Gyógyítás
Miért károsak egyes antibiotikum-kombinációk?
2009. december 14. 16:46
.jpg)
Vannak azonban olyan esetek, amikor a gyógyszerek együttes adása nemhogy nem hasznos, de egyenesen káros, azaz a két gyógyszer együtt kevésbé lesz hatásos, mint bármelyikük önmagában alkalmazva. Roy Kishoni, a Harvard Egyetem rendszerbiológusa, Selwyn Quan, a Stanford Egyetem munkatársa és kutatócsoportjuk azt vizsgálta, hogy milyen esetekben fordul ez elő. Eredményeiket a Cell publikálta, és a Harvard Egyetem Focus című újságja ismertette.
Röviden összefoglalva, a kérdésre adott válaszuk az volt, hogy vannak antibiotikumok, amelyek befolyásolják egyes gének expresszióját a baktériumokban, és ha bizonyos expresszióváltozások együtt fordulnak elő – például kétféle antibiotikum együttes adagolása miatt – , ez javíthatja a baktérium életbenmaradásának esélyét.
Kishony és csoportja már 2006 óta foglalkozik az antibiotikumkombinációk hatásával. Kimutatták, hogy ha egy fehérjeszintézist gátló antibiotikumot egy DNS-replikációt gátlóval kombinálnak, nem várható jó hatás, ha viszont az első szert olyan antibiotikummal adják együtt, amely gyengíti a sejtfalat, a kombináció hatásosabb lesz, mint a külön-külön alkalmazott antibiotikumok.
Amint azt Tobias Bollenbach, a közlemény első szerzője elmondta, az orvosokat természetesen elsősorban az érdekli, hogy melyek a jól „együttműködő” gyógyszerek. Amióta azonban Kishoni 2008-ban kimutatta, hogy az egymással össze nem férő, antagonisztikus antibiotikumok alkalmazása lassítja a rezisztencia kialakulását, egyértelművé vált, hogy ezeket a kombinációkat is érdemes tanulmányozni.
Az antagonisztikus gyógyszerinterakciókat a kutatócsoport az Escherichia coli-ban tanulmányozta, egy DNS-szintézis-gátló és egy fehérjeszintézis-gátló antibiotikum alkalmazásával. A DNS-replikációt gátló szerek, például a ciprofloxacin gátolják a sejtosztódást, és ezért a baktérium stresszállapotba kerül. A ciproflaxin okozta stressz hatására a baktérium megpróbálja kijavítani DNS-ét, és közben nagy mennyiségű riboszómát is termel, amelyek a fehérjeszintézishez szükségesek. Ez nem optimális viselkedés, mivel a riboszómák és a fehérjék termelése felemészti a sejt energiatartalékait. Ha ilyenkor egy riboszómatermelést gátló antibiotikumot, például tetraciklint is alkalmaznak, ennek hatására csökkenni fog a riboszómák és a fehérjék termelése. Vagyis a tetraciklin korrigálja a baktériumsejtnek a ciprofloxacin hatására kialakult szuboptimális működését, helyreállítja az egyensúlyt a baktériumsejtben, és annak életkilátásai ezért sokkal jobbak lesznek.
A gyakorlat szempontjából is fontos tehát ismerni az antagonisztikus gyógyszerkombinációkat, hogy elkerülhessük őket.
Röviden összefoglalva, a kérdésre adott válaszuk az volt, hogy vannak antibiotikumok, amelyek befolyásolják egyes gének expresszióját a baktériumokban, és ha bizonyos expresszióváltozások együtt fordulnak elő – például kétféle antibiotikum együttes adagolása miatt – , ez javíthatja a baktérium életbenmaradásának esélyét.
Kishony és csoportja már 2006 óta foglalkozik az antibiotikumkombinációk hatásával. Kimutatták, hogy ha egy fehérjeszintézist gátló antibiotikumot egy DNS-replikációt gátlóval kombinálnak, nem várható jó hatás, ha viszont az első szert olyan antibiotikummal adják együtt, amely gyengíti a sejtfalat, a kombináció hatásosabb lesz, mint a külön-külön alkalmazott antibiotikumok.
Amint azt Tobias Bollenbach, a közlemény első szerzője elmondta, az orvosokat természetesen elsősorban az érdekli, hogy melyek a jól „együttműködő” gyógyszerek. Amióta azonban Kishoni 2008-ban kimutatta, hogy az egymással össze nem férő, antagonisztikus antibiotikumok alkalmazása lassítja a rezisztencia kialakulását, egyértelművé vált, hogy ezeket a kombinációkat is érdemes tanulmányozni.
Az antagonisztikus gyógyszerinterakciókat a kutatócsoport az Escherichia coli-ban tanulmányozta, egy DNS-szintézis-gátló és egy fehérjeszintézis-gátló antibiotikum alkalmazásával. A DNS-replikációt gátló szerek, például a ciprofloxacin gátolják a sejtosztódást, és ezért a baktérium stresszállapotba kerül. A ciproflaxin okozta stressz hatására a baktérium megpróbálja kijavítani DNS-ét, és közben nagy mennyiségű riboszómát is termel, amelyek a fehérjeszintézishez szükségesek. Ez nem optimális viselkedés, mivel a riboszómák és a fehérjék termelése felemészti a sejt energiatartalékait. Ha ilyenkor egy riboszómatermelést gátló antibiotikumot, például tetraciklint is alkalmaznak, ennek hatására csökkenni fog a riboszómák és a fehérjék termelése. Vagyis a tetraciklin korrigálja a baktériumsejtnek a ciprofloxacin hatására kialakult szuboptimális működését, helyreállítja az egyensúlyt a baktériumsejtben, és annak életkilátásai ezért sokkal jobbak lesznek.
A gyakorlat szempontjából is fontos tehát ismerni az antagonisztikus gyógyszerkombinációkat, hogy elkerülhessük őket.
Dr. Weisz Júlia, medicalonline