2025. január. 12., vasárnap - Ernő.
hirdetés
hirdetés

Kitekintő

Általános körülmetélés Amerikában?

A kedvező afrikai tapasztalatok nyomán az év végéig a fiú újszülöttek általános körülmetélése mellett foglalhat állást az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja. Mint a hétfői The New York Times beszámol róla, a kérdés a héten, a szervezet atlantai országos HIV-megelőzési konferenciáján is felvetődik.

Három afrikai országban azt igazolták a felmérések, hogy – legalábbis a heteroszexuálisok körében – a körülmetéltek esetében 60 százalékkal kevésbé valószínű, hogy HIV-fertőzöttek lesznek. Amerikában a felnőtt férfiak mintegy négyötöde most is körül van metélve. De az utóbbi évtizedekben az újszülöttek kórházi rutinkörülmetélése a kétharmados arány alá csökkent, és a ráta még alacsonyabb az afroamerikaiak és a spanyol ajkúak körében, akik esetében pedig az AIDS-fertőzöttség jóval magasabb.

Washingtonban, amely többségi-kisebbségi város, azaz az országos kisebbségek itt többséget alkotnak, az USA-n belül a legmagasabb a vírushordozók aránya. A fővárosban élő negyvenesek közül csaknem minden tizedik fertőzött.

Peter Kilmarx, a megelőzési központ epidemológiai vezetője azt mondta: a HIV-fertőzöttség terjed Amerikában, ezért meg kell vizsgálni minden eszközt, amivel meg lehet állítani a folyamatot.

Az általános körülmetélésnek ellenzői is vannak. Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája az újszülöttek érdekére hivatkozva ez ellen foglalt állást ajánlásaiban. Számos szövetségi államban a szegények egészségbiztosítási alapja, a Medicaid ezért nem fizeti a beavatkozást.

Nem derül ki az eddigi adatokból, hogy a körülmetélés mennyiben akadályozza a vírus férfiakról nőkre való átterjedését. Azt pedig nem támasztják alá a kutatások, hogy a legnagyobb kockázatú csoport, a homoszexuális férfiak körében is eredményes megelőzési mód lenne.

Szőcs László, Népszabadság Online

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...