A nemzeti ünnep alkalmából Dr. Székley Tamás egészségügyi miniszter március 9-én állami kitüntetéseket és szakmai elismeréseket adott át.

Novembertől hivatalosan is megszűnt az Országos Gyógyintézeti Központ, s ezzel jelképesen befejeződött a 2007-ben elindított kórházreform, amelynek jelentős hatása volt az Egészségügyi Minisztérium fenntartásában működő országos intézetekre is. Az eszközöket részben értékesítették, a felszabaduló ingatlanok a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz kerültek. A változtatás utóhatásai azonban ma is érezhetők: vitáznak a Sportkórház sorsáról, a bezárt OPNI helyett módszertani központ létrehozását tervezik, s elképzelhető, hogy a jövőben még több intézményétől „szabadul meg” az állam, s bízza azok fenntartását például a helyi önkormányzatokra.

Folytatás az 1. oldalról „Minden régióban elérhető közelségbe kerüljön a betegekhez a magas színvonalú egészségügyi ellátás” – ezt várja attól a 25 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett európai uniós pályázattól az Egészségügyi Minisztérium, amely a hátrányos helyzetű kistérségekben új szakrendelők építését célozta meg. Az országban pillanatnyilag 25 kistérség felelt meg a pályázati kiírásnak, ám ezúttal csupán 16 nyert, 6 jelentkezőt elutasított a szaktárca, 1 pályázat pedig értékelhetetlennek bizonyult. A sikeres pályázók hozzávetőleg 900- 900 millió forintot kaptak, s az 5–10 százalékos önrész előteremtésével a szerződéskötés után hozzá is kezdhetnek a beruházások megvalósításához. (Mint arról már több alkalommal írtunk, a pályázatra azok a kistérségi önkormányzatok, illetve társulások jelentkezhettek, ahol 15 kilométeren belül nem található másik szakrendelő, a környék lakóinak száma eléri a 13 500-at, illetve az alapszakmákból igénybe vehető szakrendelési óraszám kevesebb, mint hetven volt. A nyertesek körét lásd az 1. táblázatban – a szerk.) Így a keretösszegnek is csak egy részét használták fel, a 25 milliárdból több mint 10 milliárd megmaradt. A terv az, hogy a közeljövőben a most elvérzett jelentkezőket egy meghívásos pályázaton segítené hozzá a tárca a támogatáshoz. Kulcskérdés a gazdaságosság A tárcavezető, Székely Tamás szerint a régóta várt eredményhirdetés azért csúszott néhány hetet, mert háttérszámításokat végeztek azért, hogy biztosak legyenek abban: a létrejövő ellátóhelyek legalább öt évig rentábilisan működtethetők majd. Ez az egyik feltétele annak, hogy az unió által kiutalt pénz egy részét vagy egészét ne kelljen visszafizetniük a nyerteseknek. Ám a szakmai szervezetek vezetői a szaktárca előkészítő munkálataitól függetlenül szkeptikusak. A Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke, Varga Imre lapunk kérdésére rámutatott: a pályázat által érintett kistérségekben a szakrendelőkben országosan ellátott betegnek mindössze 1,5–2 (!) százaléka él. Nem kétli, hogy szükség van e beruházások megvalósulására, de semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni a megtérülési mutatókat. A szakember szerint nincs garancia arra, hogy ezek a térségek el is tudják majd tartani az új intézményeket, ehhez olykor többletfinanszírozásra lesz szükségük. Sőt, sok esetben problémás lehet az ellátás biztosításához elengedhetetlen szakorvosok, egészségügyi dolgozók szerződtetése is. Önmagában az, hogy valahol nincs rendelő, még nem kritérium, nem rendező elv, s betegforgalmi adatok, hatástanulmányok nélkül nem lehet eldönteni, hogy gazdaságosan működtethető- e a létrehozott intézmény – véli. Nem beszélve arról, hogy ha csak a betegek 10 százalékát vonja el a közelben fekvő hasonló ellátóhelytől, akkor ez utóbbi is komoly anyagi gondokkal nézhet majd szembe. A szakellátási szövetség elnöke azt is megválaszolatlan kérdésnek tartja, hogy a pályázatban előírt feltételek esetleges nem teljesítése esetén hogyan tudják visszafizetni az Európai Uniónak a most nyert támogatást a néhány százmilliós éves költségvetéssel működő önkormányzatok. Elméletben az állam átvállalhatja ezt a kötelezettséget, ám azt nem tudni, miként alakul az új rendelők jövőbeni sorsa, hogyan rendeződnek majd át a tulajdonviszonyok. Farkast kiáltani Egyelőre azonban a nyertesek örülnek sikereiknek. Így van ezzel Szécsény szocialista polgármestere, Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet is, aki lapunknak elmondta: esetükben 13 település