Az anyáknak le kellene mondaniuk az epidurális fájdalomcsillapításról és a szülési fájdalom gyógyszeres csillapításának egyéb módjairól, mert ezek nemcsak veszélyesek lehetnek, de megzavarhatják az anya–gyermek kapcsolat kialakulását is.  

A meddő férfiak esetében háromszor nagyobb a hererák kialakulásának kockázata, mint termékeny társaiknál - jelentették be amerikai tudósok.

Ugyan ki ne emlékezne a Les Musiciens du Louvre (Grenoble) elnevezésű régi zenés együttes káprázatos koncertjére pár éve a Zeneakadémián, amikor eljátszották Rameau Lés Boréades című operájának összes olyan számát, melyben nem szerepelnek énekesek? És ki ne gondolna vissza jó kedvvel a hamiskás mosolyú, lehengerlően fesztelen karmesterre, Marc Minkowskira, aki valósággal végigtáncolta a balettzenét, noha mackós külseje erre a legkevésbé sem predesztinálta? És ki nem vásárolta még meg a Rameau műveiből összeállított 2005-ös CD-jüket, melynek címe Une symphonie imaginaire, és amely nevének megfelelően amolyan a valóságban soha nem létezett, álombeli szimfónia a nagy francia barokk mester instrumentális műveiből? A táncok és ábrándos közjátékok egymás nyakába lihegnek itt, vagy egyszerűen csak megörülnek a másik társaságának, sistereg, izzik és ellenállhatatlanul tör előre minden hang ezen a felvételen, igen, Minkowski valóságos energiabomba. És egy pillanatra sem doktriner, akinek a dolgok logikája szerint tilos lenne a 19. századi párizsi frivolitás és cinizmus olyan bejegyzett díszpéldányait előadni, mint Jacques Offenbach Szép Heléna című operettje. Márpedig az egyik legjobb mai felvétel éppen Minkowski és bandája nevéhez fűződik. Úgy látszik, nekik mindegy, hogy kánkán vagy gavotte, csak jó és elemi erejű muzsika legyen.   A Warner cég olcsó, Maestro sorozatában újból kiadott (eredetileg 1992-ben készült), Händel hat concerto grossóját (opus 3) tartalmazó felvétel is az elfogulatlanság diadala. Ráadásul Minkowskinak itt igazán semmi oka, hogy a szentségnek kijáró tisztelettel közeledjen e művekhez, amelyek először 1734-ben bizonyos fokig a szerző tudta nélkül, régebbi muzsikáinak összeszerkesztésével kerültek piacra az élelmes kiadó, John Walsh jóvoltából. Pár hónappal később, látva a sikert, már Händel is felneszelt, és ekkor hajlandó volt legalább futólag átnézni a partitúrát, mi több, bele is írt bizonyos új részeket. Minkowski és zenekara pedig az eredetitől eltérő sorrendben adja elő a darabokat, de ez már nem is okoz meglepetést. Káprázatos előadás, csillogó, játékos, táncos, a tempók olykor szédítőek, a lassúk elbűvölők, a szólisták, a hegedűsök és oboisták virtuozitása lenyűgöző, igazi örömzene, a még nem dekadens barokk szellem zenitje.   Megint fityiszt mutatva elvárásainknak, Minkowski és zenekara március 29-én a Zeneakadémián éppenséggel kissé dekadens hangulatot idéz meg, ugyanis a francia századvég eléggé homályos zenéjéből adnak majd elő. Gabriel Fauré vagy Camille Saint-Saëns műveit persze ismerjük, de ki hallotta már az 1879-ben született Joseph Canteloube vagy az 1895- ben elhunyt Benjamin Godard nevét, pláne zenéjét? Minkowski garancia rá, hogy nem fogunk unatkozni.   (Warner Classics/Maestro, 2007)