„Azon próbálok változtatni, amin tudok”

Az egy.hu dr. Ficzere Andrea neurológus, reumatológus kórházigazgatóval, a Magyar Kórházszövetség alelnökével készített interjút.

(...) Nem sok nő vezet kórházat Magyarországon. Egyrészt a hagyományok miatt, másrészt mert nyilván sok lemondással jár egy ilyen vezetői pozíció. Mi a legnagyobb kihívás számodra a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház igazgatásában?

Vagyunk páran női vezetők a kórházigazgatásban, de tényleg nem sokan, jól látod: ez hagyományosan a férfiak terepe. Bár a környezeteben akadtak néhányan, akik féltettek a feladattól, idővel azt tapasztaltam, hogy meghallják, amit mondok, ha én is meghallgatom, amit nekem mondanak. A figyelemnek hatalmas ereje van. Többek között az ilyen sztereotípiákat is képes feloldani. Amikor elvállaltam ezt a munkát, nem gondolkodtam azon, mi lesz benne kihívás. Tudtam, hogy úgyis sokféle nehézséggel kell majd megküzdenem, és lesz, amin tudok változtatni, és olyan is, amin nem. Inkább arra figyeltem, hogy ezt a kettőt helyesen tudjam megkülönböztetni. Időnként tányérpörgetőnek érzem magam, hiszen mindennap ezer meg ezer teendő vár, és nincs egy kész képlet, amit „csak” meg kell valósítanom ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. A fő célra kell koncentrálni: meg kell találni azt a tiszta gondolatot, ami mentén meg mered hozni a legnehezebb döntéseket is. Számomra az a vezérelv, hogy a betegeket a lehető legmagasabb színvonalon kell ellátnunk, és meg kell becsülnünk a dolgozókat. Minden más e két prioritás mögé sorakozik fel.

Hogy lesz egy neurológus és reumatológus orvosnőből kórházigazgató? Miért fogadtad el a felkérést?

Orvosként mindig is zavart, ha valamin nem lehetett változtatni. Főként az apróbb, piszlicsárénak tűnő ügyek kapcsán bosszantott, ha régi, megkövesedett gyakorlatra és szabályokra hivatkozva nem lehetett változtatni a már nem ideális működésmódon. Úgy gondoltam, vezetőként meg tudom valósítani azt, ami kicsiben, csupán beosztottként nem sikerült. Ez az élmény azóta is meghatározó számomra: ha bármelyik kollégám olyan javaslattal fordul hozzám, amiről úgy gondolom, hogy megvalósítható, engedem, sőt: támogatom abban, hogy megtegye, mert tudom, mennyire fontos a „dobozon kívülre” is látni. Különben sem vagyok az a típus, aki a munkatársai körmére néz, szeretem békénhagyni őket. Úgy érzem, ez a bizalom egyik alapja.

A kórházirányításban olyan helyzetekkel is találkozhatsz, amelyekben esetleg az egészségügyre vonatkozó általános szabályokkal nem értesz egyet. Hogy kezeled az ilyen szituációkat? Az emberek tőled várnak válaszokat, és neked is vannak főnökeid.

Szakmai fórumokon mindig elmondom a véleményemet, megszokhatták már, hogy kimondom, amit gondolok. Viszont házon belül nem morgolódom olyasmi miatt, ami jogszabályi vagy egyéb rajtam kívülálló körülmény miatt nehezíti az életünket. Azon próbálok változtatni, amin tudok – ilyesmiből is van éppen elég. (...)

A teljes beszélgetést ITT olvashatja

(forrás: egy.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...