önkormányzata fogott össze az új rendelő létrehozása érdekében – a központ a nógrádi kisváros lesz. A környéken élőknek egynapos sebészetet, belgyógyászatot, tüdőgyógyászatot, munkaalkalmassági vizsgálatokat, gyermekrendelést, nőgyógyászatot, laborvizsgálatokat, gyógyszertárat, gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltot, védőnői hálózatot, központi ügyeletet teremt majd a beruházás. A városvezető az üzemgazdaságosságot érintő kritikákra reagálva azt válaszolta: saját számításaik azt igazolják, hogy nem lesz gond a rendelő működtetésével, s ebben egyetértenek a szaktárcával. Profitot remélnek az új patika és az ügyelet létrehozásából és a gyógyászati segédeszközök értékesítéséből is.   A pályázati időszakban végig együttműködtek a körzetben található két kórházzal, a balassagyarmatival és a salgótarjánival, s a továbbiakban közösen szeretnék megoldani a betegek ellátását. Szécsényben garantálni lehet, hogy lesz elegendő szakember, mivel átveszik a tavalyi kórházreformban jelentősen leépített balassagyarmati intézményből elbocsátott dolgozókat. A szécsényi rendelő – mint a legtöbb nyertes pályázóé – már jövőre felépülhet. (A rövidesen megkezdődő bürokratikus procedúra menete a következő: hivatalosan 15 napon belül kapják meg az eredményt, további 30 nap áll rendelkezésre a szerződéskötésre, utána azonnal kiírják a közbeszerzési eljárást, amelynek novemberre már eredménye lehet, így 2009 végére átadhatják az intézményt.) Aki szelet vetimages/ A kórházak és a rendelők zökkenőmentes együttműködésének fogaskerekébe persze homokszemként bekerülhet a finanszírozás anomáliáiból fakadó ellentét, ám a Magyar Kórházszövetség elnöke alaptalannak ítéli az ezzel kapcsolatos szóbeszédet. Varga Ferenc cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a pályázat eredményhirdetésének csúszása valójában a fekvőbeteg-intézmények lobbizásának róható fel, mert bevételük jelentős százaléka a fekvő és nem a járóbeteg-ellátásból ered. Ő is úgy látja azonban, hogy a rendelőtelepítéseknél több dolgot is figyelembe kell(ene) venni – pédául a progresszivitási elvet, valamint a munkaerő kérdését.   Jelenleg kórházi orvosok rendelnek a kórházi rendelőintézetekben is, a munkaerőhiányt tudniillik csak így tudják megoldani. A probléma megoldása a diagnosztikában egyre nagyobb tért hódító telemedicina ellenére sem lesz könnyű. Ráadásul még ha új pályára állítja is a kormány a szakorvosképzést, 5–6 évbe beletelik, amíg az új rendelők által generált igényeket ki tudják elégíteni, miközben az EU folyamatosan monitorozza a közös pénzek megfelelő felhasználását, s vissza is hívhatja a kiutalt támogatást. Varga Ferenc szerint azt is tanulmányozni kell, hogy az új rendelők ellátási struktúrája lefedi-e majd az EU által elvárt szakmaspektrumot. Mint mondta: a pályázat során volt olyan jelentkező, aki az adott város közelében található kórházi rendelő betegforgalmának ötszörösével kalkulált, noha erre az indokolatlan optimizmusra semmi sem adott okot.   Az alapkérdés azonban az: vajon a jelenlegi büdzséből fenn lehet- e tartani az új intézményeket? Az önállóan működő rendelők ma is nehéz helyzetben vannak, hiszen egy beteg vizsgálatáért átlagosan mintegy 1400 forintot kapnak diagnosztikával együtt, s ebből nagyon nehéz gazdálkodni. Hurráoptimizmus? A pályázat nyerteseinek kapacitásait az Országos Egészségbiztosítási Pénztár már előre befogadta (ez előfeltétele volt a tendernek), így az új rendelők létrehozása nem megy mások kárára. A kistérségek egyébként a súlyszámokból évente 80–100, az ügyeletből további 20, míg az opcionálisan nyitható új gyógyszertárak árréséből 40–60 millió forinttal kalkulálhatnak évente – tájékoztatta a Medical Tribune-t a miniszter. Hogy ez elég-e vagy kevés, azt persze nem tudni. Arra vonatkozóan ugyanis, hogy egy rendelőt mennyiből lehetne gazdaságosan fenntartani, Magyarországon nem készültek részletes számítások. Lapunknak név nélkül nyilatkozó szakpolitikusok szerint nem véletlenül nagy ez ügyben a csend. Azt kellene megvizsgálni, hogy az egyes szakmákat hogyan lehet a jövedelmezőségük alapján csoportosítani. Nyilvánvaló, hogy léteznek gazdaságos és gazdaságtalan szakmák, de senki nem tudja, melyek ezek. Márpedig szakmánkénti lebontás nélkül az sem állapítható meg, hogy az egyes rendelők összességében gazdaságosak- e vagy sem, holott éppen ez a fő