A világos, támogató kommunikáció nem csupán „kedvesség”, hanem a sikeres gyógyítás alapköve és nélkülözhetetlen eszköze. Ugyanakkor a betegek többsége nem rendelkezik azzal a háttértudással, amit az őket ellátók természetesnek vesznek – derült ki a II. Páciens-kommunikáció – betegedukáció konferencián.
A dysuria diagnosztikáját nehezítik az atípusos tünetek és a kommunikációs akadályok, ezért a részletes anamnézis, labor- és képalkotó vizsgálatok mellett a validált kérdőívek alkalmazása is hasznos lehet. A kezelés alapja az oki terápia.
Nem részletezett egészségügyi probléma jelentkezett a NASA Crew–11 küldetésének egyik tagjánál, emiatt el is halasztották a csütörtöki űrsétát a Nemzetközi Űrállomáson, írta a hvg.hu.
A meglehetősen drámai hazai daganatos halálozási statisztikák oka, hogy a magas incidenciát késői felismerés kíséri, a terápiás válaszok pedig egyénenként változóak. A Nemzeti Tumorbiológiai Laboratórium (NTL) erre a strukturális és tudományos kihívásra adott komplex választ.
A munkaképesség az egyén testi és lelki egészségi állapotának és funkcionális képességeinek azon mértékét írja le, amely lehetővé teszi, hogy az érintett az adott munkahelyi környezetben megfelelő tevékenységet végezzen.
A PTE kutatói a HUNOR – Magyar Űrhajós Program keretében olyan kérdésekre keresik a választ, melyek elengedhetetlenek a hosszú távú, a következő évtizedeket meghatározó űrmissziók kapcsán.