Székely Tamás szakminiszter szerint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának javulását szolgálhatja az egyes egészségügyi törvények módosításáról szóló törvényjavaslat elfogadása, a javasolt módosításokkal egyszerűbbé, ésszerűbbé válhat a rendszer.

Többségében elégedetlenek saját teljesítményükkel a szakmai kollégiumok vezetői, ám úgy vélik: nem rajtuk múlt, hogy a folyamatosan változó politikai közegben nem tudták szakértelmüket a kormány reformelképzeléseinek szolgálatába állítani. Összeállításunkban a leköszönő kollégiumi elnököket arra kértük, válaszoljanak az általunk feltett alábbi három kérdésre. Most a neurológiai, az orvosi mikrobiológiai és a pathológiai szakmai kollégiumok elnökeinek véleményt olvashatják.

  Már többször nekifutott, de ebben az esztendőben ismét meghátrál az egészségügyi tárca a rezidensképzés rendszerének átalakításától. A február első napjaiban az Országgyűlés egészségügyi bizottsága által tárgyalt rendelettervezet „puhább” a korábbi változatoknál. A szaktárca a rezidensek bérébe épített ösztönzőrendszer segítségével a hiányszakmák felé terelné a gyakornoki rendszerbe lépőket.   Sokak véleménye szerint március 9-én nem kizárólag a vizit- és kórházi napidíjról, valamint a tandíjról nyilváníthat véleményt a magyar társadalom, hanem az elmúlt évek egészségügyi, sőt kormányzati politikájáról. A díjak eltörlése azonban komoly fejtörést okoz majd azoknak, akiknek így szűkösebb lesz a költségvetésük. Akár lesz tandíj, akár nem, a finanszírozás reformja elkerülhetetlen, és különösen a rendkívül drága orvosképzésben, amely kizárólag állami forrásokból egyre kevésbé finanszírozható. Így gondolja ezt az Egészségügyi Minisztérium a rezidensképzéssel kapcsolatban is: a legújabb, a tavalyinál kevésbé drasztikus jogszabálytervezet a képzőhelyekkel fizettetné meg az orvosgyakornokok bérköltségeinek egy részét, és a rezidensekre nem hárítana anyagi terheket. Hosszú távon elképzelhető, hogy a költségeket közösen kell viselnie az államnak, a kórházaknak és az orvosgyakornokoknak. A kérdés ma már egész Európában az: kinek milyen arányban?   Újra nekifutnak   Nem bírja már el az államkassza a rezidensek bérét és továbbképzésük költségeit – jelentette ki dr. Rapi Katalin, a minisztérium egészségügyi szakállamtitkára az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt. Tavaly 7,7 milliárd forintot költött az állam a rezidensek képzésére. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú képzési rendszer átalakításáról szóló tervezethez képest (ami egy évvel ezelőtt vált nyilvánossá, lapunkban is közzétettük) a jelenlegi elképzelés puhább, de bevezetése számos hátránnyal járhat. A nagy ellenállás miatt elhalasztott szakképzési reform csupán 3-6 hónapig nyújtott volna állami támogatást a gyakornoki évekhez, ezután a béreket a kórháznak, a képzés költségeit pedig a rezidensnek kellett volna kifizetnie. A lapunk birtokába került kormányrendelet-tervezet – amelyet a szaktárca eredetileg márciusi bevezetésre készített elő – 6-12 hónapig hagyná „állami köldökzsinóron” a rezidenseket. A kétéves törzsképzési idő felének- háromnegyedének költségeit áthárítaná a kórházakra. A minisztérium jelentős késésben lett volna, ha még az idén sort kerít az új rendszer bevezetésére, ugyanis a hatodéves orvostanhallgatók számára legkésőbb március 31-ig kell kiírni a gyakornoki helyeket. Lapzártánkkor a szaktárcától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a jövő évre halasztják a rezidensképzés reformját.    