kérdés. Ami még hátra van Néhány hét múlva hirdeti ki az Egészségügyi Minisztérium a már meglévő intézetek fejlesztésére irányuló pályázatának eredményét. A csúszást Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azzal indokolta, hogy arról a másik (az új rendelők építésére vonatkozó) kiírás eredményének ismeretében határoznak majd. Varga Imre, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke erre különösen kíváncsi lesz, hiszen ez a pályázat azokra az intézetekre vonatkozik majd, amelyek az ellátás 98 százalékáért felelősek. A szövetség aggódik: a domináns feladatokat ellátó rendelők berendezései „lepusztulóban” vannak, a fejlesztésekért részben anyagi felelősséggel tartozó önkormányzatok fizetőkészsége pedig romlik. A helyhatóságok egyre több trükköt találnak ki, hogy kibújjanak a kettős finanszírozás alól – állítja az elnök.   De a szakellátási rendszernek nem csak ez a baja. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint e pillanatban 399 szakrendelő rendelkezik társadalombiztosítási finanszírozással – a szakellátási szövetség szerint ezek közül körülbelül 110 működik önálló egységként, azaz nem kórházhoz csatoltan. Ez önmagában nem jelent gondot, de az már igen, hogy a járóbeteg-ellátásban szinte semmilyen előrelépés nem történt. Hiába vannak jobb körülmények között működő – például egyetemek melletti – rendelők, azok ugyanúgy ellátják az egyszerű eseteket, miként a kis intézményeknek is kezelniük kellene a súlyosakat – mutatott rá Varga Imre, és hozzátette: régóta esedékes ennek a rendszernek az újragondolása. Átgondolatlan döntések Minisztersége idején már Horváth Ágnes is tervezte a szakellátási rendszer reformját, s a feladat részleteinek kidolgozására éppen Székely Tamást kérték fel miniszteri biztosnak. (Lásd Zseniális koncepció helyett eldöntendő kérdések című cikkünket – Medical Tribune, 2007. július 5.) A szabad demokrata volt tárcavezető még abban gondolkodott, hogy a lakossági igényeknek megfelelően átcsoportosítják az egyes szakmák óraszámait. Kapacitáscsökkentésről nem esett szó, s a terveket részben a most lezárult pályázatokra építették volna. Ezeket az elképzeléseket papíron a mostani szocialista tárca sem adta fel; miniszteri biztosként Székely Tamás 78 pontos javaslatot készített, s ebben az óraszámok felülvizsgálata is szerepelt. A szakellátási szövetség elnöke, Varga Imre szerint ezt a munkát azzal a lendülettel kellett volna folytatni, mint amilyennel a tárcavezető még biztosként belefogott, ezzel szemben ma azt érzik, sok hirtelen, átgondolatlan döntés születik a területen.   Részben igaz ez a járóbeteg-ellátáshoz kapcsolódó egynapos ellátásokra is. Hosszú stagnálás után tavaly az önálló szakrendelők és az aktív kapacitásukat elveszítő kórházak pályázhattak a korszerű ellátás nyújtására. Összesen 39 szolgáltató kapta meg a lehetőséget, köztük olyanok, amelyek már korábban is végeztek egynapos beavatkozásokat, de most többletkapacitáshoz jutottak. (Az idei egynapos keret felhasználásáról lásd a 3. táblázatot.) Az első féléves adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy egyetlen olyan intézmény sincs, amely időarányosan felhasználta volna a neki jutó kapacitást. Igaz ugyan, hogy 2000-ben az egy nap alatt elvégezhető beavatkozásoknak kevesebb mint 7, ma pedig már több mint 20 százalékát látják el valóban kórházi bentfekvés nélkül, a szakmák közötti szórás azonban még ma is hatalmas. 2007-ben a nőgyógyászati beavatkozások több mint 60 százalékát, az urológiai gyógykezelések 13 százalékát látták el egynaposként, 6 százalék volt a kardiológiai, 4 százalék a sebészeti beavatkozás. A szemészet viszont még mindig 2 százalékon áll, miközben egyes Nyugat-Európai országokban 90 százalék az egynapos ellátásként elvégzett beavatkozások aránya.   Bár a pályázat felkarolta az egynapos ellátásokat, Varga Imre továbbra is úgy véli, a korszerű beavatkozásokat végző helyek intézményesítésére volna szükség. Ezeket szerinte ki kellene vonni a kórházi struktúrából, s külön egységekként kezelni – így lehetne valóban javítani a hatékonyságon. Az elnök 11 éve próbálkozik ennek a szemléletnek a meghonosításával, mindmáig kevés sikerrel. Jelenleg nem is érzi elég erősnek a szövetséget ahhoz, hogy mélyrehatóbb változásokat indítsanak el. Abban viszont bízik, hogy néhány év múlva mások is elismerik majd: igazuk volt.

Folytatás az 1. oldalról Abszurd – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egészségügyi magánszolgáltatók országos konferenciáján arra utalva, hogy ma az dönti el, kitől vásárol az állam egészségügyi szolgáltatást, hogy az intézményeknek kik a tulajdonosai. A kormányfő a várakozásoknak megfelelően gesztusokat tett a profitorientált ellátóhelyek tulajdonosainak. Közölte: Székely Tamás egészségügyi miniszternek június 30-ig nem csupán a következő két év egészségügyi programját kell kidolgoznia, hanem arra is megoldást kell találnia, hogyan közelíthető fokozatosan egymáshoz a köztulajdonban lévő intézmények és a magánszolgáltatók finanszírozása.   Korábban két elképzelés versengett arról, miként lehetne bevonni a magánszolgáltatókat a társadalombiztosítási finanszírozásba. A szektorsemlegesség megteremtésével a kormányzat célja az, hogy azok a magánkézben lévő rendelők vagy kórházak, amelyek az állami intézményeknél hatékonyabban, jobb körülmények között gyógyítják a betegeket, részt kérhessenek, kaphassanak a közfinanszírozott ellátásokból is. A koalíciós szakítás előtt Horváth Ágnes exminiszter még beterjesztett egy javaslatot, amely bizonyos területeken lehetővé tette volna, hogy a magánszolgáltatónál kezelést kereső emberek költségeinek 70 százalékát fedezze a központi költségvetés, de információink szerint ezt a rendszert az új egészségügyi miniszter, Székely Tamás nem támogatta, s egyelőre nem is tervezik a bevezetését. A másik lehetőségre utalt a kormányfő is: eszerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szolgáltatásvásárló szerepének erősítésével a magánszféra további feladatokat vehetne át az állami intézményektől. Ez utóbbit a teljesítményvolumenek rugalmasabb elosztásával érhetné el a kormány. A javaslat az új egészségbiztosítási reformkoncepció része lesz majd, s a szakminiszter addig a tervek szerint együttműködési megállapodást is köt a magánszolgáltatók érdekképviseletével a szakmai munka összehangolásáról.   Az MSZP mindenképpen szeretné tudatni az üzleti befektetőkkel, hogy a szolgáltatói versenyben számít rájuk. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke lapunknak azt mondta, Horváth Ágnes korábbi javaslatával óvatos lenne, hiszen ha a magánszolgáltatóknál igénybe vehető kezelések 70 százalékát állami pénzekből fizetik ki, az könnyedén kiszívhatná az Egészségbiztosítási Alap tartalékait. Kökény Mihály szerint azt kell figyelembe venni, hogy az új kínálat mindig új keresletet szül, s ez nem feltétlenül vezet az ellátás minőségének a javulásához. Mindazonáltal elképzelhetőnek tartja, hogy egyes területeken vagy térségekben alkalmazzanak hasonló megoldást vagy tárgyaljanak erről. Az SZDSZ a szektorsemlegesség híve Az SZDSZ a pontos elképzelések ismerete nélkül még csak elvekről tud beszélni, de a párt ügyvivője szerint támogatnak minden olyan lépést, ami serkenti a versenyt az egészségügyben. Horn Gábor fontosnak nevezte, hogy a szocialisták a szolgáltatói oldalon számítanak az üzleti szférára, mert szerinte ez bizonyos szempontból segít az elbukott reformon. A magánszféra ma hátrányos helyzetben van az ágazatban, hiszen a tb-járulékaikat fizető betegeknek semmilyen költségét nem téríti meg az állam, ha magánszolgáltatóhoz mennek – mutatott rá a liberális politikus. Példaként az oktatási rendszert hozta fel, ahol az állami mellett alapítványi és egyházi iskolák is kaphatnak támogatást, s úgy véli, hasonló szektorsemlegesség lenne szükséges az egészségügyben is. Még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ha egy magánintézmény jobb szolgáltatást nyújt, mint az állami, akkor az utóbbit – legyen akár önkormányzati