Felül kell vizsgálni a transzplantáció szabályait?

A New York Times cikke szerint a vesedonor e két esetben egy gyermek volt, akinek epilepsziás rohamai voltak. Betegségét autoimmun eredetűnek vélték, és úgy gondolták, hogy nem fertőzheti meg a recipienseket. Mint kiderült, a gyermeknek egy ritka, amőba okozta, nagyon nehezen kimutatható, általában halálos fertőzése volt, de ezt mindaddig nem tudták, amíg a két recipiens súlyosan meg nem betegedett. A gyermeket tévesen akut disszeminált encephalomyelitis-szel kezelték, azonban ez a diagnózis mindig kétséges, mivel csak kizárásos alapon állítják fel, ha más betegséget nem sikerült kimutatni. Éppen emiatt a bizonytalanság miatt a gyermek halála után a szokásosnál több fertőzésre nézve vizsgálták a donor szervet. 

 

Mintegy három héttel az átültetés után, ugyanazon a napon mindkét recipiens súlyos beteg lett, rohamaik voltak, felszökött a lázuk és mentális állapotuk megváltozott. Mindkettejüket kórházba szállították, és kiderült, hogy ugyanattól a donortól kaptak vesét, ugyanazon a napon. Ezután a donor agyát vizsgálatra küldték, és kimutatták belőle a Balamuthia mandrillaris nevű amőbát. Az egyik recipiensben biopsziát végeztek, és a mintából is kimutatták az amőbát. Ez a fertőzés elvétve fordul elő, az Egyesült Államokban összesen csak 70 esetről tudnak, és transzplantáció esetén még soha nem alakult ki. A gyermeknek más szerveit is átültették betegekbe, de csak a vesetranszplantáltak betegedtek meg. Ennek oka nem ismert; talán a vesék több amőbát tartalmaztak, mint az egyéb szervek. A két recipienst sokféle gyógyszerrel kezelték, de állapotuk nem javult.

 

Ez a két eset felhívta a figyelmet arra, hogy nincsenek országosan érvényes előírások arra vonatkozóan, hogy a nem tisztázott eredetű neurológiai betegségben szenvedők ne lehessenek donorok. Jelenleg az egyes transzplantációs központok döntenek ebben a kérdésben.

 

Dr. Michael G. Ison, a United Network for Organ Sharing tanácsadói testületének elnöke szerint, ha a betegnek pontosan nem ismert eredetű neurológiai betegsége van, amely a mentális állapot megváltozásával jár, a legtöbb szakértő az átültetés ellen foglal állást. Ugyanakkor dr. Shirley Schlessinger, a Mississippi Organ Recovery Agency orvosigazgatója nem tartaná helyesnek, ha minden olyan személyt kizárnának a lehetséges donorok közül, akinek az állapota nem teljesen ismert, hiszen mindig előfordulhatnak észre nem vett betegségek. Abban azonban minden szakértő egyetértett, hogy ezt a problémát vizsgálni kell, országos szinten is.

 

A halottak szerveinek transzplantációja esetén egy százalékban fordul elő valamilyen betegség átvitele a 2005 óta működő szervátültetési hálózat adatai szerint. Beszámoltak már HIV, tuberkulózis, veszettség, Nyugat-Nílusi vírus, férgek stb. átviteléről, sőt, ritkán rákéról is. Az átültetésen átesett betegek különösen sérülékenyek, mivel az immunrendszer működését gátló gyógyszereket kapnak a szervkilökődés elkerülése végett. 

 

Dr. Eileen Farnon, a Betegségmegelőzési és Betegségellenőrzési Központ (CDC) epidemiológusa nehezen kezelhetőnek tartja ezt a problémát, mivel kevés az átültethető szerv, az átültetésre várók pedig rendszerint súlyos betegek, akiknek sürgős szükségük van a transzplantációra. Ezért sokszor nem lehet elvégezni az összes vizsgálatot minden elképzelhető fertőzésre nézve. Ezt alátámasztja az a tény, hogy több mint 100 000 személy vár átültetésre, és évente 9000-en halnak meg közülük.

 

Bár van olyan szakértő, aki a betegségekre való minél teljesebb szűrés mellett tör lándzsát, dr. Richard B. Freeman, aki a Tufts Egyetemen végez átültetéseket, úgy véli, hogy nincs értelme túlságosan sokat foglalkozni ezzel a kérdéssel, mivel az átvitt fertőzések nagyon ritkák, és a betegeknek sokkal súlyosabb problémájuk a donorok hiánya. Véleménye szerint a beteget fel kell világosítani a kockázatról, és neki kell eldöntenie, hogy így is beleegyezik-e a transzplantációba.