Drágán vett szakma a pszichológusé
A pszichológusképzés anomáliáiról és az ebből fakadó problémákról írt tanulmányt a Fordulat folyóirat Kritikai pszichológia – Lélek és kapitalizmus című számába Kiss Kata Dóra. A Népszava beszélget vele.
Már a pszichológusképzésben kódolva vannak a rendszerszintű problémák: a diplomások magánpraxisba menekülnek, hogy további képzéseiket vagy a diákhitelüket finanszírozni tudják. Az állami szféra nem vonzó, kevés a státusz, alacsony a fizetés, a terhelés óriási, a legelhivatottabbak is a kiégést kockáztatják. A magánellátást csak a tehetősebb városi középosztály tudja igénybe venni, miközben egész régiók és társadalmi rétegek esnek el a mentális megsegítés lehetőségétől, ami más módokon (addikció, depresszió, s ezek miatt kialakuló betegségek) sokszorosan terheli meg az egészségügyi ellátórendszert. A pszichológusképzés anomáliáiról és az ebből fakadó problémákról írt tanulmányt a Fordulat folyóirat Kritikai pszichológia – Lélek és kapitalizmus című számába Kiss Kata Dóra, írja a lap, jelezve: a pszichológusról az emberekben élő kép jórészt a terapeutát fedi le.
Kiss Kata Dóra, a Pécsi Tudományegyetem doktorjelöltje több képzőhely hallgatóival folytatott, fókuszcsoportos kutatásai során sokan említették a Terápia sorozatot, Csernust, Vekerdyt, mint akik elindították bennük az érdeklődést a szakma iránt. Legtöbben nem kutatónak vagy akadémikusnak mennének, hanem a segítő szakmát választanák, és már 16-17 évesen ehhez igazítják az érettségiket, különórákat. Azt gondolják, ha elvégzik az egyetemet, szakember lesz belőlük. Csakhogy már ebben van egy csavar – világít rá a kutató. – Mert míg például az orvostanhallgatóknál hatéves az általános képzés, és mindenki tisztában van azzal, hogy utána rezidensnek kell mennie, a pszichológia szakon osztott a képzés, alap- és mesterszakra. A hároméves alapszak (BA) viselkedéselemző diplomát ad, ilyet az intézmények nem is keresnek. Persze el lehet ezzel helyezkedni egy multinál HR-menedzserként.
Aki komolyan gondolja, hogy terapeutának áll, továbbmegy mesterképzésre (MA). Itt már lehet szakosodni, például gyerek-, sport- vagy munkapszichológia vonalon, egyeteme válogatja. „A következő csavar, hogy ha ez is megvan, az még mindig nem elég. A diploma nem igazol olyan gyakorlati tudást, amire a befogadó intézmények, a munkáltatók vágynak. Ezért jöhet még újabb 2-4 év szakképzés, rettentően kevés államilag finanszírozott hellyel, és a kizárólag önköltséges, módszerspecifikus képzések (egy féléves, akkreditált kognitív viselkedés- vagy mindfulnessterapeuta-képzés ára negyedmillió forint). Utóbbiaknak ma már hatalmas a piacuk, és ha megnézzük egy pszichológus honlapját, látjuk, milyen extraképzéseket végzett el, amiből azt gondolhatjuk, hogy ő jó szakember, akihez szívesen fordulnánk. Csakhogy ezek újabb évek, újabb sok százezres befektetések” – magyarázza a kutató. Ezért adták Csabai Mártával jegyzett tanulmányuk címének az idézetet: „Ez egy olyan szakma, amit megvásárolsz magadnak.”
A teljes cikket ITT olvashatja
