Kozmikus sugárzás
Évente egyszer
Hatalmas, vízzel teli tartályokat raktak ki az argentin pampára fizikusok, hogy a kozmikus sugárzás legnagyobb energiájú részecskéit tanulmányozhassák. November közepén a nagyközönségnek is bemutatták az új központot.
Földünket és így minket is állandóan ér sugárzás a világegyetemből. Túlnyomó része a Napból származik, ez a részecskeáramlás a napszél. A Napból induló protonok, atommagok útjuk során felgyorsulnak a mágneses térben, a Föld mágneses tere azonban nagyrészüket eltéríti. A részecskék legkönnyebben a sarkoknál jutnak be a légkörbe, ütköznek atomjaival, ennek köszönhetjük a sarki fény elbűvölő színeit, állandóan változó formáit.
A kozmikus sugárzást V. F. Hess azonosította 1912-ben, nagy magasságokba felengedett ballonok segítségével. Az első részecskegyorsítók megépítéséig a kozmikus sugárzás tanulmányozása jelentette az egyedüli lehetőséget nagyobb energiájú atommagfolyamatok tanulmányozására. A légkör legfelső rétegeibe érve az elsődleges részecske a légkör atomjaival ütközve másodlagos részecskéket kelt, ütközések és átalakulások során sokféle részecske keletkezik, ezekből jön létre a „kiterjedt légi zápor”. Ebben nem esőcseppek, hanem részecskék hullanak. Egyetlen bejövő részecske „leszármazottai” néhány kilométer átmérőjű területen szóródnak szét.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!