Romániában általános sztrájkkal fenyegetve követelnek béremelést

A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett "sztrájkőrséggel" folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.

Viorel Husanu, a Sanitas bukaresti elnöke szerint több mint százezer aláírás gyűlt már össze az általános sztrájk támogatására.

Csütörtökön az ágazat másik országos érdekképviseleti szövetsége, az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is bejelentette, hogy csatlakozik a bérkövetelő demonstrációkhoz, és jövő csütörtökön részt vesz az egészségügyi minisztériumnál meghirdetett tüntetésen, amelyet a Sanitas hirdetett meg. A két szakszervezeti szövetség arról állapodott meg, hogy összehangolják további tiltakozó megmozdulásaikat, beleértve a kollektív munkaügyi konfliktus és a sztrájk megszervezését is, amennyiben a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem érik el követeléseik teljesítését, tudatta csütörtöki közleményében az FSSR. A dokumentum már 25 százalékos béremelési követelést említ.

A bukaresti kormány a múlt héten munkacsoportot létrehozását kezdeményezte az egészségügyi alkalmazottak bérezésének megoldására az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium képviselőinek részvételével. Az egészségügyi dolgozók túlterheltsége miatt is tiltakozó szakszervezetek nyomására a bukaresti kormány részlegesen feloldotta a tavaly bevezetett létszámstopot, és két hete 7600 betöltetlen állást szabadított fel az egészségügyben és a szociális ellátásban, az érdekképviseletek szerint azonban ez a hiányzó munkaerő felét sem teszi ki.

A Sanitas bukaresti elnöke akkor rámutatott: a szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot, mert a 20 százalékos béremelés nélkül a meghirdetett állások nem lesznek vonzóak.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...