2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés
hirdetés

Döntő szakaszába lép a magyar űrhajósprogram

Cégek és kutatók egy nyílt felhívás részeként még elküldhetik a space.kormany.hu oldalra esetleges további kutatási javaslataikat.

A magyar űrhajósprogram döntő szakaszába lép, mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Sztáray Péter kedden azt követően nyilatkozott a közmédiának, hogy Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal közösen Budapesten meglátogatták a négy magyar űrhajósjelöltet.

Az államtitkár a kezdeményezést Magyarország számára korszakos programként jellemezte, mivel mind gazdasági, mind tudományos, mint biztonsági szempontból komoly előrelépést jelent. Remélik, hogy ezzel a programmal az új generációkat is inspirálhatják majd, és amikor a második magyar űrhajós is visszatér a világűrből, sokan akarnak majd az ő nyomdokaiba lépni.

Sztáray Péter azt mondta, hogy a HUNOR űrhajósprogram egyben szuverenitási kérdés is, tekintettel arra, hogy azok az országok, amelyek jelen vannak a világűrben, sok szempontból erősítik szuverenitásukat. Az államtitkár a program egyik fő céljának azt nevezte, hogy "a repülés során magyar műszerekkel, magyar űrhajóssal szerezzünk minél több tapasztalatot", és ezeket később az űrkutatásban kamatoztathassák.

Ferencz Orsolya tájékoztatása szerint várhatóan az év végére a közvélemény számára is kiderül, a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést, azonban az, hogy végül melyik magyar űrhajós repül fel a világűrbe, majd csak a program vége felé tudható meg. Közölte, hogy cégek és kutatók egy nyílt felhívás részeként még elküldhetik a space.kormany.hu oldalra esetleges további kutatási javaslataikat, ahogy azt korábban már többen is megtették. A miniszteri biztos megfogalmazása szerint egy ilyen nemzeti program a benne részt vevő felsőoktatási intézményeknek, kutatócsoportoknak, kutatóhálózatoknak és cégeknek óriási katalizáló erő, hiszen az űrtechnológia, az űripar a 21. század legfejlettebb gazdasági ágazatának alapja. Ezért ez a program, amelyben "nemzeti szuverén hatáskörben dönthetjük el", hogy a magyar tudós, a kutató mivel foglalkozik harminc napig a nemzetközi űrállomás fedélzetén, hatalmas lendületet ad a felsőoktatásnak és a tudományos kutatásoknak is.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Schlégl Ádám, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Szakály András, a HUNOR - Magyar Űrhajós Program űrhajósjelöltjei a Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal és Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkárral tartott budapesti találkozón 2023. szeptember 12-én.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Schlégl Ádám, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Szakály András, a HUNOR - Magyar Űrhajós Program űrhajósjelöltjei a Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal és Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkárral tartott budapesti találkozón 2023. szeptember 12-én.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...