Gyógyítás
Petefészek-átültetés után két gyereke született egy nőnek
2010. február 25. 11:15
Két gyereke született egy nőnek, miután termékenységét petefészekszövet átültetésével helyreállították. Ez az első alkalom, amikor az igen bonyolult kezelés két terhességet eredményezett.
Claus Yding Andersen, a koppenhágai orvos, aki a nőt kezelte, elmondta: az eset megmutatta, hogy a termékenység megőrzésének módja a petefészek szöveteinek megfelelő tárolása. Mint hozzátette, a példa más lányokat és nőket is bátoríthat, akikre olyan kezelés vár, amely kárt tehet petefészkeikben.
„Ez az első eset a világon, amikor egy nőnek két különböző terhességből születtek gyerekei lefagyasztott, majd kiolvasztott petefészekszövet átültetése eredményeként” – mondta el Andersen, aki az esetről a Human Reproduction című orvosi szakfolyóirat online kiadásában csütörtökön számol be.
Andersen páciensének, egy 27 éves dán nőnek 2004-ben, rák elleni kemoterápiáját megelőzően távolították el és fagyasztották le petefészkéből származó szöveteit, majd gyógyulása után visszaültették azokat. Termékenységi kezelését követően a nő 2007 februárjában egy kislánynak adott életet. Ezután 2008-ban természetes úton fogant meg újra és 2008 szeptemberében ismét kislánya született.
„Ez azt bizonyította, hogy a beültetett petefészekszövetek több mint négy éven át működőképesek voltak” – hangsúlyozta Andersen.
Világszerte kilenc gyerek született eddig a módszerrel, amely a petefészek lefagyasztását, majd későbbi kiolvasztását és beültetését jelenti. Közülük háromnál Andersen végezte el a kezelést.
MTI