2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.
hirdetés

A WHO szerint még idén véget érhet a járvány akut szakasza

Bizakodó becslésekkel zárta az évet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus-járványt illetően, írja a HáziPatika.

A szervezet évet értékelő közleménye szerint még idén véget érhet a járvány "akut szakasza", és egy új időszak kezdődhet, melynek alapja a védettség fenntartása, amivel a vírus terjedése kordában tartható. Ehhez azonban az eddiginél magasabb, 70 százalék feletti átoltottságra lenne szükség világszerte, és ez nem egyszerű feladat, úgy, hogy az elmúlt egy évben kiosztott vakcinák terén óriási különbségek vannak a fejlett és a fejlődő országok között. Az új vírusmutációk felbukkanása és gyors terjedése miatt pedig még nehezebb megjósolni a járvány várható lezárását.

A vírus ellen kifejlesztett vakcinák komoly fegyvert jelentettek a járvány elleni küzdelemben, de a WHO már az első vakcinák beadásakor felhívta a figyelmet, hogy világszerte óriási egyenlőtlenség alakulhat ki a védettséget biztosító készítmények elosztásában. Hosszú távon pedig nem szorítható vissza a járvány úgy, hogy csak a fejlett országok lakosságát immunizálják, hiszen a kisebb mértékben beoltott ázsiai és afrikai régiókból újabb járványhullámok törhetnek elő.

A számok ismeretében egyre kevésbé mutatkozik teljesíthetőnek az Egészségügyi Világszervezet vállalása, amely 2022 júniusáig 70 százalék fölé emelné az átoltottságot a világ összes országában. A kérdésben még a világszervezet helyi képviselői sem túl bizakodóak. "A dolgok jelenlegi állása szerint Afrika 2024 augusztusáig nem éri el a 70 százalékos átoltottsági célt" - mondta el Matshidiso Moeti, a WHO afrikai regionális igazgatója a BBC-nek.

A rossz egészségügyi infrastruktúra, az orvosok és asszisztensek képzéséhez szükséges finanszírozás hiánya, valamint az oltóanyag-tárolási problémák mind szerepet játszanak abban, hogy a kontinens országai ily mértékben lemaradtak az oltottság terén. Habár a vakcinák globális kínálata hónapról hónapra bővül, a regionális igazgató szerint ebből az afrikai országok nagy része egyelőre nem profitálhat.

Ugyan a fejlett országok rendszeresen adományoznak nagyobb mennyiségű oltóanyagot az elmaradottabb régióknak, az Afrikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) szerint sok esetben ezek a készletek rövid szavatossági idejűek, így nem lehet megfelelő idő alatt szétosztani – írja összefoglalójában a HáziPatika.

(forrás: Házipatika)
hirdetés

Könyveink