hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Több az élő donoros szervátültetés

Az elmúlt tizenkét évben háromszorosára növekedett az élő ember szervével elvégzett átültetések száma Magyarországon, jelentette ki a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumának elnöke az M1 csatornán.

Ez annak is köszönhető, hogy rendszeresen fórumokat tartanak a szervekre váróknak és családtagjaiknak, közölte Szalamanov Zsuzsanna, akit a szervdonáció és transzplantáció október 8-ai -európai és világnapja alkalmából kérdeztek. Ezen a napon azok előtt is tisztelegnek, akik felajánlották rokonaiknak valamilyen szervüket.

Az elnök elmondta: a klinikai központokhoz tartozó dialízisállomásokon kezelt betegeknek és hozzátartozóiknak rendezik a fórumokat. Egy-egy ilyen alkalommal 140-160 ember jelenik meg, a fórumok után pedig általában hat-nyolc beteg-donorjelölt pár jelentkezik kivizsgálásra. Közülük jó, ha egy-két pár megfelel a kritériumoknak.

Arról is szólt: sokan jelentkeznek azzal, hogy anonim módon bárkinek felajánlják egyik szervüket, ám ezt a magyar törvények, szemben például a holland jogszabályokkal, nem teszik lehetővé; szükség van a szoros érzelmi kapcsolat bizonyítására beteg és donor között.

Berente Judit, a Szervátültetettek Szövetségének elnöke ismertette: élő donoros transzplantációban a leggyakrabban felhasznált szerv a vese, utána a máj következik, amelynek egy-egy szegmentjét le lehet választani, és a tüdőlebeny jöhet még szóba. A transzplantációs várólistán lévők száma háromszor annyi, mint amennyit élő donorból tudnak transzplantálni, a többiek agyhalottól kaphatnak új szervet, mondta az elnök.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés