2025. november. 15., szombat - Albert, Lipót.
hirdetés
hirdetés

Harmadszor adták át a Steller Mária Védőnői Díjakat

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést 21, kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át csütörtökön Budapesten.

A Házasság hete keretében az Magyar Tudományos Akadémián rendezett Család és hivatás című konferencián beszédet mondott többek között a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. Beneda Attila kiemelte: a kormány abban próbál segíteni, hogy mindenki szabadon dönthessen, vállal-e gyermeket vagy sem, a gyermek mellett visszamegy-e dolgozni vagy sem.

Skrabski Fruzsina, a HKHK társelnöke úgy fogalmazott: ha a védőnőket szeretjük, tiszteljük, felemeljük, akkor egy jó országban fogunk élni. A védőnők áldozatos munkát végeznek, sok helyen közösséget teremtenek, edukálnak, hátrányos helyzetűeket támogatnak a gyerekek és családok érdekében.

Müller Cecília országos tiszti főorvos örömét fejezte ki, hogy a Steller Mária Díjat a házasság hetén adják át, mondván, a házasság és a közösségért munkálkodás is egyfajta elköteleződést jelent. Kiemelte, rendkívül fontos a biztonság, amit a védőnők a családoknak nyújtanak.

A díjat a járási/fővárosi vezető védőnő ajánlása alapján egy nyolc tagú zsűri ítéli oda vármegyénként egy személynek. Az elismeréssel az alapítók a védőnői hivatás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom hivatalos Facebook-oldala
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom hivatalos Facebook-oldala

A Steller Mária Védőnői Díj 2022 díjazottjai:

Baranya vármegye: Kraftné Péter Edit (Babarc Község Önkormányzat Védőnői Szolgálat)

Bács-Kiskun vármegye: Farkas Sándorné (Balotaszállás védőnői körzet)

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: Köhlerné Soltész Judit (Sajókaza 2. védőnői körzet)

Békés vármegye: Alt Lászlóné (Békéscsaba 9. védőnői körzet)

Csongrád-Csanád vármegye: Slezákné Kiss Andrea (Sándorfalva 3. védőnői körzet)

Fejér vármegye: Molnár Krisztina (Székesfehérvár 11. védőnői körzet)

Győr-Moson-Sopron vármegye: Bugár Katalin (Csorna 3. védőnői körzet)

Hajdú-Bihar vármegye: Nagy Erika (Biharkeresztes/Told körzet)

Heves vármegye: Kakuk Béláné (Tiszanána 2. védőnői körzet)

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye: Szabó Csilla (Szolnok 2. védőnői körzet)

Komárom-Esztergom vármegye: Nagyné Csabai Anna Erzsébet (Oroszlány 1. védőnői körzet)

Nógrád vármegye: Laukóné Oláh Magdolna (Varsány védőnői körzet)

Pest vármegye: Kovácsné Kisbabér Ildikó (Dunakeszi 2. védőnői körzet)

Somogy vármegye: Semsei Tünde (Szenna védőnői körzet)

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: Vanczerné Németh Mária (Tiszavasvári 2. védőnői körzet)

Tolna vármegye: Krausz Jánosné (Györköny/Pusztahencse védőnői körzet)

Vas vármegye: Ribes Krisztina (Szeleste Önkormányzata Védőnői Szolgálat)

Veszprém vármegye: Zsifkovics Szilvia (Révfülöp védőnői körzet)

Zala vármegye: Turós Dóra (Zalaszentgrót 3. védőnői körzet)

Budapest XIV. kerület: Virágné Molnár Szilvia (4. védőnői körzet)

Budapest III. kerület: Hábelné Gulyás Szilvia (25. védőnői körzet)

A 2021-es Steller Mária Védőnői Díj Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei díjazottja,  Szilágyiné Nagy Ágnes is most, utólag vette át a díjat.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...