Készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a BM főosztályvezetője, írja az Mfor.
Nem csak egy egészségügyi reformtervet rendelt meg a kormány a BCG Consulting Grouptól; egy javaslatot kidolgoztattak a magánegészségügy átalakításáról is – tudta meg a HVG.
Átadták az Észak-budai Szent János Centrumkórház felújított szemészeti osztályát; a 2163 négyzetméteres épület teljes korszerűsítése 1,112 milliárd forintba került.
Az alapellátás megerősítése és a háziorvosok kapuőri szerepének hangsúlyozása már a 2010-es évek közepétől központi eleme volt a hazai egészségpolitikai stratégiának, ám a konkrét lépések – különösen a modern gyógyszeres terápiák kapcsán – sokáig várattak magukra. Ebben 2026 február 1-je hozott áttörést, amikor hatályba lépett a háziorvoslásban mérföldkőnek számító rendelet, amellyel érdemben bővítették az alapellátók vényírási jogosultságait.
Etikai vizsgálat indul A szavazat ára című dokumentumfilmben megnevezett nyírbogáti háziorvos ellen, aki egyben a település polgármestere is – tudta meg a Népszava.