A szülési fájdalomhoz való viszonyulás
A tanulmány a belga és a holland nőket hasonlítja össze abból a szempontból, hogy mennyire fogadják el a szüléssel járó fájdalmat. A két ország sok tekintetben hasonló, de egészségügyi rendszerük különbözik, főként a szülészet tekintetében.
Belgiumban – ahol az ún. orvosi modell az uralkodó – hangsúlyozzák a szülés veszélyeit, de ugyanakkor biztosítják a nőket arról, hogy ezeket az orvosok el tudják hárítani. A szülési fájdalmat fölösleges kényelmetlenségnek tekintik, amit fájdalomcsillapítással könnyen meg lehet szüntetni. Hollandiában a bába modell terjedt el, amely szerint a szülés természetes folyamat és fontos családi esemény. A fájdalmat e folyamat normális részének tekintik.
Az eltérő megközelítések jól tükröződnek abban, hogy míg a holland nők 21,5 százaléka otthon, és 11,3 százaléka szülőházban szül bába segítségével, addig a belga nők 97,9 százaléka a kórházi, orvos által levezetett szülést választja. Egy másik jellemző adat az epidurális fájdalomcsillapítás aránya, amely 2007-ben Hollandiában 9,6 százalék volt, Belgiumban viszont 66,6 százalék (ez az arány az 1991-es 32 százalékról nőtt ennyire).
Összesen 611, 2004–2005-ben terhesgondozásra jelentkező nőt vontak be a vizsgálatba. Valamennyien két kérdőívet töltöttek ki, egyet a terhesség 30. hetében, egy másikat pedig a szülés utáni 2 héten belül. Csak annak a 327 nőnek az adatait elemezték (157 belgáét, 170 hollandét), akiknek kórházi, problémamentes szülésük volt.
A szülés előtti kérdőívvel – egyebek közt – felmérték, hogy a nők milyen mértékben érzik szükségtelennek a szülési fájdalmat és mennyire hajlanak az epidurális érzéstelenítésre. A szülés utáni kérdőív egyes kérdései arra irányultak, hogy milyen mértékben dönthetett maga a szülő nő a gyógyszeres fájdalomcsillapításról, illetve hogy ez mennyire függött az orvostól vagy a bábától. Azt is jellemezték a nők, hogy milyen mértékű fájdalmat éltek át szülés közben és milyen hosszú volt a szülés.
A holland nők közül kevesebben voltak a magasabban képzettek, mint a belgák körében (45,9, illetve 71,9 százalék), és életkoruk is különbözött: a belga nők átlagos életkora 30, a hollandoké 32 év volt. A szülés tartama a belga nők szerint átlagosan majdnem 10 óra volt, míg a hollandok csak 8,5 óráról számoltak be. Mivel ezek a tényezők, valamint az, hogy hányadszor szült az anya, befolyásolhatták az eredményeket, az elemzés során figyelembe vették őket.
A belga nők 47,8 százaléka vett igénybe fájdalomcsillapítást, míg a hollandoknak csak 14,5 százaléka. Mindkét országra állt, hogy az először szülő nőkben majdnem kétszer olyan gyakran alkalmaztak fájdalomcsillapítást, mint a többedszer szülő nőkben. A fájdalmat egyforma mértékben fogadták el a holland és a belga nők (3,75, illetve 3,72 egy ötpontos skálán), de a belga nők úgy érezték, hogy több beleszólásuk volt a fájdalomcsillapításba, mint a hollandoknak (7,07, illetve 5.54 egy tízpontos skálán).
A vizsgálók modellje szerint, a fájdalmat kevéssé elfogadó és a fájdalomcsillapítást kevéssé kontrollálni tudó belga nők 71 százalékánál alkalmaznak fájdalomcsillapítást, míg a hasonló holland nők körében csak az esetek 11 százalékában. A skála másik végén levő csoportban – azokban, akik elfogadják a fájdalmat és erős beleszólásuk van a fájdalomcsillapításba – a belga nőknél 12, a hollandoknál 2 százalékban alkalmaztak fájdalomcsillapítást. Azaz, a belga nők mintegy hatszor akkora valószínűséggel részesülnek fájdalomcsillapításban, mint a hollandok. Ugyanakkor az eredmények mintázata nem egyforma: míg a fájdalomcsillapítás használatára Belgiumban annak volt erős hatása, hogy a szülő nő elfogadta-e a fájdalmat, Hollandiában annak volt nagyobb jelentősége, hogy milyen mértékben kontrollálta a nő a fájdalomcsillapítást.
Forrás: Christiaens W, Verhaeghe M, Bracke P: Pain acceptance and personal control in pain relief in two maternity care models: a cross-national comparison of Belgium and the Netherlands. BMC Health Serv Res 2010; 10:268.