Papp Magor, a négy orvosegyetem hallgatóinak képviselője lapunknak elmondta: a szakorvosjelöltek két évig továbbképzéseken vesznek részt, mentőznek, különböző szakmákkal ismerkednek, így a kórházak a gyakorlatban csak kevés segítséget jelentenek. A gyakornokok, ha az intézmények fizetik meg képzésüket és bérüket, a kórház számára abban a pillanatban „humánerőforrás- befektetéssé” válnak, s ez a kórházat érdekeltté teszi abban, hogy évekre magához kösse a gyakornokait.   Csapdahelyezet   A jogszabálytervezet a költségek lefaragása mellett azt a célt is kitűzi, hogy anyagi ösztönzővel terelje a hiányszakmák (jelenleg a patológia, a pszichiátria, a radiológia vagy a röntgendiagnosztika) felé a szakorvosjelölteket. Ezért a 129,5 ezer forintos bruttó fizetést kiegészíti 65 ezer forinttal a teljes szakképzés időtartamára. A rezidensek képzésére és bérére elkülönített költségkeret lefaragása és az anyagi ösztönző beépítése olyan célok, amelyek egymás ellenében hatnak, hiszen az 50 százalékkal magasabb bér a jelenleginél drágábbá is teheti a rendszert. A rezidensek számára a premizálás akkor éri el célját, mondja Papp Magor, ha a csaknem 200 ezer forintos bruttó bér a rezidensidőszak letelte után sem lesz kevesebb. Bár a magasabb fizetés valóban vonzóvá teheti a hiányszakmákat, kórházon belül feszültséget generálhat, hiszen előfordulhat, hogy egy rezidens többet keres majd „főnökénél”.   Jelenleg átlagosan 750 orvos, 150 fogorvos és 300 gyógyszerész vesz részt a szakorvosképzésben, a kétéves periódus alatt az államnak mintegy 2200 rezidens béréről és képzéséről kell gondoskodnia. Idén viszont még többről: félve attól, hogy később önköltségessé válik a rendszer, még azok is folytatták tanulmányaikat, akik ideiglenesen felfüggesztették azt, mert például gyesen voltak – mondta a négy orvosegyetem hallgatóinak képviselője. A „váratlan” létszámnövekedés következtében tavaly a rezidensi álláshelyek száma automatikusan csökkent, így a frissen végzettek közül kétszázzal kevesebben tudták megkezdeni tanulmányaikat a központi gyakornoki rendszerben.    Az állam felelőssége    Papp Magor elismerte, hogy a szaktárca – a korábbi gyakorlattól eltérően – ezúttal bevonta a hallgatói önkormányzatokat is az egyeztetésbe, és az orvostanhallgatók több javaslata beépült a jogszabálytervezetbe. Bizonyos félelmeket viszont nem oszlatott el a tervezet, például nincs garancia arra sem, hogy az állam valamennyi diplomás orvos számára garantál legalább egy szakképesítést térítésmentesen. Az orvostanhallgatók úgy látják, az állam mindaddig felelősséggel tartozik irántuk, amíg szakvizsgát nem tesznek. Ragaszkodnak ahhoz, hogy minden rezidensnek legyen fizetése, ami a jelenlegi helyzetben, amikor a kórházi struktúra karcsúsítása és a teljesítményvolumen- korlát miatt a kórházak spórolásra kényszerülnek, kétséges.     Pártállástól függetlenül  Az egészségpolitikai döntéshozók pártállástól függetlenül javítanának a helyzeten. Mikola István alelnök, a Fidesz szakpolitikusa az egészségügyi bizottság ülésén úgy fogalmazott: a rezidensek sétálgatnak a kórházi folyosókon, szakmai feladatokat alig kapnak, kiszolgáltatottak, éhbérért dolgoznak, és ahelyett, hogy gyakorlati tanulóéveik megerősítenék őket hivatásukban, inkább elbizonytalanítják őket. Rapi Katalin szerint ez nem a szabályozás, hanem a kórház hozzáállásának hibája. Vojnik Mária, az MSZP egészségpolitikusa igyekezett enyhíteni az utolsó éves hallgatók szorongását, kijelentette, hogy az államnak kötelessége felelősséget vállalni értük, amíg önálló munkavégzésre alkalmassá nem válnak. Havas Szófia (MSZP) az egészségügyi bizottság ülésén arra utalt, hogy miközben mintegy 2200 orvos hiányzik az ellátórendszerből, nem megengedhető, hogy a fiatal orvosok a külföldi munkavállalásban lássák a jövőjüket, holott egy magyar orvosegyetemista „legalább 6 millió forintjába kerül az államnak”. (A rezidensek helyzetéről lásd interjúnkat a 3. oldalon.) Tragikusnak nevezte a szakdolgozók helyzetét, azt pedig felháborítónak, hogy a kötelező, szintentartó elméleti tanfolyamok díja olyan elképesztően magas, hogy egy főorvosi fizetésből is nehezen finanszírozható.   Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága azt javasolta a kormánynak, hogy elképzelését legkorábban 2009 szeptemberében váltsa valóra, de kérdés, hogy a kabinet fél évvel a választások előtt magára akarná-e haragítani az orvosegyetemistákat.     Szakmai szempontok   A Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbképző Igazgatóságának vezetője, prof. dr. Ertl Tibor szerint a képzési rendszer bevált, a szakvizsgázó központi gyakornokoknak magasabb szintű a tudásuk. A régió évente átlagosan 120 rezidenst képez, akik általában elégedettek lehetőségeikkel, csaknem mindenki arra a területre szakosodhatott, amelyet vonzónak tartott.   A probléma itt is a pénz: „a rezidensek alapfizetését 20-30 százalékkal jelenleg is az intézmények egészítik ki” – mondja Ertl Tibor, ugyanis közalkalmazotti bérbesorolásuk magasabb, mint amit az állam térít. Kifogásolja, hogy a jogszabálytervezet szerint a minisztérium utólag fizetné ki a rezidensek bérét a kórházaknak, amelyek nem biztos, hogy ezt meg tudják előlegezni.   „A kérdést nem lehet leszűkíteni a finanszírozásra” – figyelmeztet a szegedi orvosegyetem Szakés Továbbképző Központjának vezetője, prof. dr. Bodosi Mihály, aki egy évtizede maga is részt vett abban a szakértői csapatban, amely 1998-ban kidolgozta a rezidensi rendszert. Szerinte a jelenlegi rendszer legnagyobb előnye a rugalmasság: a sebésznek készülő orvostanhallgató egyetemi évei alatt tökéletes elméleti tudásra tehet szert, rezidens időszakát töltve azonban kiderülhet, hogy a gyakorlatban nem képes a szakma magas szintű művelésére, vagy rádöbben, hogy sokkal jobban érdekli a fül-orr-gégészet. Ebben az esetben válthat – mondja a professzor.   A gyakorlati szakképzés sokszínűségét megvalósító magyar modellt az európai uniós tagországok többsége követendő példának tekintette, és beépítette saját szabályozásába. Az Egyetemi Szakképzési és Továbbképzési Tanács alelnöke aggódik az új tervezet miatt, mert ha a kórházi szerződés a jövőben „röghöz köti a rezidenst”, az szerinte a jelenlegi magas szintű szakmai tudás kárára válhat. A jogszabálytervezet ugyanis szorosabbá fűzné a szakorvosjelölt és a báziskórház kapcsolatát, a rezidens kezdettől fogva üres álláshelyre pályázhatna. „Amint a gyakornok az intézmény alkalmazottjává válik, a munkaadó megszabhatja, mikor vehet részt továbbképzéseken, és mennyi időt kell a kórházban dolgoznia” – teszi hozzá Bodosi Mihály. Szerinte a területi szakemberhiányra sem ad jó megoldást a jogszabálytervezet, mivel a vidéki kiskórházak nem tudnak megfelelni a gyakornoki képzés szigorú feltételeinek.    Képzési hozzájárulás a felsőoktatásban    A küszöbön álló népszavazás előtt a tandíjról a Magyar Rektori Konferencia ülése után az orvosegyetemek vezetői hasonlóan nyilatkoztak, mint a kórházigazgatók a vizit- és kórházi napidíjról: az intézmény költségvetésének alig egy százalékát tenné ki a fejlesztési részhozzájárulás összege.   A felsőoktatás „co-paymentjéről” megoszlik a rektorok véleménye. A Magyar Rektori Konferencia elnöke, prof. dr. Molnár Károly szerint nincs létjogosultsága az ingyenes képzésnek, szükséges a tandíj bevezetése – mondta az MTI-nek a február 12-i ülés után. Szerinte a szemeszterenkénti 105 ezer forint nem sok, senkinek a pénzügyi helyzetét nem ingatja meg, és a diákoknak van lehetőségük arra, hogy kifizessék az egyetemmel kapcsolatos költségeket. Megvannak azok a garanciális elemek is, amelyek biztosítják, hogy a tehetséges, de szegény hallgatók ne szoruljanak ki a felsőoktatásból: a diákhitel mellett a jól tanuló hallgatók ösztöndíjból is fedezhetik tanulmányaik költségét.   