Élvezve a nap sugarait, nem gondolunk arra, milyen gyors és mélyreható változások zajlanak az égitestben. Pedig viharos változások mennek végbe – szinte folyamatosan. A Nap időnként hatalmas mennyiségű anyagot lövell ki, a részecskék áramlása, az elektromágneses tér változásai a Földet is elérik. Az űrviharok jelentős károkat okozhatnak a műholdakban, megzavarják a földi villamosenergia-szállító és a távközlési hálózatokat. A naptevékenység miatti veszteségeket már az 1990-es évek végén is 100 millió dollárra becsülték évente, a jövőben pedig a károk még nagyobbak lesznek. Ahogy az igények biztonságos kielégítése érdekében egyre nagyobb területeken kapcsolják össze az energiahálózatokat, úgy nő az űrviharok általi sebezhetőségük. A távközlési és más szolgáltató műholdak száma már megközelíti a 300-at, értékük pedig a 100 milliárd dollárt. Drága berendezések, fontos szolgáltatások védelme ezért szükségessé teszi egy űridőjárás-előrejelző szolgálat kiépítését. A nap aktivitása 11 éves periodicitást mutat; hullámszerűen változó tevékenysége enynyi év alatt éri el a maximumot, két egymást követő csúcs között pedig a minimumot. Idén éppen ez utóbbi fázisban vagyunk. A napfoltok a Nap fotoszférájának a környezettől eltérő hőmérsékletű tartományai, méretük változatos, olykor meghaladja a Földét is. A fotoszférában kívülről befelé haladva a hőmérséklet 4300 fokról 9000 fokra emelkedik, a foltok ennél 1–2 ezer fokkal „hűvösebbek”. A Napban lévő elektromos töltésű gáz, a plazma áramlása következtében a mágneses tér időnként radikálisan átrendeződik, hatalmas energia szabadul fel úgynevezett flerek vagy koronakilövellések formájában. A Nap koronájában, legkülső rétegében lyukak keletkeznek, amelyekből nagy sebességgel áramlanak ki a részecskék. Ez a napszél eljut a Földig is, ahol geomágneses zavarokat, viharokat kelt.

Évente egyszer Hatalmas, vízzel teli tartályokat raktak ki az argentin pampára fizikusok, hogy a kozmikus sugárzás legnagyobb energiájú részecskéit tanulmányozhassák. November közepén a nagyközönségnek is bemutatták az új központot.Földünket és így minket is állandóan ér sugárzás a világegyetemből. Túlnyomó része a Napból származik, ez a részecskeáramlás a napszél. A Napból induló protonok, atommagok útjuk során felgyorsulnak a mágneses térben, a Föld mágneses tere azonban nagyrészüket eltéríti. A részecskék legkönnyebben a sarkoknál jutnak be a légkörbe, ütköznek atomjaival, ennek köszönhetjük a sarki fény elbűvölő színeit, állandóan változó formáit. A kozmikus sugárzást V. F. Hess azonosította 1912-ben, nagy magasságokba felengedett ballonok segítségével. Az első részecskegyorsítók megépítéséig a kozmikus sugárzás tanulmányozása jelentette az egyedüli lehetőséget nagyobb energiájú atommagfolyamatok tanulmányozására. A légkör legfelső rétegeibe érve az elsődleges részecske a légkör atomjaival ütközve másodlagos részecskéket kelt, ütközések és átalakulások során sokféle részecske keletkezik, ezekből jön létre a „kiterjedt légi zápor”. Ebben nem esőcseppek, hanem részecskék hullanak. Egyetlen bejövő részecske „leszármazottai” néhány kilométer átmérőjű területen szóródnak szét.