hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Vizsgálják a Johnson and Johnson vakcináját is

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Johnson and Johnson gyógyszeripari vállalata, a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett oltásokat követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, közölte az uniós gyógyszerügynökség pénteken.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: mostanáig mindössze négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket, azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést azoknál, akiket a Janssen vakcinájával beoltottak. Elmondták, hogy a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában meg nem nevezett helyszínen, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt.

Kiemelték: kivizsgálásra vár, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között. Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) megkezdte az esetek felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy szükség-e a vakcina termékinformációjának frissítése.

A Janssen koronavírus elleni oltóanyagát jelenleg csak az Egyesült Államokban alkalmazzák, a vakcina március 11-én kapott ideiglenes forgalombahozatali engedélyt az Európai Unióban. Az oltóanyag bevezetése még egyetlen EU-tagállamban sem kezdődött el, alkalmazása Európában a következő hetekben várható. Az Európai Bizottság október 8-án kötött megállapodást a Johnson & Johnson vállalattal 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével.

A Janssen által kifejlesztett oltóanyag arra a technológiai platformra támaszkodik, amelyet már használtak a gyógyszergyár ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák kifejlesztéséhez és gyártásához. Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget.

Az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tette közzé az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagával kapcsolatban felvetődött vérrögképződéses esetek kivizsgálásának részeredményét. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Mint közölték: a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina "nagyon ritka mellékhatásaként".

Az értékelés alátámasztja, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát. Hangsúlyozták továbbá, hogy a koronavírus okozta elhalálozás kockázata sokkal magasabb, mint a vérrögképződés esetleges, nagyon ritka előfordulása. Az ügynökség nem javasolt semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében. A vakcina további vizsgálata folytatódik.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés