Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író. A legtöbb nyelvre lefordított magyar írót november 19-én délután, olvasás közben érte a halál.

  A magyar, de feltehetően a világirodalomban is példátlan, hogy egy író szellemi ereje teljes birtokában ünnepelje kilencvenedik születésnapját. Szabó Magdától van mit tanulnunk, legkivált talán a munkamorált.   Az 1917-ben Debrecenben született Szabó Magda apja a híres cívisváros kulturális főtanácsnoka volt, vérbeli értelmiségi, aki lányát is humán szellemben neveltette. A leendő írónő már ötévesen folyékonyan olvasott, mindenekelőtt a görög–római mitológia kötötte le képzeletét. Így nem véletlen, hogy magyar-latin szakon végzett, s szerzett tanári diplomát. Ez utóbb jól jött, mert bár szabad író akart lenni, elsősorban költőnek készült – 1947-es Bárány című kötete komoly szakmai feltűnést keltett –, 1949-től 1958-ig mint „polgári világnézetű” alkotó nem publikálhatott, így kénytelen-kelletlen általános iskolai tanárként kereste kenyerét. De az íróasztalnak nyilván a szilencium éveiben is dolgozott, hiszen nem véletlen, hogy 1958-ban egyszerre négy könyvvel állhatott elő: Bárány Boldizsár (verses meseregény); Neszek (verseskötet); Freskó (regény) és végül, de a legkevésbé sem utolsósorban a Mondják meg Zsófikának című, most újból kiadott ifjúsági regény.   A könyv egyértelműen a kisiskolások között szerzett tapasztalatait dolgozza fel. Egy nemrég adott interjújában az írónő elmondta, hogy a Mondják meg Zsófikának igen közel áll a szívéhez, mivel: „Sosem írták meg ebben az országban, hogy a gyereknek milyen nehéz.” Ez talán nem teljesen igaz, hiszen Móricz valami hasonlót írt meg a történetesen Debrecenben, azaz Szabó Magda szülővárosában, eszmélkedése színterén játszódó Légy jó mindhalálig című remekművében. De annyi bizonyos, hogy 1958-ban a szocializmus építésének egy roppant kényes szakaszában, két évvel a forradalom után nem kis merészség kellett a gyermekek sanyarú, nem rájuk méretezett sorsának ábrázolásához; nem vitás, hogy ennyiben Szabó Magda ifjúsági regénye úttörő szerepet játszott.    Ifjúsági regény? Különösen mai szemmel olvasva, ez korántsem biztos. Az újkori olvasóban felmerülhet a gyanú, hogy talán valódi írói céljai elfedésére ragasztotta regényére – mintegy menlevélként – ezt a műfaji megjelölést. Mert a Mondjátok meg Zsófikának bizonyos fokig 1956 regénye is. Bár a cselekmény egyik középpontjában egy disszidálás áll, sokkal erősebb és mondhatni zajosabb az a hallgatás, mely a forradalmat veszi körül a könyvben. Egy szó, egy pisszenésnyi hang sem esik a diszszidálás okáról, vagy egyáltalán semmi olyasmiről, mely a könyvet elhelyezhetné a korban (vagy ami mégis, az 1944-re, a háború végnapjaira vonatkozik). Ám ez a csend mindennél beszédesebb – szinte üvöltő. Senki nem kérdi, a regényben fellépő gyerekek sem, Magyarországon miért nem lehet egyszerűen felszállni a vonatra és elutazni bárhová, miért kell kiszöknie egy embernek a hazájából, ha máshol akar élni. Az elnyomás mindenki számára evidencia. És éppen ettől lesz oly elviselhetetlen. Miként tűrhetetlen az a sok hazugság is, mely behálóz mindent – a regény egyik legfőbb mozgatóereje a folytonos félreértés: senki sem értheti meg a másikat, mivel valaki mindig elhallgat vagy csak félig mond ki valamit. A kommunikációs káosz csak a regény legutolsó lapjain oszlik el. Maga a cselekmény egy befejezetlen mondat körül bonyolódik: a főszereplő, Nagy Zsófi apja, az SZTK-orvos egy váratlan pillanatban infarktust kap és rendelés közben holtan borul íróasztalára. Csak ennyit képes kinyögni: „Mondják meg Zsófikánakimages/” Az árva kislány eltöpreng: „Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.” És talán nem erőltetett belemagyarázás, ha a mai olvasó azt gondolja, amit az egykorú is feltételezhetett, Déry Tibor leghíresebb regényére, A befejezetlen mondatra utalhat ez a megoldás, mely szinte szó szerint ezekkel a szavakkal zárul. Ne feledjük, a regény megjelenésekor Déry éppen börtönben ült 1956-os tevékenységéért. Szabó Magda sokaknak üzenhetett a maga befejezetlen mondatával.    Zsófi nyomozása végül is sikeresnek bizonyul, felkutatja apja halálának egyetlen tanúját, és közben elrendezi a maga és özvegyen maradt édesanyja, no meg két legkedvesebb osztálytársnője életét is. A befejezés talán túlságosan is kerekre, túlzottan idillire sikerült. De a mai olvasót is elkápráztatja Szabó Magda elbeszélői művészetének ezer apró trükkje; a nézőpontok virtuóz váltogatása, az elbeszélői síkok bámulatosan rafinált keverése – csupa olyan technika, melyek sokkal később, az úgynevezett posztmodern korszakban lettek divatosak. Miközben titkos emléket állított 1956-nak, jelentősen meg is előzte korát – ez talán a korai regény legfőbb irodalomtörténeti tette. És persze mi sem természetesebb, hogy eközben letehetetlen, a szó legjobb értelmében szórakoztató olvasmány.  Európa Könyvkiadó,   2007, 309 oldal, 2500 Ft