fenntartású – bezárják, hiszen a betegek nem tartanak rá igényt. Ezért ha lesz olyan javaslata az MSZP-nek, amely a szektorsemlegességet erősíti, akkor azt az SZDSZ várhatóan támogatni tudja – összegezte a szabad demokrata álláspontot Horn Gábor. A magánszféra sem az ördögtől való A magánszféra jelenleginél erőteljesebb bevonása az egészségügyi közszolgáltatást végző szektorba nem ördögtől való, de számos szempontot figyelembe kell venni, mielőtt ezt az intézkedést valaki meghozza – jelezte lapunknak a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa. Sinkó Eszter hangsúlyozta: ez csak akkor lehetséges, ha a szolgáltatásokat a beteg a magánrendelőben vagy -kórházban ugyanolyan feltételek között veheti igénybe, mint a közintézményben, azaz a magánszolgáltatók hozzáférésének illeszkednie kellene a beutalási és a betegútszabályozási folyamatba. Ki kell dolgozni minőségkontrolljukat és beszámolásuk rendjét is. Enélkül ugyanis olyan felesleges beavatkozások keletkeznének a rendszerben, amelyek szétfeszítenék az OEP-kasszát. Sinkó Eszter a tb-finanszírozás automatikus kiterjesztésének veszélyét látja abban is, ha úgy nyitják ki a kasszát, hogy a közszolgáltató intézmények számára egyúttal megmarad a teljesítményvolumen- korlát (TVK), mivel ebben az esetben a magánszolgáltatók kimazsolázhatják a jól fizető tevékenységeket. A kórházi finanszírozásban a rendszer anomáliái miatt léteznek olyan beavatkozások, amelyeket „megéri” elvégezni, míg másokat nem. A magánszolgáltatók érthető módon arra törekednének, hogy olyan ellátást nyújtsanak, amelynek tb-finanszírozása fedezi a költségeket, a többit pedig meghagynák a közszolgálati szektornak, amely így még a mainál is rosszabb helyzetbe kerülne.   A legfontosabb, hogy a betegutakat és a hozzáférést pontosan szabályozzák, különben akinek pénze van, az szignifikánsan hamarabb kerül ellátáshoz – döntően közpénzből –, mint az az állampolgár, aki az önrészt nem tudja előteremteni. Sinkó Eszter úgy látja: a várólisták az esetek többségében nem azért vannak, mert a közszolgálati intézmények nem tudnak több beteget ellátni, hanem mert a teljesítményvolumen- korlát miatt nem kezelhetnek többet, hiszen bizonyos esetszám fölött az OEP nem állja a költségeket.   A rendszerelemző felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a magánszolgáltatók sokszor a közintézményeknél szebb környezetben fogadják a betegeket, közel sem biztos, hogy jobb klinikai minőségben gyógyítanak. Sőt, mivel kisebb esetszámmal dolgoznak, nincs annyi gyakorlatuk, így esetükben nagyobb lehet az esélye a hibák előfordulásának vagy annak, hogy a beavatkozások után szövődmények lépnek fel – amelyek utókezelése ma is a közkórházakban történik.   Sinkó Eszter szerint meg lehetne nézni, milyen ellátásokra kellett várni a TVK bevezetése előtt is; ez adhatna pontos képet arról, mely területeken mutatkozik hiány. A kisebb településeken kevés a szakrendelő, így ott lenne tere a közfinanszírozást élvező magánszolgáltatóknak, de a kórházi szektorba „nehéz hozomra bevonni a tőkét”, hiszen a fekvőbeteg- ellátó intézmények létrehozása és működtetése igen sokba kerül. A magántőke már rég megjelent azokon a területeken – lásd a képalkotó diagnosztikát vagy a dialíziskezelést –, ahol hasznot remélt, vagyis az üzleti szférát nem kell külön ösztönözni: ha a befektetők látnak perspektívát abban, hogy beruházzanak az egészségügybe, akkor ezt úgyis megteszik.   