Milyen érzés meghalni?
A kérdésre pontos választ valószínűleg csak akkor kapunk, ha eljön a mi időnk, a kíváncsiak azonban addig is megközelíthetik a rejtélyes átmenetet, több irányból is. A medicina egyre pontosabban leírja kívülről a haldoklás fizikai tüneteit, bizonyos pszichoaktív anyagok segítségével modellezi a speciális tudatállapotot, illetve tudományosan vizsgálja a halálközeli élményeket, összegyűjti és elemzi a beszámolókat. Ez utóbbiakból mestermunkák is rendelkezésünkre állnak.
Fizikai oldal
A különböző halálnemekben haldoklás – vízbefúlás, szívroham, elvérzés, tűzhalál, zuhanás, áramütés, akasztás, méreginjekció általi kivégzés és egy igen ritka mód, a vákuum általi halál – fizikai tüneteit szedte csokorba a New Scientist.
A cikkíró, Anna Gosline többek között megállapítja: ha a vér valami miatt nem jut el az agyba, az emberek általában tíz másodperc alatt elvesztik az eszméletüket. A halál oka legtöbbször az idegsejtek oxigénhiánya. A tűzhalál az egyik legfájdalmasabb halálnem, a zuhanás a halál egyik leggyorsabb, a lefejezés pedig az egyik legkevésbé fájdalmas módja, feltéve, hogy a lefejező érti a dolgát. A szívroham az egyik leggyakoribb halálnem, ami az esetek túlnyomó részében egyáltalán nem olyan látványos, mint a filmekben, hanem lassú lefolyású, akár órákon át is tarthat, mint arról a lentebb idézett Nádas Péter is beszámol Saját halál című írásában.
A méreginjekció a leggyakoribb kivégzési forma Amerikában – olvashatjuk az idézett New Scientist-írást összefoglaló Index-cikkben. Három szert kap az áldozat: az első egy érzéstelenítő (thiopental), a második izombénító kuráre-analóg (pancuronium), ami leállítja a légzést, majd kálium-klorid következik, ami megállítja a szívet. Elvileg a módszer teljesen fájdalommentes.
A Medical Tribune egy korábbi cikkében bemutatjuk, hogy a különböző mérgek milyen halált okoznak, illetve, hogy a különböző szakértők a történelem során milyen halálnemeket választottak maguknak.
A tudatállapot modellezése
A klinikai farmakológus és pszichiáter Karl Jansen fedezte fel, hogy a disszociatív és pszichedelikus hatású ketamin megfelelő dózisban a halálközeli állapothoz hasonló élményeket vált ki. Vizsgálatairól több könyvben és cikkben is beszámolt, így például leírja, hogy az illegális drogként partikon is használt szer hatása kifejezetten attól függ, hogy milyen körülmények között és milyen szándékkal fogyasztja az illető. Azoknak, akik nem pusztán szórakozásra használják, leginkább spirituális élménykeresés a céljuk; az ilyen fogyasztók számolnak be például testen kívüli, illetve fényélményekről, emlékek újraéléséről, a mindenség megértéséről, Isten látásáról.
A ketamin, szögezi le Karl Jansen, igen jól kutatott szer, mivel anesztetikumként is használatos (jelenleg vizsgálják antidepresszáns hatását).
Mint arról korábban már beszámoltunk, egy másik pszichedelikus drog – a dimetiltriptamin/DMT – és egy másik pszichiáter – dr. Rick Strassman – is szóba hozható a halálközeli élmény szándékos kiváltása kapcsán.
A DMT az emberi szervezetben is termelődik, a tobozmirigyben és a tüdőben, és egyesek szerint a haldokláskor nagy mennyiségben szabadul fel.
Halálközeli élmények
Az orvoslás hosszú ideig nem tartotta feladatának a haldoklók gondozását, Hippokratész egyenesen azt ajánlotta kollégáinak, kerüljék a gyógyíthatatlan beteget, mert a páciens halála rossz reklám. A halál megállapítása sem volt orvosi feladat egészen a XIX. századig, és ha nem csatatéren, akkor általában otthon haltak meg az emberek. Csak a múlt században fejlődött oda az orvosi technika, hogy a kórház a szegényekről való gondoskodás helyéből drága műszerekkel ellátott, a gazdagok számára is életmeghosszabbító kezelést nyújtó nagyüzemmé vált.
A XX. század végén széleskörűvé vált a halálközeli élmények tudományos vizsgálata. A szakterület egyik jelentős figurája a kardiológus Michael Sabom, aki a műtétek során meghalt, majd újraélesztett páciensei beszámolói alapján indította az Atlanta Study elnevezésű vizsgálatot, amelynek összefoglalója, a Light and Death: One Doctor's Fascinating Account of Near-Death Experiences című könyv az interneten elolvasható.
Az egyik angol nyelvű, halálközeli élményekkel foglalkozó blog a következő orvosokat sorolja fel, mint a téma szakértőit:
Dr. Raymond Moody,
Dr. Elisabeth Kubler-Ross,
Dr. Melvin Morse,
Dr. Kenneth Ring,
Dr. Charles T. Tart,
Dr. Jeffrey Long,
Dr. Peter Fenwick,
Dr. Penny Sartori,
Dr. Bruce Greyson,
Dr. Sam Parnia,
Dr. Michael Sabom,
Dr. Pim Van Lommel.
A halál közelében megjelenő élmények kutatásáról beszámoló tudományos szaklap, a Journal of Near Death Studies sajnos nem szabadon hozzáférhető, kárpótlás viszont, hogy a téma egyik legnagyobb magyar szakértője, Polcz Alaine számos írása olvasható a neten, így például az a hosszú cikke is, amely ismerteti a haldoklással és a gyásszal kapcsolatos keleti és keresztény rítusokat, misztikus tanításokat.
Polcz Alaine hivatkozik többek között a krisztusi korban, 33 évesen meghalt Sziénai Szent Katalin látomásaira és dialógusaira is. A II. János Pál pápa által Európa védőszentjévé avatott Katalin a XIV. században élt, a betegek ápolásának és a szegények istápolásának szentelte idejét; a katolikusok a hirtelen halál ellen, a jó halálért fohászkodnak hozzá, és ő a betegápolók védőszentje.
Mestermunkák
„A haldoklás ideje értékes idő. A halála közeledtét érző emberi lényt az a vágy hajtja, hogy eljusson önmaga végső határáig, hogy kiteljesedhessen. E küzdelem, az agónia közepette valamiféle belső munka folyik, egyfajta újjászületés” – írja Marie de Hennezel francia tanatológus, pszichológus A halál művészete című könyvében.
Saját haláláról részletes intellektuális beszámolót ad Nádas Péter író (az írás teljes terjedelmében hozzáférhető az Élet és Irodalom honlapján). A szívinfarktus óráinak tapasztalatairól olvasva részleteiben megismerhetjük, milyen érzés meghalni, és még azt is megtudhatjuk, hogyan látja egy haldokló az őt körülvevő, újraélesztő ápolókat, orvosokat.
