hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Hatásos megoldás a gyermekek orrdugulására

Míg a felnőttek évente „csak” két-három alkalommal, a gyerekek évente akár nyolcszor is lehetnek náthásak, és küzdhetnek a nátha valamennyi tünetével, köztük az orrdugulással (1). A rhinovírusok okozta náthán kívül számos egyéb légúti infekció is okozhat orrdugulást. Felmerül a kérdés, hogy szükséges-e gyógyszerrel javítani az orr- és orrmelléküregek átjárhatóságát, és ha igen, akkor mire érdemes ügyelni a készítmény kiválasztásakor.

Kell-e kezelni az orrdugulást?

Romoljon bármilyen okból is az orr- és az orrmelléküregek átjárhatósága, annak szövődményei lehetnek. Egyrészt, a nehezen átjárható üregrendszerben felhalmozódó szekrétum táptalajt képez a mikroorganizmusok számára (2), amely elhúzódó infekciókba, felülfertőzésekbe torkollhat; másrészt, a fertőzés és a gyulladás tovább terjedhet, és a garatot, fület, hangképzést érintő szövődmények léphetnek fel. Vagyis, egy orrdugulással járó náthát követően kialakulhat – többek között – sinusitis vagy otitis media, illetve előfordulhat, hogy orrdugulás alatt vagy után torokirritációra, fejfájásra, hallászavarra, szaglásromlásra vagy asztma állapotromlásra panaszkodnak a betegek (3).

Összegzés: orrdugulás esetén a szövődmények rizikójának csökkentése érdekében is lényeges a szabad orrlégzés biztosítása, mindez szükségessé teheti az orrváladék oldását, a váladék eltávolításának megkönnyítését, illetve tisztító, regeneráló, nedvesítő hatás megvalósítását. Ez elérhető – változó eredményességi kimenetekkel – sós vizes oldatok, nazális dekongesztánsok alkalmazásával (2,4-6).

Milyen eredménnyel járnak a sós vizes és tengervizes megoldások?

A csecsemőknél és a gyermekeknél is hosszú ideig, rendszeresen, mellékhatások fellépése nélkül használhatók a sós víz vagy tengervíz alapú oldatok orröblítésre vagy orrspray-ként, mivel az izotóniás vagy hipertóniás sóoldat hozzájárul az orrváladék fellazításához, eltávolításához.

Leírták, hogy a sós vizes orrirrigálás orrszívással (orrszívó-porszívó használata) való kombinálása nátha esetén csökkenti az akut otitis media és rhinosinusitis kialakulásának esélyét, összehasonlítva azzal az esettel, amikor csak fiziológiás sóoldattal végeznek orrirrigálást, „porszívózás” nélkül (4).

A sós oldatok jól kombinálhatók hatóanyagot tartalmazó orrspray-kkel is, így például nazális dekongesztánsokkal: a sós vizes vagy tengervizes orrspray-k használata ugyanis lehetővé teszi, hogy a közvetlenül utánuk alkalmazott egyéb nazális gyógyszerek hatóanyaga hatékonyabban, rövidebb időn belül hathasson (4).

Hangsúlyozandó, hogy a sós vizes orrspray-k alkalmazásához nem köthető lokális érösszehúzó hatás, így súlyos orrdugulás esetén nem várható el tőlük az orr- és orrmelléküregek átjárhatóvá tétele. Következésképpen, a sós vizes vagy tengervizes készítmények számos esetben nem bizonyulnak kellően hatásosnak (4). Ha az orrdugulás kezelésében erősebb hatású szerre van szükség, nazális dekongesztánsok alkalmazhatók (2,5).

Orrdugulás ellen valóban a nazális dekongesztánsok a leghatásosabbak?

Az orrnyálkahártya ereinek alfa-receptorain agonistaként ható érösszehúzó gyógyszermolekulák klasszikusai, így az efedrin és a fenilefrin ma már ritkán alkalmazottak, elsősorban a rövid hatástartamuk miatt; például a fenilefrin hatástartama nazális alkalmazásnál mindössze 1-2 óra (2). Helyettük előnyösebb választásnak bizonyulnak a rövid időn belül tartós vazokonstrikciót előidéző imidazolin-származékok, így az oximetazolin, a tramazolin és a xilometazolin (2,5,6). Példaként kiemelhető az oximetazolin, amelynél a hatásfellépésig eltelő idő mindössze néhány perc (6), a hatástartam pedig 10-12 óra (2,6). Ez lehetővé teszi, hogy a nazálisan alkalmazott oximetazolin gyors tüneti enyhülést hozzon, és a következő adagolásra csak hosszabb időt követően kerüljön sor, és esetleg a napi kétszeri gyógyszeralkalmazás is elegendő legyen (6).

