2025. augusztus. 19., kedd - Huba.
hirdetés
hirdetés

Inflációkövető béremelésért tüntettek Bukarestben az egészségügyiek

Bukarestben az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) nevű szakszervezeti szövetség hívására több ezer orvos és ápoló vonult utcára hétfőn inflációkövető reálbéremelést követelve.

A romániai egészségügyi dolgozók tüntetéssorozata már tavaly megkezdődött, és az ágazat nagyobbik, mintegy 120 ezer egészségügyi alkalmazottat tömörítő érdekvédelmi szövetsége, a – főleg a kisegítő személyzet, irodisták és felcserek érdekeit képviselő  Sanitas szakszervezet a bértárgyalások nyomán február elején megállapodásra jutott Marcel Ciolacu miniszterelnökkel. A kormány jóváhagyta mintegy tízezer (a költségvetési hiány csökkentése érdekében bevezetett általános létszámstop által érintett) egészségügyi állás betöltését a munkaerőhiány mérséklése érdekében, múlt héten pedig sürgősségi rendeletet fogadott el a kétlépcsős béremelésről.

A jogszabály értelmében márciustól tíz, júniustól pedig további tíz százalékkal növelik az egészségügyi dolgozók alapbérét, ezzel azonban a kisebbik, mintegy 25 ezer orvos, mentő, ápoló érdekeit képviselő szakszervezeti szövetség, az Egészségügyi Szolidaritás elégedetlen, és folytatja a tiltakozó megmozdulásokat.

A hétfői tüntetést szervező FSSR szerint az orvosok és ápolók reálbérei valójában csak 13,9 százalékkal nőnek, mert a veszélyességi és ügyeleti pótlékok a hat évvel ezelőtti szinten maradtak. Az Egészségügyi Szolidaritás az utóbbi két év inflációs veszteségeit fedező, 28 százalékos béremelést követel és a hétvégi, ünnepnapi, éjszakai munka méltányos bérezését sürgeti.

A szakszervezet közlése szerint mintegy ötezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett tagja gyűlt össze hétfőn a kormány épülete előtt, majd az egészségügyi minisztériumot útba ejtve a parlament elé vonult. Az érdekképviselet vezetői kilátásba helyezték, hogy általános sztrájkot hirdetnek a romániai kórházakban, ha a kormány továbbra sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni velük, és teljesíteni bérköveteléseiket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...