hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Szövetminták virtuális festése mesterséges intelligenciát használó módszerrel

Egy finn egyetemekből álló konzorcium, a Nordic ABCAP kutatói a Laboratory Investigation és a Patterns folyóiratokban számoltak be egy olyan szövetfestési módszerről, amely nem fizikailag létező festőanyagot használ, hanem a vizsgálandó mintákat virtuálisan festi meg mesterséges intelligencia alkalmazásával.

A módszer egyik előnye, hogy ellentétben a festékkel elszínezett mintákkal, az adott szövetrész további vizsgálatok céljára is alkalmas lehet, másrészt jelentősen csökkenti a minta elemzéséhez szükséges manuális előkészítést, illetve mérsékli a folyamat során elkövetett emberi hibák számát. A harmadik, és talán legfontosabb előny, hogy a virtuális festési módszerhez nem kell külön speciális berendezés vagy infrastruktúra, mivel alkalmazásához egy normál fénymikroszkóp és a hozzá csatlakoztatott, programot futtató számítógép is elegendő.

A közeljövőben az is elképzelhető, hogy a képalkotó programhoz nagy adatbázisokból az interpretálást megkönnyítő paneleket csatolnak majd.

Forrás:

Sonja Koivukoski et al, Unstained Tissue Imaging and Virtual Hematoxylin and Eosin Staining of Histologic Whole Slide Images, Laboratory Investigation (2023).

Umair Khan et al, The effect of neural network architecture on virtual H&E staining: Systematic assessment of histological feasibility, Patterns (2023).

Fotó: archív
Fotó: archív

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!