A sportot támogatják az egészségért

9,9 milliárd forint támogatás nyerhető a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését a szabadidősport révén elősegítő pályázatból.

Több mint 11 milliárd forint jut szabadidősportra, amely a központi költségvetés szabadidősportra előirányzott tételéből, több évet átfogó pályázatokból és programfinanszírozásokból áll össze. Ezenfelül az egyes sportágak még további összegeket fordítanak saját forrásaikból a szabadidősportra – jelentette ki Szabó Tünde. A sportért felelős államtitkár az MTI-nek adott nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy a 2018-as költségvetés a szabadidősportra 522 millió forintot biztosít, a 2010-es támogatási összeg több mint dupláját.

A Hiszek Benned! programra összesen 500 millió forint áll rendelkezésre, míg a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését a szabadidősport révén elősegítő pályázat keretében 9,9 milliárd forint támogatást kapnak meg a nyertes pályázók – mondta. Hozzátette: szorosan együttműködnek a Magyar Szabadidősport Szövetséggel, amely nagyon sok szabadidősportot népszerűsítő eseményt szervez évről évre.

Támogatjuk a 2020-as olimpiáig tartó Olimpiai Ötpróba Programot is, melynek keretében országszerte több mint ötven szabadidős programon, hat sportágban próbálhatják ki magukat a sportolni vágyók – közölte, jelezve, közösen tevékenykednek a Budapesti Sportirodával is, a magyar társadalom sportolási szokásainak kedvező irányú befolyásolása, a sportolással töltött órák számának növelése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a BSI számtalan nívós sporteseményt, futóversenyt rendez minden évben a nagyközönség számára, amelyekre egyre többen és többen neveznek be.

Én magam is részt vettem, sőt futottam is tavaly ilyen versenyeken és azt tapasztalom, egyre inkább divat lett a futás és az egészségtudatos életmód. Ez fantasztikus dolog és azt szeretnénk, ha ez a trend a jövőben is folytatódna – jegyezte meg az egykori élsportoló, hátúszásban olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde. Kitért rá, hogy a költségvetési és a programalapú támogatások mellett a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program első ütemében 1,5 milliárd forint értékben, országszerte 117 településen megépült szabadtéri sportparkok és rekortános futópályák ehhez nagy mértékben hozzájárulnak.

A második ütemre az idei évtől 6,5 milliárd forintot fordítunk – közölte, majd arról beszélt, hogy a mindennapos sportolás még vonzóbbá tehető a lakosság számára, ha erre saját lakóhelyén vagy annak közelében és kedvezményes áron biztosítanak lehetőséget: Ezért indítottuk el a Hiszek Benned! programot is 2016-ban és ezért döntöttünk idén a harmadik pillér bevezetése mellett. A program első pillére immár második éve biztosít pénzügyi támogatást,  s a 23 megyei jogú városból 22 pályázott és nyert támogatást 100 millió forint értékben.

Szabó Tünde a Hiszek Benned! program idén induló harmadik alprogramját is kiemelte.

A Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program alcímet viselő projekttel szintén helyi sportolási lehetőségeket szeretnénk teremteni és a lakosságot a helyben elérhető sportlétesítmények igénybevételére ösztönözni. Tulajdonképpen a sporthoz való szabad hozzáférését szeretnénk minél szélesebb körben biztosítani az alprogrammal, amelyre 250 millió forint áll rendelkezésre – nyilatkozta az államtitkár. Magyarázata szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a megyei jogú városok sportlétesítményeik kapacitását és a lakossági igényeket felmérve, kedvezményes vagy éppen ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak a lakosság számára, az erre a célra szolgáló állami forráskeretből.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...