Az orvosszakmai kiválóság mellett a betegközpontú ellátásra törekedett két évtizedes fennállása során a Prima Medica Egészséghálózat. A 20. évforduló alkalmából Babai László, a kiemelt szintű járóbeteg-szakellátást nyújtó hálózat alapítója és ügyvezetője nemcsak az alapítás őstörténetéről mesélt, hanem jövőbeni terveiről is beszámolt.
A Magyar Kórházszövetség mintegy 860 fő részvételével tartja ma kezdődött, XXXVI. kongresszusát Mátraházán. A kongresszust megnyitó közgyűlés a magyar kórházak kihívásairól szóló állásfoglalást adott ki.
Furcsa átalakulás zajlik az egészségügyben, a mesterséges intelligencia alapvetően változtatja meg a gyógyítást és az egészségügyi rendszereket – derült ki az Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) 22. Adatvezérelt egészségügy és kiberbiztonság konferenciáján.
Az idén először a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásainak elismerésére létrehozott Digital Health Summit-díjat is kiosztották.
A háborús idők és szankciók ellenére is elkötelezett a kormány amellett, hogy évről-évre javítsa a magyar egészégügy teljesítményét, hangoztatta Rétvári Bence a Semmelweis-napi elismerések átadásán hétfőn, Budapesten.
Habár az egy főre jutó berendezéseket illetően továbbra sem állunk jól uniós összevetésben, hazánknak az igényeknek megfelelő létszámú CT-je és MR-je van a Világgazdaság szerint.
Az Emberarcú Egészségért díj 2022 pályázaton a 4 győztes mellett a zsűri egy különdíjat is odaítélt, továbbá minden döntőbe jutott pályaművet bruttó 100 000 forint díjazásban is részesített.