2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

A demensek többségét soha nem is diagnosztizálják

Nincs felkészülve a hazai ellátórendszer a demens betegek fogadására, pedig a hozzátartozókkal együtt egymillió embert érint a kór, írja a 444.hu.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) által kiadott társadalomtudományi folyóirat, a Máltai Tanulmányok legfrissebb száma a demenciával foglalkozik, azon belül is azzal, hogy a szociális ellátórendszerben hogy jelenik meg, mit kezdenek vele, milyen gyakorlatok és tapasztalatok vannak ezzel kapcsolatban. A kötet hétfői bemutatóján három tanulmány (társ-)szerzőjével beszélgetett Madár Csaba, a MMSZ módszertani munkacsoportjának vezetője.

Győri-Dani Lajos, a MMSZ alelnöke azzal nyitotta meg a beszélgetést, hogy ma hazánkban az idősotthonokban ellátott emberek mintegy 50 százaléka demenciával küzd, tehát már most is a társadalom nagy részét érinti. Mivel a magyar elöregedő társadalom, 10-15 éven belül olyan robbanás várható a demens idősek számában, amire nincs felkészülve az ellátórendszer. A Nemzetközi Alzheimer Világszövetség legutóbbi adatai szerint világszerte 139 millióan élnek demenciával, szakértői becslések szerint Magyarországon mintegy 250 ezren. Viszont a demencia általában az idős ember hozzátartozóira is jelentős mentális és egyéb terheket ró, így az érintettek száma a társadalomban 8-10 százalék is lehet, tehát hazánkban közel egymillió fő. Ráadásul sokan nem kerülnek be az ellátórendszerbe, vagy nem diagnosztizálják őket, így nem láthatók a számokban, amin az sem segít, hogy hazánkban nincs adatszolgáltatási kötelezettség a demenciával kapcsolatban.

Azoknak az időseknek az 50 százaléka, akik mégis bekerülnek az ellátórendszerbe, demenciával küzd - azonban a demensek 70-80 százaléka otthon él, a családtagjaik gondozzák őket, nem ritkán teljesen fogalmatlanul a demenciát illetően.

További részletek a 444.hu-n.

(forrás: 444.hu)

cimkék