Forradalmasította az infarktusellátást

A Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését a Semmelweis Budapest Awardot, a szívinfarktus-ellátás forradalmasításáért veheti át a világ egyik legismertebb klinikai kutató kardiológus professzora, Petr Widimský.

A Magyarországon 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktus ellátás becslések szerint 100 000 honfitársunk életét mentette meg.

Petr Widimský a prágai Károly Egyetem és Egyetemi Kórház professzora, a Szívcentrum vezetője és az egyetem orvoskari dékánja. Tudományos munkájának legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy az általa vezetett klinikai vizsgálatok eredményei alapjaiban változtatták meg a szívinfarktus ellátását. Az úgynevezett „Prague” (Prága) vizsgálatok során sok ezer fős betegcsoporton bizonyította, hogy a katéteres szívkoszúrér tágítás hatékonyabb terápia a heveny szívizom infarktussal kezelt betegek ellátásában, mint a korábban széles körben alkalmazott vérrögoldó infúziós kezelés. A Prague vizsgálatok eredményi alapján az alkalmazott módszerek széleskörű elterjedésével mintegy felére csökkent az infarktuson átesett betegek kórházi halálozása, a szívkatéteres koszorúér megnyitás több millió emberen segített. Csak Magyarországon a 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktusellátás becslések szerint 100 000 honfitársunk életét mentette meg.

A katéteres koszorúér-tágítás során a heveny szívinfarktus miatt kórházba szállított páciens koszorúereit egy vékony csővel (szívkatéter) közvetlenül tudják vizsgálni és szükség esetén terápiás beavatkozásra is sor kerülhet. Ezen módszer lehetővé teszi, hogy a panaszt okozó szűkületet illetve elzáródást újra megnyissák és kitágítsák, azaz a véráramlást ismét biztosítsák. Az esetek döntő többségében fémből készült koszorúér implantátumot, úgynevezett stent, is helyeznek az érbe, amely hosszú távon nyitva tartja a kezelt érszakaszt.

Petr Widimsky rendszereres látogatója a magyar szakmai konferenciáknak, a Semmelweis Egyetem vezető kardiológusai pedig számos nemzetközi tanulmány elkészítésében dolgozhattak együtt és több kiemelkedő nemzetközi folyóiratban publikáltak a professzorral.

Számos kitüntetései közül legfontosabbak az Európai Kardiológiai Társaság 2014-es aranyérme, a Cseh Köztársaság 2016-ban odaítélt „Mensa Honorary” elismerése, melyet „a cseh nemzet intellektuális felemelkedéséért és az ország nemzetközi elismertségéért” folytatott munkájáért vehetett át. Ezen felül 2017-ben a Charles University „Donatio Universitatis Carolinae“ díját is megkapta. A cseh kutató több mint 20 tankönyv fejezet és 500 nemzetközi cikk szerzője, a Thomson Reuters a legtöbbet idézett cseh orvosként, valamint a világ egyik legnevesebb tudósaként tartja számon.

Petr Widimský professzor 1979-ben vette át orvosi diplomáját, majd 1987-ben belgyógyász, 1992-ben kardiológiai szakvizsgát tett. 1979 óta a prágai „Kralovske Vinohrady“ egyetemi kórházban dolgozik, majd 1995-ben létrehozza az intézmény szívcentrumát, a Cardiocenter-t, melyet azóta is ő vezet.
2000 és 2003 között a prágai Charles University rektorhelyettese, 2010 és 2018 között a prágai Charles University III. Orvostudományi Karának dékánhelyettese. A „Stent For Life“ kezdeményezés megalapítója, és első elnöke 2008 és 2010 között. 2005 és 2015 között a Cseh Egészségügyi Minisztérium Kardiológiai Akkreditációs Bizottságának az elnöke.

A Semmelweis Budapest Awardot az egyetem szenátusa 2009-ben alapította, az olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósok elismerésére, akiknek munkássága új utat mutat és az emberiség fejlődését szolgálja.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...