hirdetés

 

Stefan W. Hell a Semmelweis Budapest Award idei díjazottja

A Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű, nemzetközi tudományos elismerését dr. Szél Ágoston rektortól vehette át a Nobel-díjas tudós.

Dr. Stefan W. Hell az ünnepélyes díjátadón hangsúlyozta: hatalmas megtiszteltetés számára a Semmelweis Ignác nevét viselő elismerés. A díjátadó alkalmából rendezett tudományos ülésen „Optikai mikroszkópia: a felbontás forradalma” címmel tartott előadást, melyben ismertette felfedezését, melyet 2014-ben megosztott kémiai Nobel-díjjal ismertek el, valamint az addig vezető utat.

Az aradi születésű tudós a mikroszkópos képalkotás évszázados korlátait törte át felfedezésével, neki köszönhető a szuperfelbontású nanomikroszkópok egy fajtája, mely minden korábbinál apróbb részleteket tesz láthatóvá a kutatók számára a sejtek, szövetek vizsgálata során. Előadásában részletesen beszámolt az úgynevezett feloldási korlát túllépését lehetővé tévő felismeréséről, melyben speciális floureszcens megoldásokat felhasználva kerülte meg a hullámoptika törvényeit. A nanoszkópia lehetővé teszi, hogy a kutatók kitüntetett molekulákat lássanak az élő sejten belül, így például azt, hogy miként képződnek molekuláris kapcsolódási pontok idegsejtek között az agyban.

A Semmelweis Egyetem mindig is kiemelt hangsúlyt fektetett a mikroszkópos és orvosi diagnosztikai képalkotó módszerek alkalmazására, az ezekkel kapcsolatos kutatásra és az eszközpark fejlesztésére. Ezért döntött Szenátus 2016-ban egy olyan tudós díjazása mellett, akinek találmánya ezen a területen hozott forradalmi változást, írja az egyetem honlapja.

Dr. Stefan W. Hell a Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet nanobiofotonikai részlegének alapítója és igazgatója, a Heidelbergi Egyetem professzora.

A Semmelweis Budapest Award a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű, nemzetközi tudományos elismerése, melyet 2009-ben alapított a szenátus. A díjat olyan természettudományi területen dolgozó, nemzetközileg elismert eredményeket elérő kutatók kaphatják, akik munkássága új utat mutat az élő természet megismeréséhez és az emberiség javát szolgálja. A Semmelweis Budapest Awardot immár hetedszer adják át, a korábbi díjazottak között volt Jeremy K. Nicholson, Sir George Radda, Dr. Somogyi Péter, Dr. Oláh György, Dr. Klein György és Dr. Tomas Hökfelt.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...