Bővül a pszoriázis terápiájának eszköztára

A pikkelysömör jellegzetes tünete a feszítő bőrfelszíneken megjelenő, a környező bőrtől élesen elhatárolt, vörös, infiltrált, pikkelyszerű hámlással borított pszoriázisos plakk. A betegség gyakorisága Közép-Európában 1,5 százalék körüli – Magyarországon mintegy 150 ezerre tehető az érintettek száma. További tünetei változatosak: az individuális, szoliter papuláktól a nagy plakkokon keresztül egészen a generalizált, erythrodermával, általános szimptómákkal is együtt járó, akár életveszélyes formákig terjedhetnek. Gyakran érinti a körmöket; enyhébb esetben csak a körömlemez finom szurkáltsága figyelhető meg, de nem ritka a köröm teljes elroncsolódása sem. A tünetek a betegek mintegy kétharmadánál enyhék, negyedüknél közepesen súlyosak. Kiterjedt, súlyos forma a betegek 10 százalékánál észlelhető.

Pszoriázis alatt napjainkban már nem csupán bőrbetegséget értünk. Jól ismert, hogy a pikkelysömörös betegek jelentős részénél (10–40 százalék) ízületi tünetek is fennállnak. Emellett a pikkelysömörhöz sokszor egyéb kórképek, például Crohn-betegség, depresszió, metabolikus szindróma, atherosclerosis, szívbetegségek is társulnak, amelyek gyakorisága a bőrtünetek súlyosságával arányosan növekszik. Az elmúlt években azt is sikerült bizonyítani, hogy a komorbiditás hátterében a folyamatosan fennálló gyulladás, a veleszületett immunrendszer gyulladásos citokinjeinek (pl. tumornekrózis- faktor-alfa [TNF-alfa]) emelkedett szintje állhat.

Az elmúlt évek intenzív kutatómunkája a pikkelysömör kialakulásának számos fontos részletét tisztázta. A betegség patogenezisét komplex folyamatnak tartjuk, amelyben mind a bőr, mind az immunrendszer sejtjeinek hibás működése szerepet játszik. A pszoriázis első tünete feltehetőleg a bőr veleszületett  immunrendszerének túlméretezett reakciója (pl. mikrotrauma következményeként). A folyamatba később bekapcsolódnak a citokinek és kemokinek hatására odavándorló T-limfociták, melyek maguk is jelentős citokinforrássá válnak. A pszoriázisos hámsejtek fokozott proliferációval és kóros differenciálódással reagálnak a felszabaduló citokinekre – kialakul a jellegzetes hiperkeratotikus pikkelysömörös plakk.

A patogenezis pontosabb feltérképezése számos új terápiás célponthoz vezetett; ezek alapján napjainkra több biológiai gyógyszert is kidolgoztak, így lehetővé vált a betegség minden korábbinál hatékonyabb kezelése. A választandó stratégiát alapvetően a bőrtünetek kiterjedtsége, azok lokalizációja és jellege, illetve az egyéb kísérő tünetek (elsősorban arthropathia) jelenléte és súlyossága határozza meg. A testfelület 5 százalék alatti érintettsége esetén helyi kezelés jön szóba. Dithranol, középerős, illetve erősebb kortikoszteroid vagy calcipotriol kenőcs jó hatású lehet. A megvastagodott, hiperkeratotikus epidermis eltávolítására 5–10 százalékos szalicilsavat vagy tejsavat tartalmazó kenőcsöt használhatunk. Ha az érintett bőrfelszín meghaladja a testfelület 5 százalékát, de nem éri el a 20-at, a helyi terápia mellett általában fénykezelést vagy valamilyen szisztémás szert is be kell állítanunk. Kiterjedt, 20 százaléknyi testfelületet meghaladó pszoriázisban többnyire fénykezelés (szűk spektrumú UVB, illetve PUVA) az elsőként választandó kezelési mód. Fototerápia ellenjavallata esetén metothrexat, retinoid vagy cyclosporin beállítása szükséges.

A szisztémásan alkalmazható szerek legújabb csoportját az úgynevezett biológiai szerek képezik. Ezek a molekuláris biológiai úton előállított, proteintermészetű anyagok célzottan avatkoznak be az immunkémiai folyamatokba a szervezet saját anyagainak (pl. citokinek, adhéziós molekulák) megkötésével, módosításával. A pszoriázis immunológiájában központi szerepet játszó TNF-alfa neutralizálásán alapul az etanercept, az infliximab és az adalimumab hatásmechanizmusa. Az anti-TNF szerek a bőrtünetek kezelése mellett rendkívül hatékonyak arthritis psoriaticában, illetve a pikkelysömör komplikált (pl. pustulosus) formáiban is. Az efalizumab a T-sejtek bőrbe vándorlásában és aktiválódásában alapvető jelentőségű LFA-1-ellenes monoklonális antitest. Csak a bőrtünetek kezelésében hatékony, nem befolyásolja az ízületi tüneteket. A folyamatosan bővülő terápiás eszköztár segítségével egyre finomabban hangolhatjuk át a pszoriázis kialakulásáért felelős kóros immunreakciókat. Ma még azonban nem tudjuk, hogy a betegség hosszú távú kontrollálása elvezet-e a társuló kórképek gyakoriságának mérséklődéséhez is.