Gyermekkori elhízás - kommentár

Az elhízás a táplálékfelvétel mennyisége és az energiafelhasználás közötti egyensúly megbomlása következtében jön létre. Amikor az energiafelvétel hosszabb időn át nagyobb, mint a leadás, a test zsírtartalma kóros mértékben megnő. A test zsírtartalma azonban normális testtömeg mellett is változó. Közvetlen mérése a mindennapi gyakorlatban nem lehetséges, ezért közvetett módon, indexértékek segítségével határozzuk meg (testtömegindex [BMI], testmagasságra vonatkoztatott százalékos testsúly, bőrredővastagság mérése).
A rutinvizsgálatokhoz a hazai BMI-percentilis táblázatok használhatók, a vizsgálati eredmények tudományos összehasonlításához azonban az újabban elfogadott nemzetközi standardokat kell alkalmaznunk. Az életkor–testsúly percentilis táblázatok nem megfelelők, mert nem veszik figyelembe a zsírmentes tömeg egyéni változékonyságát.
A gyermekkori elhízás eseteinek mindössze 5%-ában igazolható primer megbetegedés, amelynek velejárója a (másodlagos, endogén) elhízás. Az esetek 95%-a egyszerű (exogén, idiopathiás) elhízás, amelynek pontos okát még nem ismerjük, de genetikai és környezeti tényezők által befolyásolt, multifaktoriális betegségről van szó.
A súlyos elhízás felismerése egyszerű. Az enyhébb kövérség vagy túlsúly nem mindig szembetűnő, de nagyon fontos preventív és terápiás feladatot jelent a gyermekgyógyásznak. Az obezitás következményei már gyermekkorban is jelentkeznek. Az elhízott gyermekek elsősorban endokrinológiai, hipertonológiai, diabetológiai szakrendeléseken és osztályokon fordulnak meg. Ha az obezitás miatt hosszan fennálló magas vérnyomás és a diabetes következményeként károsodik a vesefunkció – emelkedett szérum-kreatininszintet és ureanitrogén értéket találunk –, a beteg nefrológiai gondozást is igényel. Egyre gyakrabban vizsgáljuk gasztroenterológián a túlsúlyos gyermekek hepatomegaliáját.
A gyermekkori obezitás prevalenciájának nagymértékű emelkedését tükrözi a szinte áttekinthetetlen publikációk sora. Az interneten az „obesity in children” kulcsszavakra 0,26 mp alatt 3 millió publikáció jelenik meg! Nem véletlen, hogy például egy 2007-es szerkesztőségi közlemény szerzője a következő évtizedekre várható „egészségügyi katasztrófától” tart. Az epidemiológiai vizsgálatok alapján Nyugat- és Dél-Európa 7–11 éves korosztályában 20–35% a túlsúlyos vagy elhízott gyermekek aránya; az USA-ban pedig a 6–19 évesek 31%-a a túlsúly határán van (BMI >85 percentilis), 16%-uk pedig túlsúlyos vagy kövér (BMI >95. percentilis). A 2–19 évesek között a túlsúly prevalenciája az elmúlt három évtizedben kétszeresére nőtt.
Hazánkban a pécsi iskolás gyermekek felmérése alapján az 1980-as évek elejétől 10 év alatt 11,8%-ról 16,3%-ra nőtt az elhízás prevalenciája.
Üdvözlendő minden olyan vizsgálati eredmény, amely befolyásolható okokat tár fel az obezitás – mint a leggyakoribb nem infekciós, krónikus megbetegedés – hátterében. E. Verduci és mtsai prospektív tanulmányukban a születéstől kezdődően (egy-, öt-, nyolc- és tízéves korban) vizsgálták olasz gyermekek és családjuk étrendi szokásait, energia- és makronutriens-bevitelét, antropometriai paramétereit, a gyermekek glykaemiás terhelését, és kiszámították a glykaemiás indexet is. Minden méréskor megállapítható volt a nagyfokú fehérjebevitel. Ötéves kortól jellemző volt a nagy lipidfogyasztás és a nagyfokú energiabevitel. A 25%-ot kitevő túlsúlyos gyermekek 80%-ának túlsúlyossága az első és az ötödik életév között alakult ki, úgy tűnik tehát, hogy a későbbi kövérség gyakran már ebben az életszakaszban eldől. A szülők kövérsége (35%) és az anya dohányzása a terhesség idején szintén kockázati tényezőnek bizonyult.
A korai életkorban történő nagyobb mértékű fehérjebevitel és a későbbi obezitás összefüggését számos közlemény megerősítette.
A. L. B. Günther és mtsai 6–24 hónapos csecsemők különböző fehérjebevitele és a hétéves korban számolt BMI és százalékos testzsír közti összefüggést vizsgálták. Megállapították, hogy a nagyfokú fehérjebevitel az elválasztás idején és a teljes mesterséges táplálás során kedvezőtlenül befolyásolja a hétéves korra kialakuló testösszetételt. Ezek a szerzők az 5-6 éves kort szintén kritikus életszakasznak találták a fehérjebevitel és a későbbi
obezitás kockázata szempontjából. A 12 hónapos korban fogyasztott nagyobb mennyiségű állati fehérje, elsősorban tehéntejfehérje, szintén kedvezőtlenül hat a hétéves kori testösszetételre.
A szoptatás időtartama és a későbbi kövérség között fordított és dózisfüggő összefüggést találtak. L. M. Grummer-Strawn és mtsa10 több mint 200 ezer újszülött prospektív vizsgálatával igazolta, hogy 6–12 hónapos szoptatás esetén a túlsúlyosság esélyhányadosa 0,70 a sosem szoptatott csecsemőkhöz viszonyítva a nem hispán, fehér bőrű populációban. A 12 hónapnál hosszabb szoptatás még jobban véd (esélyhányados: 0,49), a kevesebb mint 3 hónapos szopás azonban semmilyen védelmet nem nyújt a későbbi túlsúlyosság ellen.
Az előbbiek és számos más, a fehérjehipotézisből kiinduló vizsgálat eredménye is hozzájárult ahhoz, hogy a csecsemőtápszerek összetételére vonatkozó legújabb irányelv a fehérjetartalom csökkentését javasolja.
Goutham Rao cikke az American Medical Association szakértői csoportjának ajánlását taglalja. A gyermekkori kövérség Amerikában észlelt terheinek ismertetése után megfogalmazza a prevenciós és terápiás lehetőségek konkrét lépéseit és egymásutánját. Az öt fő szempontot felsorakoztató pontrendszer könnyen használható felmérést tesz lehetővé a túlsúlyosság és kövérség mértékének megközelítésére, egyben a teendőkre nézve is információt ad.
A javasolt program nagymértékben alapoz a családorvosokra, de nem megfelelő hatékonyság esetén obezitás-központokban dolgozó, jól képzett team segíti a családorvos munkáját a beteg és családja kezelésében multidiszciplináris obezitásprogrammal.
Hazánkban is jelentős lépések történtek a gyermekkori obezitás prevenciója vonatkozásában az utóbbi években. Nagyon fontos a helyes csecsemőtáplálás, a szoptatás és a fizikai aktivitás jelentőségének hangsúlyozása, az iskolai büfék reformja. Az iskolai testnevelés azonban mindaddig nem segít e cél elérésében, amíg annak osztályozása miatt éppen
a túlsúlyos, tehát sikertelen gyermekek betegségekbe menekülve keresnek kibúvót az órákon való részvétel alól.

Az írás teljes terjedelemben, valamint az irodalomjegyzék az Orvostovábbképző Szemle februári számában olvasható.