A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka, heterogén etiológiájú, gyermekkori indulású epilepsziabetegség. A rohamok kezelését a terápiarezisztencia, a következményes kognitív hanyatlás, valamint az egységes terápiás elvek hiánya is nehezíti.

Az epilepsziabetegség nem megfelelő kezelése jelentős mortalitási rizikót jelent. A farmakológiai terápia fokális rohamok esetén 57, míg generalizált esetekben 85 százalékban eredményez rohammentességet.

A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka és igen súlyos epilepsziabetegség. 55 évvel ezelőtt írta le először a kórképet a marseille-i Henri Gastaut, majd a jellegzetes EEG- (elektroenkefalogram) eltéréseket a Bostonban dolgozó William Lennox.

A klinikai vizsgálatok és a hazai tapasztalatok alapján a szindrómaspecifikus gyógyszerek alkalmazása jelentősen javíthatja a beteg életminőségét. Jelenleg itthon ezen speciális készítmények egy része csak egyedi engedély igénylésével hozzáférhető, az engedélyhez azonban pontos diagnózis felállítása szükséges.

A gyermekkori stroke, bár ritka betegség, napjainkban is egyike azon gyermekneurológiai sürgősségi állapotoknak, amelyet a focalis neurológiai deficit tünetekkel akutan vizsgálatra kerülő gyermekek 10–25%-ánál diagnosztizálnak.

A Dravet-szindróma (DS) egy csecsemőkori fejlődési és epilepsziás enkefalopátia, amely gyógyszerrezisztens, élethosszig tartó rohamokkal és olyan társbetegségekkel jár, mint értelmi fogyatékosság, viselkedési problémák, alvászavarok és járásproblémák.

Stroke-ot követően a betegek viszonylag jelentős hányadánál jelentkezik egy vagy több alkalommal nem provokált görcsroham.

Az epilepszia gyakori neurológiai betegség, a gyermekek 1%-a, a felnőttek 0,5% epilepsziás. Az epilepsziás betegek mintegy 70%-ánál a rohamok kontrollálhatók, és a többségnél a rohamok egyetlen antiepileptikummal kontrollálhatók. A gyógyszeres kezelés első lépése az epilepszia betegség entitásnak (ritka monogénes epilepsziák pl.), az epilepszia szindrómának, amennyiben ez még nem ismert, mint a betegség kezdetén gyakran előfordul, a rohamtípusnak megfelelő, valamint a beteg fiziológiás jellemzőinek (nem, kor, pszichoszociális és élettani állapot (pl. terhesség, menopauza) és komorbiditásának megfelelő rohamellenes gyógyszer kiválasztása.

Az epilepszia élettartam-prevalenciája 1,2–2,9%, ami nem alacsony arány összességében. Emellett kiemelendő, hogy a kezelés évekig, évtizedekig, akár egész életen keresztül tarthat, így különböző élethelyzetekben kell kezelni, megtalálni a beteg számára optimális, egyénre szabott terápiát.

A 78 éves, depresszió miatt évek óta kezelt nőbeteget 2017 őszén vizsgáltuk bal agyféltekei stroke-tünetekkel. Az alkalmazott kezelések, mozgásszervi rehabilitáció mellett jelentősen javult a neurológiai állapota, önellátó lett, enyhe jobb oldali végtaggyengesége maradt vissza.