Prof. dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora ezzel szemben úgy látja, hogy Magyarország nincs felkészülve  a tandíjra, mostani formájában nem lenne szabad azt bevezetni. Érvelése szerint ha van olyan ösztöndíjrendszer, amely biztosítja, hogy az anyagi megterhelést nehezen bíró tehetséges fiatalok ne essenek ki a felsőoktatásból indokolt a tandíj bevezetése. Mindezek ellenére hangsúlyozta: az egész Európai Unióban elkerülhetetlennek látszik, hogy valamilyen formában részben önköltségessé tegyék a felsőoktatást, finanszírozására ugyanis az egyes államok nem tudnak elegendő forrást biztosítani. Különösen igaz ez a rendkívül drága orvosképzésre. Erre az álláspontra helyezkedik az európai rektorkonferencia is. Ez pedig nem felsőoktatási, hanem politikai és társadalmi kérdéssé teszi a tandíj ügyét.   A Debreceni Egyetem – ahová összesen 30 ezer diák jár, 11 ezren fizetős képzés keretében – „mintegy 300 millió forint fejlesztési forráshoz juthat a tandíj bevezetésével” – mondta prof. dr. Fésüs László akadémikus, az egyetem rektora. Számításaik szerint az államilag támogatott hallgatók képzési hozzájárulásából összesen mintegy 450 millió forint bevétel folyna be a 2008–2009-es tanévben. Ez az egyetem költségvetésének 0,8 százaléka. A hasonló hallgatói létszámú Pécsi Tudományegyetem rektora, prof. dr. Gábriel Róbert is félmilliárd forint pluszbevétellel számol a bevezetés első évében.    A képzési hozzájárulásból a Semmelweis Egyetem néhány száz milliós pluszforráshoz juthat. A normatívából és a külföldi hallgatók tandíjából hozzávetőleg 11,6 milliárd forint bevétele származik az 55 milliárd forintból gazdálkodó egyetemnek, vagyis a képzési hozzájárulás az intézmény költségvetésének alig egy százaléka. A SE-en 10 689 hallgató tanul, közülük 5724 államilag finanszírozott helyen, de a tavalyi évben összességében több külföldi hallgató kezdhette meg német és angol nyelven tanulmányait (420), mint ahányan a magyar nyelvű képzést (387). Dr. Stubnya Gusztáv, a SE stratégiai főigazgatója ezt az öt-hatszoros túljelentkezéssel indokolta, de elismerte, hogy a magyar hallgatók után kapott állami normatíva – fejenként évente 775 ezer forint – nem fedezi képzésük költségeit.    A külföldi hallgatók aranyat érnek az orvosegyetemnek, hiszen – mint Stubnya Gusztáv fogalmazott – „a magyar normatívából szűken kijön ugyan az oktatók bére, de oktatási infrastruktúrára nem telne már ebből az összegből”. A német és angol nyelven tanuló orvostanhallgatóktól beszedett tandíjból – amely diákonként évente 11 ezer euró (azaz 2,9 millió forint) – pótolja az egyetem a magyar oktatás költségeit is, ebből finanszírozza például a laboreszközöket, műszereket.    Bár az idei költségvetés összeállításakor be kellett kalkulálni a képzési hozzájárulást, a közelgő népszavazás eredményének ismerete előtt a SE – más egyetemekhez hasonlóan – vár, nem kezdi el kidolgozni tandíjpolitikáját, pontosabban azokat a szabályokat, amelyekben szabad mozgásteret enged a jogszabály.   Ha a március 9-i referendum eredménye a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett eltörli a tandíjat, és három évig nem lehet majd hasonló jogszabályokat bevezetni, akkor is elkerülhetetlennek látszik, hogy az egyetemek az állami normatívák elégtelensége miatt „más megoldásokhoz” folyamodjanak.