Magyarországon becslések szerint körülbelül 150–200 ezer ember él Alzheimer-betegséggel. A kór felismerése az érintettek jelentős részénél csak előrehaladott állapotban történik meg, miközben sok esetben a diagnózis egyáltalán nem születik meg.
Az élet során változó mértékű endogén és exogén hormonexpozíció olyan agyi eltérésekkel társul, amelyek az öregedés és a demencia szempontjából releváns régiókban kedvezőbb szerkezeti mintázatot mutatnak.
A sikeres táplálásterápia nem csak az egyénre, hanem az egészségügyi költségvetésre is pozitív hatással van. A tápláltsági állapot javítása csak megfelelő beteg együttműködéssel érhető el. Ehhez nekünk, egészségügyi dolgozóknak ismernünk kell a sikertelenséghez vezető tényezőket és az azok kiküszöbölését célzó beavatkozási lehetőségeket. Ezek a tényezők összefügghetnek a beteg környezetével, családjával és az ellátó egészségügyi személyzet tudásával, hozzáállásával is. Vannak a beteg egyéni adottságaiból adódó befolyásoló tényezők és az alkalmazott tápszerek tulajdonságai sem semlegesek a siker szempontjából.
Egyre több kutató feltételezte, hogy a GLP‑1 receptor agonisták az öregedés biológiai folyamataira is hatással lehetnek, ám eddig kevés közvetlen humán bizonyíték állt rendelkezésre.