A nazális dekongesztánsok lohasztják az orr- és orrmelléküregek nyálkahártyáját, megszüntetik a túlzott váladékozást. A beteg újra képes szabadon, az orrán át levegőt venni. Kitágulnak és átjárhatóvá válnak az orrmelléküregek kivezető járatai, a nyálkahártya-ödéma csökkenése következtében szabadon nyílik a fülkürt. Ez megkönnyíti a váladék távozását és a fertőzés leküzdését (6).

A nazális dekongesztánsok számos, a nazális nyálkahártya duzzanatával járó fertőzéses kórképben alkalmazhatók a tünetek enyhítésére, többek között például felső légúti infekciók (pl. nátha, influenza, Covid-19), bakteriális orr- és orrmelléküreg-gyulladás esetén is (6).

Az oximetazolin mint ismert dekongesztáns kapcsán megjegyzendő, hogy sejtkultúrákon végzett plakk-redukciós vizsgálatok alapján a standard dozírozású oximetazolin direkt virucid hatást is mutat, és akár 67 %-kal képes csökkenteni a rhinovírusok szaporodását (7).  Továbbá, néhány in vitro vizsgálatban az oximetazolin gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatását is leírták (6).

Miben mások a gyermekeknek és a felnőtteknek formulált nazális dekongesztánsok?

A dekongesztáns készítmények között találhatók az életkornak megfelelő koncentrációban érösszehúzó hatóanyagot tartalmazó készítmények, így például speciálisan a csecsemők vagy (kis)gyermekek számára formulált orrcseppek, orrspray-k. Az oximetazolin példájánál maradva: a csecsemőknek és (kis)gyermekeknek formulált nazális dekongesztáns készítményekben az oximetazolin koncentrációja az ötöde (0,1 mg/ml) vagy a fele (0,25 mg/ml) annak, amely a felnőttek számára (0,5 mg/ml) ajánlott készítményekben szerepel (6).

Noha vény nélkül is megvásárolható patikaszerekről van szó, a dekongesztáns orrspray-k – terméktől függően – egyhuzamban maximum 5-7 napig alkalmazhatók a rhinitis medicamentosa kockázata miatt (2,6).

Orrspray-k: tartósítószerrel vagy anélkül?

Az orrspray-k tipikus segédanyagai a megfelelő ionerősséget és kémhatást beállító segédanyagok. Ezek mellett – egyes termékekben – konzerválószerek is megtalálhatók (6).

Bár a termékfejlesztési stratégiák abba az irányba mutatnak, hogy mellőzzék a tartósítószer használatát, még mindig jelentős számban vannak forgalomban konzerválószert is tartalmazó nazális készítmények (6,8). Nazális készítményekben az egyik leggyakrabban előforduló tartósítószer a benzalkónium-klorid, amelynek az alkalmazásához több vizsgálat a mukociliáris aktivitás romlását, illetve a nazális mucosa degenerációját köti (9).

Összegezve: a készítmények közötti választás során érdemes figyelembe venni azt, hogy a tartósítószert nem tartalmazó patikaszerek kíméletesebbek az orrnyálkahártyával, mint a konzerválószerrel készültek; így javasolt törekedni a tartósítószert nem tartalmazó formulációk alkalmazására.

 

Irodalomjegyzék

(1) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK532961/; 2024.09.04.

(2) Passàli D, Salerni L, Passàli GC, Passàli FM, Bellussi L. Nasal decongestants in the treatment of chronic nasal obstruction: efficacy and safety of use. Expert Opin Drug Saf. 2006;5:783-790.

(4) Chirico G, Quartarone G, Mallefet P. Nasal congestion in infants and children: a literature review on efficacy and safety of non-pharmacological treatments. Minerva Pediatr. 2014;66(6):549-57.

(5) Corey JP, Houser SM, Ng BA. Nasal Congestion: A Review of its Etiology, Evaluation, and Treatment. Ear, Nose, & Throat Journal 2000;79(9):690-698.

(6) www.ogyei.gov.hu; gyógyszerinformációk

(7) https://www.pharmazeutische-zeitung.de/ausgabe-062011/drei-wirkprinzipien/; 2024.09.04.

(8) Ehrick JD, Shah SA, Shaw C, Kulkarni VS, Coowanitwong I, De S et al. Considerations for the Development of Nasal Dosage Forms. Sterile Product Development. 2013;6:99-144.

(9) Jiao J, Zhang L. Influence of Intranasal Drugs on Human Nasal Mucociliary Clearance and Ciliary Beat Frequency. Allergy Asthma Immunol Res. 2019;11(3):306-319.

Dr. Budai Marianna PhD., szakgyógyszerész
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés