Hospice: a végső menedékhely
A betegnek nem egyszerű megbékélni az elmúlással, az orvosnak sem a sikertelenséggel, de mind közül talán a szerető család vesztesége a legnagyobb. A Zalai Hírlap összeállítása a hospice-ról.
Daganatos kórképek esetén gyakorta elérkezik az a pont, amikor elfogynak a gyógyítás eszközei, s csak a betegek méltó elkísérése marad feladatul – mondja dr. Ruzsa Ágnes, a Zala Megyei Kórház onkológiájának osztályvezető főorvosa. – A betegnek nem egyszerű megbékélni az elmúlással, az orvosnak sem a sikertelenséggel, de mind közül talán a szerető család vesztesége a legnagyobb.
Amikor az ember az út végére ér, talán nem is annak tényleges hossza, hanem a minősége a legfontosabb. A panszok, tünetek, a szenvedés mérséklése, a hétköznapok vállalható életminősége. Erre való a hospice.
Mint elmondja, a 80-as évek végén Magyarországon még szinte mindenki szemérmesen elfordul az egész kérdéskörtől. Hatalmas problémák származtak abból a gyakorlatból, hogy fals zárójelentéseket adtak a betegeknek. Aztán változott a törvény, s átesve a ló túlfelére, kötelező lett a beteget szembesíteni a tényekkel.
– Nem volt egyszerű kimunkálni, miként közöjük úgy a rossz hírt a beteggel, hogy azt ő elbírja, s mi, orvosok se haljunk bele minden páciensünk elveszítésébe – folytatja dr. Ruzsa Ágnes. – Mert ezt nem lehet megszokni. Egy onkológus hosszú éveken át cipeli a hátán a sok veszteséget, amit csak úgy képes elviselni, ha a betegének segíteni tud megőrizni az elmúlás méltóságát. Amire persze nincs szabály, egyéniségtől, habitustól függ, ki mit vár el, miként akar távozni az életből. Ez nagyon nehéz feladat, s nem is mindig sikerül igazán.
Hiszen azt is látniuk kell, ki bírja el a tények súlyát. A beteget megilleti a tájékoztatás joga, de van aki nem kér belőle, nem mindenki akar belenézni a kútba. Ha a beteg úgy kívánja, csak valamelyik rokon nyer beavatást minden részletbe, de ez is rengeteg tapintatot, figyelmet kíván az érzékeny terepen mozgóktól. Különösen kényes a helyzet, ha hirtelen támad a baj, és se a beteg, se a család nem tud felkészülni a végkifejletre.
A hospice ellátás az otthonápolási szolgálat keretében működik, több mint egy évtizede. Ennek lényege, hogy a végstádiumú betegeket otthonukban keresik fel orvosok, nővérek, dietetikusok, gyógytornászok, szociális munkások, ha szükséges jogászok, egyházi személyek, pszichológusok. Az ellátás ingyenes, bárki (beteg, hozzátartozó, háziorvos) kérheti, s onkológus rendeli el.
– Akkor válik ez esedékessé, amikor mindenféle kezelés ellenére folyamatosan romlik a beteg állapota, vagy eleve, a szervezet el sem bírja a kezeléssel járó igénybevételt. Ilyenkor hazaadjuk a pácienst. De ez sem fátum, akad rá példa, hogy a beteg visszakerül a hospice ellátásból a terápiába.
A főorvosnak az idők során egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy otthon a legjobb szembesülni az elkerülhetetlennel. Szeretteik körében, a megszokott környezetben békésebb elmenni, mint a steril kórházi miliőben.
– Bármilyen furcsa, az itt maradóknak is ez a jobb megoldás, sokat segít ugyanis a gyászmunkában. A tudat, hogy mindent megtettek a szerettükért, hogy nem hagyták magára az utolsó pillanatokban, szinte katartikus, megtisztító hatású lehet.
