. kerületi Hegyvidéki Egészségügyi Központ területi védőnője,

Dr. Molnár Éva, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főorvosa,

Dr. Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára,

Dr. Simkó Elemér, nyugalmazott főorvos, a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat neurológus és pszichiáter szakorvosa,

Dr. Simon Fiala János, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főorvosa,

Dr. Szabó Edina, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kiskunfélegyházi Telephelye, Kardiológia Rehabilitációs Osztályának adjunktusa,

Szűcs Istvánné, a hercegkúti K+B. Med Bt. körzeti ápolója,

Dr. Tóth Eszter, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet vezető főorvosa,

Dr. Török Katalin, Budapest XII. kerület Zugligeti úti rendelő háziorvosa, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének akkreditált oktatója,

Dr. Vass Antal, a Bajai Szent Rókus Kórház főorvosa,

Dr. Zibolen Ágnes Éva, a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiéniai Gondozó főorvosa.

Az egészségügy területén végzett magas színvonalú szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:

 Andrejkáné Dr. Sebestyén Valéria, a várpalotai Szent Donát Kórház osztályvezető főorvosa,

Ács István, a Középülettervező Zrt. vezető tervezője,

Balázs Ferencné, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház intenzív betegellátó szakápolója,

Bányai Éva Márta, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főnővére,

Bezsenyi Istvánné, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Onkoradiológiai Központ diplomás ápolója,

Dr. Borda Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,

Dián Ferenc, a tatabányai Szent Borbála Kórház műhelyvezetője,

Dr. Gyulai Miklós Tibor, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főorvosa,

Horváth Anita, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Haematológiai Osztályának vezető főnővére,

Sarkadiné Bodogán Mária, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet osztályvezető főnővére,

Szajkó Jenőné, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház diplomás ápolója,

Dr. Tóth János, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,

Tóth Károly, az Altero Kft. ügyvezető igazgatója,

Dr. Tüske György, a Zala Megyei Kórház osztályvezető főorvosa,

Vincze Beatrix, a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápoláskoordinátora, vezető főnővére.

 

Az egészségügy területén végzett példaértékű szakmai munkájuk elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:

  • a Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriai Osztály szakdolgozói kollektívája,
  • a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szakoktató munkacsoportja,
  • a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály kollektívája,
  • a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály munkacsoportja,
  • a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium asszisztensi munkacsoportja,
  • a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház OnkoNetwork munkacsoportja.         

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...