Tüdőrák elleni oltás?

A tüdőrák elleni kezelést segítő első oltóanyagot állították elő és jegyezték be Kubában, Strasbourgban pedig lezárultak a tüdőrák ellen kifejlesztett kemoterápiás oltóanyag korai klinikai próbái. Eszerint csaknem minden második betegnél javulást tapasztaltak a kutatók.

Egy tüdőrákos beteg teljes gyógyulásra akkor van a legnagyobb esély, ha a daganatot még kezdeti stádiumban eltávolítják, ebben az esetben a betegek 70-75 százaléka felépül. A III. stádiumban végzett operáció viszont csak minden ötödik esetben sikeres. Ezeken az arányokon javíthat az az új oltóanyag, amelybe élő himlővírust tettek, gyengített változatban. Fertőzést nem okoz, ugyanakkor arra készteti a szervezetet, hogy harcoljon a rákos sejtek ellen – magyarázta a vakcina hatását a Kossuth Rádiónak Berencsi György virológus, akit a hirado.hu idéz.

A vakcinához egy másik gént is hozzáadtak, amely a sejtölő fehérvérsejteket arra ösztönzi, hogy szorgalmasabban dolgozzanak. A vizsgálatok eredménye szerint csaknem minden második oltott betegnél javulást értek el. Ez 15 százalékkal jobb eredmény azokhoz képest, akik nem kaptak oltást. Berencsi György hangsúlyozta: nem csodagyógyszerről van szó, hiszen nem 100 százalékos a hatása, ugyanakkor „egy lépés a jövő gyógymódja felé”.

Még januárban arról számolt be a Magyar Rádió, hogy a CIMAVAX-EGF elnevezésű szerrel már ezer embert kezelnek a szigetországban – jelentette a Trabajadores című hivatalos lap. A molekuláris immunológiával foglalkozó havannai intézet projektvezetője, Gisela González szerint a szer révén az előrehaladott rákot „ellenőrzés alatt tartható krónikus betegséggé” lehet változtatni.

Az oltóanyag több mint 15 éves kutatómunka eredménye, közölte a specialista. Hozzátette, az eljárás során olyan hatóanyag kidolgozására kellett törekedniük, amely segít a szervezetnek a rák ellen védekező antitestek előállításában.

A kezelést jelenleg olyan betegeknél alkalmazzák és kutatják, akik már túlestek sugárkezelésen és kemoterápián, állapotukat pedig gyógyíthatatlannak írták le az orvosok. Az ilyen betegeknél a tumort már nem szennyezik más vegyületek, így jobban mérhető az anyag hatása. A szer emellett alkalmazható a páciensek várható kilátásait, valamint az életminőséget javító krónikus kezelésként is, hangsúlyozták a beszámolók.

Gisela González szerint a szer más országokba is megérkezett már, és más típusú daganatok kezelésére is használni akarják.

(forrás: Kossuth Rádió)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...