Míg a „kemoterápiás érában” az előrehaladott stádiumban felfedezett melanómás betegek mindössze 3 százaléka volt életben öt év elteltével, a modern terápiák megjelenésének nyomán ma már az érintettek fele tartozik ebbe a csoportba – hangzott el a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) melanóma világnapi sajtótájékoztatóján.
Állapotfelmérést és szájüregi-, valamint melanomaszűrést szervez az egészség világnapjához kapcsolódva a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesülete április 8-án.
Az Egészség világnapja közeledtével dr. Bencze Ágnes, a Budai Egészségközpont belgyógyász-kardiológus főorvosa ad tanácsot, mikor, kinek, milyen vizsgálatokra érdemes bejelentkeznie.
2000 februárjában tartották az első rákellenes világkongresszust Párizsban, és ezen a napon írták alá azt a dokumentumot, amely világméretű összefogásra szólít fel a betegség ellen.
A Rákellenes Világnap kapcsán meghirdetett rendezvényen vércukorszint- és testzsírszázalék-, valamint PSA-szint-méréssel, melanóma-szűréssel is várják az érdeklődőket.
Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj sorsáról. A hattagú zsűri kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett.
2022. április 10-én immár 30. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. A dátum az Országos Rákbizottság megalakítójának, dr. Dollinger Gyulának a születésnapjára emlékezik.
A daganatos megbetegedési és halálozási adatok csak akkor javíthatóak érdemben, ha az állam, a civil szervezetek és az egyének is mindent megtesznek annak érdekében, hogy időben felismerjük és kezeljük a daganatos elváltozásokat.
A rákbetegek tízezrek életét menthetik meg, ha sikerül rábírniuk családtagjaikat, barátaikat, munkatársaikat, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon.