2024. december. 19., csütörtök - Viola.
hirdetés
hirdetés

Gábor Dénes-díjátadó 2024

A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a különböző szakmai elismerések, amelyek sorában fontosak a civil kezdeményezéssel létrejött díjak. Ez évben immár 35. alkalommal adták át a NOVOFER Alapítvány által 1989-ben létrehozott GÁBOR DÉNES-díjat, amely a civil szféra közismert műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon, és napjainkig 277-en részesültek ezen elismerésben.

A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt” jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén (fenntartható fejlődés, nyersanyag-, energia- és hulladékgazdálkodás, foglalkoztatottság, stb.), azaz csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra.

A NOVOFER Alapítvány célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés együttesén alapuló innovációban megszületett kiemelkedő teljesítmények elismerése. A Gábor Dénes-díj megalapítójának szándéka a meghatározó személyes alkotó hozzájárulás és eredmény előtti főhajtás mellett a magas szervezettségű innovációs folyamatok, a kreatív erőfeszítésekkel létrehozott új anyagi, gépi és emberi kooperációk és vívmányok iránti társadalmi érdeklődés, figyelem és elismerés serkentése volt. Mai világunk fennmaradása és fejlődése döntően az érzékeny és értéktudatos környezet, a közösségi reflexeink ösztönző hatásától függ. A díjazottak Gábor Dénes hasonló szellemiségét mutatták fel, vitték sikerre az elmúlt több mint három évtizedben. Az egyes természettudományokra épülő ágazatokat (energetika, IT és távközlés, gépipar, közlekedés, mezőgazdaság/biotechnológia, orvosi technológia/műszergyártás, vegyészet/gyógyszeripar), illetve kapcsolódó képzési kereteikhez tartozó kiválóságokat reprezentálják díjazottjaink.

 

A 2024. évi díjazottak 

 

A Kuratórium döntése alapján Gábor Dénes Életmű Díjban részesült 

Prof. Dr. Bodor Miklós orvosi kémikus, a BODOR LABORATORIES INC. alapítója, a Florida Egyetem professzor emeritusa

a kvantumkémiai kutatásaira is alapozott retrometabolikus gyógyszer tervezés elméletének és módszertani iskolájának kidolgozásáért, a Kémiai Irányított Rendszerek, illetve a Lágy Gyógyszerek úttörő aktiválási programjainak kifejlesztéséért, különösen az új központi idegrendszeri, szemészeti, dermatológiai, továbbá hiperhidrózis- és multiplex szklerózis – blockbuster - gyógyszerek megalkotásáért.

Életrajz:

Dr. Bodor Miklós 1939-ben született Szatmárnémetiben. A kolozsvári Bolyai Egyetem öt éves Kutató Kémia szakát végezte  kitüntetéssel 1959-ben .Doktori címét ugyanott szerezte 1965-ben. A kolozsvári Gógyszerkutató Intézet főkutatója volt 1968-ig, amikor a Texas Egyetemre (Austin,TX) hívták meg egy R.A.Welch ösztöndíjra, ahol kvantum kémiai tanulmányokat folytatott. 1972-ben a Kansas Egyetemre (Lawrence,KS) ment át. A Florida Egyetem (Gainesville, FL) 1978-ban tanszékvezető professzornak hívta meg, ahol most is aktív mint Emeritus Professzor. A budapesti Gyogyszerkutató Intézet igazgatója volt 1999-2006 között. 2006-ban megalapította a Bodor Laboratories Inc.(Miami,FL) vállalatot.

Fő kutatási területe az általa kidolgozott és világszerte alkalmazott Retrometabolikus Gyógyszertervezés (’lágy’ gyógyszerek és irányított rendszerek) elmélete, módszerei és gyakorlati alkalmazása. Alapvetően új gyógyszerei a Loteprednol Etabonate világszerte több mint ötven gyógyszerkészítmény hatóanyaga, Sofpironium Bromide az első jóvá hagyott gyógyszer a hiperhidrózis kezelésére, Mavenclad a multiplex szklerózis orális kezelésére. 

Több mint 500 tudományos dolgozat és 330 szabadalom szerzője. Sokszoros díszdoktor és számos nemzetközi és magyar díj és kitüntetés birtokosa.