Sinkó némileg kockázatosnak tartja, hogy az OEP szolgáltatást vásárolva a magánszolgáltatók között is válogathat, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a legtöbb olyan területen, ahol ez megvalósítható lenne – például a kis szakellátási kapacitással rendelkező vidéki térségekben – „nem terem csak úgy ott egy magánrendelő”. A fővárosban mindez nem jelentene nagy változást, hiszen Budapesten az országos átlagnál most is több a járóbeteg-szakellátás. Itt a beutalási rendet kellene mielőbb megváltoztani, hogy az indokolatlan keresletet vissza lehessen fogni. A szakértő szerint egyébként sem a magánszolgáltatók szerepének a megtalálása jelenti a legnagyobb gondot, sokkal inkább az ellátásszervezés intézményrendszerének újrahonosítása és a szabad intézményválasztás bevezetése. Ha a kormány abban gondolkodik, hogy bővítse a finanszírozott ellátók körét, akkor mindenekelőtt felül kellene vizsgálnia és a szükségletekhez igazítania a közintézmények TVK-ját. Megszűnhetnek-e közszolgáltatók? A Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke, Rácz Jenő arra hívta fel a figyelmet, hogy miután a kassza zárt, a tb-finanszírozás magánszolgáltatókra történő kiterjesztése nem azt jelentené, hogy az állam több pénzt fordít az ellátásra, csupán azt, hogy máshogy osztaná el a rendelkezésre álló forrásokat. Ha tehát új szolgáltatókat vonnak be, bizonyos, eddig közfinanszírozásban részesült intézmények kikerülnek majd ebből a körből, így azokat meg kellene szüntetni.   Rácz Jenő rámutat: a kormánynak azt is figyelembe kell vennie, hogy a területi ellátási kötelezettség jelenleg az önkormányzatoké, emiatt a befogadott magánszolgáltatónak szerződést kellene kötnie a helyhatósággal az egészségügyi ellátás helyi biztosítására. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nap 24 órájában, az év 365 napján elérhetőnek kell lennie. Ha ugyanis ezt nem vállalja, a drága sürgősségi feladatokat továbbra is a közintézmények kényszerülnének ellátni, akiknek e kötelezettség teljesítése komoly versenyhátrányt jelentene.   Más a helyzet, ha egy térségben hiány mutatkozik az ellátásban: ott számítanak a magánszolgáltatókra. Amennyiben azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak az állami és a magánintézményekre, akkor az ellen nem lehet kifogást emelni, hogy az OEP szabadabban vásároljon szolgáltatást, hiszen a beteg érdeke, hogy minél jobb minőségű ellátást kapjon, tekintet nélkül arra, ki az egészségügyi szolgáltató tulajdonosa. Rácz ugyanakkor óvatosságra intett. Úgy látja ugyanis, ha egy adott területen magánszolgáltatóra bízzák a betegek kezelését és az adott intézmény csődbe megy, akkor sérülhet az ellátás biztonsága: ha egyszer már bezártak egy közfinanszírozott intézményt, azt csak nehézkesen lehet újra megnyitni.

Az MSZP tervezgeti, az SZDSZ pártolná, a szakértők azonban óvnak attól, hogy a kormány bevonja a társadalombiztosításba a magánszolgáltatókat. Pedig úgy tűnik, a kabinet továbbra sem tett le erről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egészségügyi magánszolgáltatók országos konferenciáján lényegében azt jelentette be, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszternek júliusig ki kell dolgoznia, hogyan lehet az egészségügyi szolgáltatások vásárlásában egyensúlyt teremteni az állami és a magánszektor között. A kormányfő filozófiai problémának nevezte a magán- és a közfelelősség összehangolását. Mint megfogalmazta: az embereknek mindegy, milyen tulajdonban van a szolgáltató, ha attól minőségi ellátást kapnak. A tervek szerint mindezt úgy segítik elő, hogy az egészségbiztosító nagyobb szolgáltatásvásárlási szabadságot kap; egyelőre tehát biztosan nem valósul meg Horváth Ágnes korábbi egészségügyi miniszter egyik utolsó javaslata, miszerint a kezelésekért a közintézményeknek járó pénzek bizonyos százalékát kapják meg a profitorientált ellátóhelyek. Folytatás az 5. oldalon