Cukorbomba a diabétesz világnapon

Különleges Cukorbombával és konferenciával készül a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége a diabétesz világnapjára.

Különleges rendezvényekkel hívja fel a figyelmet a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) a diabéteszre. November 14-én, a cukorbetegség világnapján egy Cukorbombát helyeznek ki az ÁRKÁD bevásárlóközpontban, amelynek segítségével a betegséggel kapcsolatos ismereteiket tesztelhetik a vállalkozó kedvűek. Ezt követően pedig november 24-én a Lurdy Rendezvényközpontban rendezik meg a szervezet éves konferenciáját, amelynek fő témája a család szerepe a cukorbetegség megelőzésében, illetve kezelésében.

Ma már sokan tisztában vannak azzal, hogy a diabétesz egyre elterjedtebb betegség, kevesen tudják azonban, hogy ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, és további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. Óvatos számítások szerint 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz. Kiemelten fontos tehát, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről.

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége ennek érdekében két különleges rendezvénnyel is készül novemberben. November 14-én, amely egyébként a diabétesz világnapja, egy Cukorbombát helyeznek el az Örs Vezér terén található ÁRKÁD bevásárlóközpontban. A SANOFI támogatásával megvalósuló akció lényege, hogy meghatározott idő alatt kell válaszolni a megadott kérdésekre. Ha a résztvevők helyesen és időben válaszolnak a kérdésekre, akkor megelőzhetik a virtuális Cukorbomba felrobbanását. A helyszínen ingyenes vércukorszint-mérésre is lehetőség lesz a 77 Elelktronika Kft. támogatásával.

A CEOSZ ezt követően november 24-én, a Lurdy Rendezvényközpontban rendezi meg éves konferenciáját, amelynek a fő témája a család és a diabétesz lesz. Az egyes előadások során olyan témákat járnak körül, mint például, hogy hogyan segíthet a család a 2. típusú cukorbetegség előszobájának számító elhízás kezelésében, hogyan őrizhető meg az egészséges testsúly generációkon keresztül. Emellett szó lesz arról is, hogy az ún. szuperélelmiszereknek és a szénhidrátcsökkentett termékeknek milyen szerepe lehet a cukorbetegek étrendjében, illetve az idős cukorbetegek gondozásának speciális szempontjairól is. Mindezeken felül prof. dr. Bagdy Emőke is tart egy előadást arról, hogy hogyan tartható fenn az egészségtudatosság, a felelősség és a lelki élet fenntartható fejlődése. Az ebédszünetben pedig Faragó András operetténekes – aki maga is cukorbeteg – előadását hallgathatják meg résztvevők.

Az előadások mellett számos szűrővizsgálattal, így például vércukor-, koleszterin- és vérnyomásméréssel, látásvizsgálattal, neuropátiás szűréssel, illetve masszázzsal is várják a látogatókat. A konferencián és a szűrővizsgálatokon való részvétel is ingyenes. A rendezvény kiemelt támogatója a magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft, fő támogatói pedig a Sanofi valamint a Méry termékeket forgalmazó Di-Care Zrt.

„Az idei évben valami igazán különleges programmal szerettünk volna készülni, ami ténylegesen felhívja a figyelmet a 2. típusú diabétesz megelőzési és kezelési lehetőségeire. Ezért döntöttünk úgy, az éves konferenciánk beharangozójaként elkészítjük a Cukorbombát, amely segítségével a vállalkozó kedvűek éles helyzetben tesztelhetik ismereteiket” – mondta Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének az elnöke.

A programokról további információt a következő weboldalon találhat: http://ceosz.hu/

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...