A köz- és magánellátás viszonya Németországban
Gaál Csaba Németországban élő sebész főorvos írását a köz- és magánbetegellátásról, illetve egymáshoz való viszonyukról a Mandiner közli.
Magyarországon nem létezik az egész országra vonatkozó egységes orvosi magándíjszabás, ami kiszámíthatóvá, tisztává és átláthatóvá tenné a privát beteg és az orvos viszonyát. A honoráriumrendszer hazai kidolgozatlansága azt jelenti, hogy a díjazás önkényes és azt a kereslet-kínálat is befolyásolja. Vagyis a piaci verseny (!) érvényesül. Elképesztő hozáállás! Sajnos a még érvényben lévő 2004-es Orvosetikai Statutum is ezt a szemléletet tükrözte (138. pont): „...az orvos joga, hogy munkája díját maga határozza meg...”. Jelenleg ugyanaz a beavatkozás más elszámolást jelent a privát kórháznál, mint az egyetemi klinikán vagy egy önálló egynapos műtétes intézményben. Ez pedig bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot jelent, és etikailag is megkérdőjelezhető.
Németországban létezik az ún. GOÄ (Gebührenordnung für Ärzte), melyben szabályozzák az orvosok teljesítményeit. A megfelelő magánbiztosítás Ausztriában Sonderklasse ill. Wahlärzte név alatt ismert. A magánbetegek tarifarendszerének alkalmazása egységes, minden orvos számára kötelező: szabályellenes és nem megengedett a külön megegyezés. Magam több ízben javasoltam a hazai honoráriumrendszer kidolgozását és adtam át a minisztériumban alapul és mintául szolgáló könyveket – eredmény nélkül.
Ha a páciens magánbetegként keresi fel az orvost, akkor akként is fizet, ha állami biztosítottként, akkor a közellátás honorálja az orvost.
Állami rendelő, magánrendelő
Magyarországon többször megkérdezték tőlem, vajon a saját tulajdonú egynapos sebészeti intézményemben kizárólag privát betegeket kezelek-e? Nos, a kérdésfeltevés rámutat arra a tájékozatlanságra, ami még a külföldet ismerő kollégák között is fennáll. A közkézben vagy magánkézben (az orvos tulajdonában) lévő orvosi rendelő vagy bármely intézmény csak a tulajdonviszonyokra utal, de nem az ott kezeltek biztosítási formáira! (1) Én a saját intézményemben szerződéses alapon kezeltem közbiztosított betegeket, munkahelyi baleseteket (ún. Berufsgenossenschaft, ami Németországban külön kategória), és magánbetegeket. Ez utóbbiak is biztosítottak, csak éppen egy privát társaságnál. A helyzet azonban fordítva is igaz: (2) a köztulajdonban lévő rendelőkben, intézményekben nem csak államilag biztosítottakat, de magánbetegeket is ellátnak. Összegezve:
Ismertek olyan magánintézmények, amelyek különleges feladatokat (beavatkozásokat) látnak el és amelyekre az állami kórházakban vagy nincs lehetőség vagy a hosszú várólista miatt a beteg tetemes hátrányt szenvedne. Ilyen esetekben az állami biztosító válogatottan szerződést köthet a kiszemelt magánintézményekkel. Ezzel tehermentesíteni lehet a várólistákat, igénybe vehetők a speciálisan szakosodott intézmények és így csökkenthető a kórházak leterheltsége is. Vagyis a magánellátás törvényileg szabályozott módon átvehet bizonyos feladatokat a közellátástól mindkét fél, de főként a betegek javára.
Hazai viszonyok között a magánrendelésen készpénz elszámolású, nem az egész országban egységesen érvényes tarifarendszer szerinti, többnyire adózást megkerülő fizetési mód folyik. A manuális szakmákban vagy a drága berendezést igénylő közintézményben dolgozó sebész, szülész-nőgyógyász, radiológus, kardiológus magánrendelése nyilván csak ürügy a jogtalan előnyök megszerzésére, a teljesítmény ugyanis jobbára az állam által fenntartott intézményben történik. A szétválás elvileg megtörtént, a gyakorlatban csak részben.
Közkórházak és a privát intézmények viszonya
Az állami és a magánellátó rendszerek egymáshoz való viszonyának problémaköre három alapvető kérdésre szorítkozik.
- A két ellátási forma törvényileg szabályozott egyértelmű és világos elkülönítése.
- A magánellátás működésének előírása: minimum feltételek, mire és meddig terjed az orvosi ellátás (műtéti spektrum, intenzív osztály létesítése, labortevékenység stb.), az orvosi teljesítmények díjazási listája („árak”).
- A közgyógykezelés és a privát intézmények együttműködésének pontos leírása, valamint szabályozandó az állami kórházak szerepe a magánbeteg-gyógyításban (jogilag, orvosi illetékességben, elszámolásban). Össze kell hangolni a kötelezően biztosítottak és a magánbiztosítottak közintézményben történő ellátását.
Igen gyakori, hogy a privát műtét elvégzéséhez szükséges előzetes vizsgálatokat vagy maga a leendő operatőr rendeli el a kórházi ambulancián, vagy a háziorvost bízzák meg ezek elvégzésével. A másutt kivitelezett magánellátás, majd ezen leletek birtokában történik: közpénzen a preoperatív vizsgálat, zsebből a műtét! A leletek beszerzése magánbetegként tetemes összeget jelentene, így azonban mindez az állami biztosítót terheli.
Ezzel szemben a magánellátás születésének pillanatától üzleti szempontok szerint dolgozik, alapfeltétele a haszonszerzés, különben miért áldoznának tőkét a befektető gazdasági emberek, társaságok. Vajon mi másért születnek ezek az intézmények? Bizonyára nem jótékonysági meggondolásból! Ebből következik, hogy az adófizetők pénzéből nem szabad támogatni a magánszektort, hiszen itt nem ipari létesítményről van szó. Az erre szánt pénznek meg kell maradni a közellátásban, van annak ott is helye. A privát intézmények sem segítik anyagilag az állami gyógykezelést!
Részint a (1) helytelen meghatározás (az orvosok „vállalkozók“), ill. a (2) téves szemlélet eredménye, hogy a kormány (péladaként) jelentős összeggel, 287 millió forinttal támogatta az egykori gazdasági miniszter, a Doktor24 nevű magánintézmény csúcstechnikával felszerelését (2021.X.29.). Ugyanakkor az adópénzzel önmaga ellen dolgozik, hiszen (3) a „konkurrenciát“ segíti. Ez az elhibázott gyakorlat valósult meg akkori is, amikor egy szombathelyi szemészpraxis pályázhatott 9 millió Ft értékben „vállalkozóként“.
