2025. május. 06., kedd - Ivett, Frida.
hirdetés
hirdetés

Határtalan történet – Idővonal az Akadémia székháza előtt

Új látványossággal gazdagodott Budapest: a Magyar Tudományos Akadémia 199., ünnepi közgyűlése nyitányaként május 5-én felavatták a Határtalan történet című köztéri alkotást, amely az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából állította ki az MTA és Budapest Főváros Önkormányzata.

A 200 tardosi mészkőlapból álló idővonal az elmúlt 200 év fontosabb eseményeit, szereplőit jeleníti meg. Végigsétálva mellette megismerhetjük a tudást, a nemzet és az egyetemes tudomány szolgálatában álló intézmény első 200 évének jelentős eseményeit az 1825-ös alapítástól egészen Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáig.

Avatóbeszédében Kollár László főtitkár azt mondta: az alkotás a tudomány és a társadalom találkozása is szimbolizálja. „Borúra derű” – Vörösmarty Mihály javaslatára ezeket a szavakat választotta az Akadémia jelmondatául 1831-ben, hat évvel az alapítása után.

Realitás a jelenben, bizalommal a jövőben: ez jellemezte az alapítókat, és jellemzi intézményünket azóta is – mondta az MTA főtitkára. – A tardosi kő székházunk jellegzetes építőanyaga, és a vonal arra is utal, hogy kilépünk a magyar nyelvű vegyes közösség központjából a nagyközönség felé, és arra is, hogy a térnek és a társadalomnak hívják a társadalom képviselőit. Határtalan történet . A vonal időben határtalan, a múlt történéseihez a jövő még nem ismert eseményei csatlakoznak, az idővonal nem a múltba réved, hanem nyit a jövő felé.

Az Idővonal köztéri alkotás felavatása az MTA Székháza előtt (Fotó: MTA/Szigeti Tamás)
Az Idővonal köztéri alkotás felavatása az MTA Székháza előtt (Fotó: MTA/Szigeti Tamás)

Kollár László beszélt arról is, hogy egyszerre végigolvasva a kövekre felő mondatokat, azok meglepően egyértelműen üzeneteket fogalmaznak meg. Az 1842-es akadémiai közgyűlésen Széchenyi kétórás felállt a magyar nyelvről, a Kossuth és a Wesselény is részt vett. megalkotása sokkal később Bibó István is megfogalmazta: nem szabad félni sem a más véleményektől, sem a más nyelvűektől. Lehet akkor is tisztelni a másikat, ha másképpen gondolkodunk.

Az Akadémia főtitkárának szavait Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere avatta fel a magyar főváros legújabb látványosságát. Karácsony Gergely elmondta: az idővonal nagyon szépen szimbolizálja a történelmi megújulást és az akadémiai szférán kívüli társadalmi csoportok felé való nyitást. Az idővonal végleges a jelenlegi, a székház előtti parkolóból kialakított parkban kap majd helyet.

A bővített tartalom az idovonal.mta.hu/mta200 oldalon érhető el el.

Megnyílt a Varázshatalom című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban

Megnyílt a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) bemutató Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás hétfőn az Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ - Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

A magyar tudomány, a nemzeti kultúra és a társadalom szövetei egymástól elválaszthatatlanok – hangsúlyozta Zsigmond Gábor, a MNM főigazgatója a tárlatot megnyitó beszédében.

Elmondta: a tárlat párbeszéd a múlt és a jelen, a tudomány és a művészet, a társadalomtudományok és a természettudományok között. A kiállítás megvalósításához több mint 30 intézmény és magánszemély több mint 200 kölcsönzött műtárggyal járult hozzá, az Akadémia saját gyűjteményéből mintegy 350 tárgy látható az MNM anyagai mellett.

Az október 26-ig látható tárlat történeti íve Mátyás király humanista udvarától indulva Krausz Ferenc és Karikó Katalin Nobel-díjáig vezeti el az érdeklődőket - tette hozzá.

Freund Tamás, az MTA elnöke elmondta: a 200 éve alapított MTA a felmérések szerint ma is a legnagyobb közbizalommal övezett intézmény Magyarországon, amely közalapozásból született és a közösségért van. Hozzátette: az MNM és az MTA közös kiállítása a bicentenárium egyik legnagyobb eseménye. Öt tematikai egységben szeretnék személyes közelségbe hozni az Akadémia történetét, közösségteremtő erejét, a tudás létrehozásában és közvetítésében való szerepét, a tudományok és a mindennapok kapcsolatát.

A több mint 800 kiállítási tárgy, a látványos tartalmak és megoldások reményeik szerint lehetőséget teremtenek a tudomány, a kultúra és a történelem közötti mélyebb összefüggések feltárásához - hangsúlyozta.

Karikó Katalin, orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy Nobel-díját megtekinthetik a kiállítás látogatói.

Karikó Katalin elhelyezi a Nobel-díját a múzeum Varázshatalom című kiállításán a megnyitó előtt, mellette Zsigmond Gábor, az MNM főigazgatója 2025. május 5-én. (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Karikó Katalin elhelyezi a Nobel-díját a múzeum Varázshatalom című kiállításán a megnyitó előtt, mellette Zsigmond Gábor, az MNM főigazgatója 2025. május 5-én. (Fotó: MTI/Purger Tamás)

A 200 éves MTA és Arany János akadémiai főtitkár előtt fejet hajtva azt is ünnepeljük, hogy a nyelvünk alkalmasnak bizonyult arra, hogy megismerjük, belakjuk és otthonossá formáljuk a világot - mondta Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke, hozzátéve: a magyar gondolat számos intézményben öltött testet, ami aztán az elmúlt két évszázadban világégések, diktatúrák közepette is megtartott bennünket.

A kiállítás az Akadémia 200 éves történetéről mesél, a cél a mérhetetlen sokszínűség megmutatása - mondta el Császtvay Tünde, a kiállítás kurátora. Hozzátette: sok látogató nem tudja elképzelni, hogy mi zajlik az Akadémia falai mögött, de megérzik majd, hogy mióta fennáll, itt összegződik az a mindenkori tudásmennyiség, amelynek eredményei beindítják a fejlődést.

A több mint 800 kiállítási tárgy között olyan különlegességek is láthatók, mint például gróf Széchenyi István adományozólevele az Akadémia megalapítására, Kisfaludy Károly halotti maszkja, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek és Karikó Katalin Nobel-díja. A kiállítási tárgyak mellett meghatározott pontokon látványos virtuális tartalmak és megoldások, valamint Orosz Klára szobrászművész alkotásai adnak lehetőséget a tudomány, kultúra és történelem közötti mélyebb összefüggések feltárására.

Varázshatalom című kiállítás a megnyitó napján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2025. május 5-én. A kiállításmegnyitó az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendezvénysorozatához kapcsolódik. (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Varázshatalom című kiállítás a megnyitó napján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2025. május 5-én. A kiállításmegnyitó az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendezvénysorozatához kapcsolódik. (Fotó: MTI/Purger Tamás)

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia , MTI)
hirdetés

Könyveink