 

A Kuratórium döntése alapján Gábor Dénes-díjban részesült:

Dr. Aszódi Attila energetikai mérnök, gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja

a nukleáris energiatermelés biztonságos működtetését célzó kutatási, mérnöki és nemzetközileg elismert széles körben hivatkozott szakértői eredményeiért, a hazai nukleáris szakember utánpótlás érdekében tartósan végzett eredményes oktatói és vezetői munkásságáért, az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sokirányú szakpolitikai, koordinációs, valamint hazai felvilágosító aktivitásáért.

Dr. Buttyán Levente mérnökinformatikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára

a kiber-fizikai rendszerek informatikai biztonságát támogató kiemelkedő színvonalú hazai és nemzetközi kutatói és oktató munkájáért, az általa alapított és vezetett CrySyS Adat- és Rendszerbiztonsági Laboratórium keretében végzett, IoT rendszerek kiberbiztonságával kapcsolatos eredményeiért, azon belül is a kártékony programok hatékony detektálására kidolgozott eljárásaiért, továbbá a V2X kommunikáció biztonságához kapcsolódó nemzetközi szabványok iskolateremtő publikációs megalapozásáért.

Dr. Buzás Edit Irén orvos, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója

a sejt- és immunbiológia terén végzett több évtizedes eredményes kutatói- és oktatói munkásságáért, az autoimmunitás, a T-sejtes immunitás, a rheumatológia és a kardioveszkuláris megbetegedések, továbbá az extracelluláris vezikulák kutatásának területén elért nemzetközi rangú eredményeiért, valamint kimagasló tudományszervezői és szakmai publikációs aktivitásáért.

Prof. Dr. Helyes Zsuzsanna orvos, klinikai farmakológus, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára,

 a fájdalom és gyulladás farmakológiai kutatásaiban végzett kimagasló modell- és gyógyszerfejlesztési munkásságáért, különösen a kapszaicin-érzékeny peptiderg érzőideg-végződések és interakcióik szerepének feltérképezéséért, a krónikus neuropátiás és ízületi fájdalom csillapítását célzó innovatív fejlesztéseiért, valamint az egyetem-ipar kapcsolatépítésben és a nemzetközi szakmai közéletben elért sikereiért. 

Prof. Dr. Nagy Zoltán Zsolt orvos, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója,

a szemészeti lézerekkel való hatékony cukorbetegségi és műlencse beültetési szövődmény kezelés, a látásjavítás femtolézeres megújítása, a hályogsebészet és célzottan a glaucoma-gyógyítás biztonságosabb és hatékonyabb műszerkészlete, valamint az örökletes retina-betegségeket, illetve a hosszútávú űrutazások látáskorlátozó hatásait innovatívan gyógyító eljárások alkotó bevezetéséért.

Dr. Rózsa Balázs orvos, fizikus, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatócsoport vezetője, a BrainVisionCenter Nonprofit Kft. igazgatója

a neuronhálózati aktivitás és az idegsejtnyúlványokban zajló mechanizmusok vizsgálatára a vezetésével kifejlesztett valós idejű háromdimenziós lézerszkennelő mikroszkópiai eljárásokért, a szabadalmakban is megtestesülő természettudományos alapú feltalálói munkásságára épülő új innovatív eszközök jelentős gazdasági eredményű világpiaci értékesítésének megszervezéséért, valamint úttörő nemzetközi tudományos kollaborációk kiépítéséért.

 

Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjban részesült

Olosz Adél hallgató

a „Gyalogoshidak dinamikus próbaterhének vizsgálata” tárgyú dolgozatáért

Konzulensek: Dr. Kövesdi Balázs, Dr. Hegyi Péter

BME Építőmérnöki Kar, Hidak és Szerkezetek Tanszék

 

Bankó Alexandra hallgató

„Mit ér a gazdasági növekedés, ha szennyezéssel fizetünk érte? Menedék országok a kereszttűzben” tárgyú dolgozatáért

Konzulens: Dr. Böcskei Elvira 

BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Pénzügyek Tanszék

 

A 2024 évi Gábor Dénes díjakat a hagyományokhoz híven a Parlament Felsőházi termében adták át 2024. december 13-án.

(forrás: Novofer Alapítvány)
hirdetés

Könyveink