A "New York-i vér" című amerikai rövidfilmnek és az "Igen, lehetséges" brazil alkotásnak ítélte oda a megosztott fődíjat a "Shoot4life-Forgass az életért" 24 órás digitális világjáték nemzetközi zsűrije vasárnap éjszaka a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai székházában.

Egy teherautónyi menekült, egy denarkotizált csodanővérke, néhány elcsúszott fejű japán és két vonatozó diák képviseli hazánkat idén májusban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Gilles Jacob, a cannes-i mustra fesztiváligazgatója a rendezvény nyitó sajtótájékoztatóján nagy megelégedéssel ecsetelte, hogy idén a világ minden tájáról, köztük bolygónk legeldugottabb zugaiból kerültek be filmek a versenyprogramba – még Magyarországról is. Fábry Zoltán, Jancsó Miklós és Tarr Béla világ körüli filmbolondjai bizonyára furcsállták az igazgató kiemelését, hiszen a magyar filmnek még mindig van neve a világban (sajnos, majdnem olyan régről való, mint az Aranycsapaté), sőt, az utóbbi évtizedben két magyar film nyert rövidfilmes Arany Pálmát (Iványi Marcell: Szél; Mészáros Péter: Eső után), a Kontroll pedig tavaly Ifjúsági Díjat kapott az Un certain regard szekcióban. Ezek után nem okozna különösebb meglepetést, ha a magyar kultúrdiplomácia Trianon-tagadó része a cannes-i fesztivál ideje alatt magyar filmhetet szervezne az agyonköpködött versailles-i kiskastélyban, és ott szimultán vetítené Tarr Béla Sátántangóját és Koltay Gábor Trianon-dokuját. A vizuális erődemonstráció a jelek szerint elmaradt, talán részben azért, mert Gilles Jacob csodálkozása valóban jogos volt – nem hazánk filmtörténeti díszhelyének megingása, hanem a magyar film jelenlegi potenciazavarai miatt.  

Naplószerű önéletírás Az Igazolt hiányzás című regény szerzője, Gerlóczy Márton huszonegy-huszonkét éves. Dédapja Áprily Lajos, nagybátyja Jékely Zoltán, unokatestvére Péterffy Gergely. Nagyapja Mészáros Dezső szobrász, nagyanyja Gerlóczy Sári festőművész. Bár a felmenők művészi teljesítménye még semmire sem garancia, a genetikai örökség – és a miliő – ártani biztosan nem árt. Gerlóczy talált kiadót – vagy a kiadó találta meg őt –, könyve jól megy, számtalan írás jelent meg róla. Szerencsés, az biztos; az pedig csak ezután dől majd el, tud-e élni a szerencséjével. S hogy honnan ismerem ilyen jól a szerző családfáját? A könyv körüli kampányból, melynek ez is része volt. Megjegyzem, a médiafelhajtás miatt sokáig a kezembe se vettem Gerlóczy kötetét. Viszonylag friss, de erős jelenség ugyanis, hogy a gagyi, a minőségi lektűr és a szépirodalom propagálása között nincs határ; a reklám – természetesen üzleti megfontolásokból – irodalmi köntösbe bújtat olykor kétes értékű (vagy éppen kétségtelenül értéktelen) irományokat is. Gerlóczy Mártont könyve hátsó borítóján maga Jancsó Miklós üdvözli szívélyesen a magyar irodalomban, de elismerően nyilatkozik róla a kritikus Tarján Tamás is. Nádasdy Ádám pedig hatalmas lendületéért, kemény humoráért és megható szókimondásáért méltatja – bár visszafogottan – a regényt. Az Igazolt hiányzás valójában nem is regény, hanem egy „megrögzött kívülálló”, egy író alkatú fiatalember naplószerű önéletírása, jóllehet a bevezetőben a szerző könyvének szereplőit és helyszíneit többnyire fiktívnek mondja. Lajstromozza azt a valószínűtlen valóságot, amely a fogantatás pillanatától az iskolakerülésen és kicsapatás(ok)on át az önigazolás nagy zárótételéig tart.