Áttörés a vesetranszplantációban
Forradalmian új módszert fedeztek fel az Egyesült Királyság Kidney Research UK (Vesekutatás) egyesülete által támogatott kutatók. Az eljárással növelhető a vesebeültetések sikerességi aránya és a transzplantátumok funkcióképességének tartama. A módszer arra is jó, hogy olyan donorok veséit is felhasználják, akikét korábban nem lehetett.
Az eljárás maga viszonylag egyszerű: a beültetendő vesét a transzplantáció előtt oxigenizált vérrel áramoltatják át. Ez az úgynevezett normotermikus perfúzió helyrehozza azokat a károsodásokat, amelyek a vesében az alacsony tárolási hőmérséklet hatására jöttek létre. Az így átáramoltatott vese már a beültetés után azonnal működni kezd. Az pedig ismert, hogy azok a vesék működnek jobban és tartósabban, amelyekben már a transzplantáció után röviddel helyreáll a funkció.
A kutatók véleménye szerint az új eljárással nemcsak a beteg élettartama hosszabbítható meg, hanem csökkenthető a kilökődések aránya is.
Jelenleg egy beültetett vesével élő ember várható élettartama 10–15 év a transzplantáció után, s bár ez józan ésszel előrelátható, nem csoda, hogy 20 évvel ezelőtt még senki nem gondolt erre.
Mike Nicholson professzor, a Kidney Research UK vezető kutatója ezt mondta: „A normotermiás perfúzió lehetővé teszi, hogy szabályozott módon újra vért áramoltassunk át a donor vesén, és ez nemcsak hogy helyrehoz sok, a tárolás miatti károsodást, de egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy gyulladásellenes szerekkel és más gyógyszerekkel kezeljük a szervet még a transzplantáció előtt. Egyszóval, meg tudjuk javítani és újra tudjuk éleszteni a vesét úgy, ahogy ez más módon lehetetlen lenne.”
Eddig 17 transzplantációt végeztek normotermiás perfúzióval, és ezek közül csak egy vese kezdett el késlekedve működni. Ezt a késlekedést tartják a kilökődés fő okának, és szokványos vesebeültetések során az esetek akár felében is előfordulhat.
Nicholson professzor arról is beszélt, hogy a szakértők nagyon vonakodnak az úgynevezett marginális donorok veséit felhasználni, mivel sehogy nem lehet megtudni, hogy milyen mértékű károsodást szenvedtek el a szervek és hogy fognak-e működni. Ezért óvatosságból ezeket a veséket nem ültetik be. A normotermiás perfúzió azonban lehetővé teszi, hogy meghatározzák, megfelelően működnek-e a vese funkciói ahhoz, hogy beültessék őket.
Az Egyesült Királyságban évente 3000 transzplantációt végeznek, mégis a donor szervekre várók mintegy 90 százalékának vesére lenne szüksége. A hirtelen szívhalálban meghaltak kb. felének a veséje nem alkalmas beültetésre – de most, a normotermiás perfúzió segítségével növekedni fog az alkalmas vesék száma, és úgy vélik, hogy a várakozók száma mintegy 10 százalékkal csökkenni fog. Ennek a költségvonzata is jelentős, hiszen az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) évente több mint 3 milliárd fontot költ a vesére várakozó betegek kezelésére.
Egy ilyen várakozó betegre évente átlagosan 30 ezer fontot kell fordítani, a transzplantáció maga – ha sikeres, ha nem – 42.000 font költséggel jár, azonban ha a beültetés sikerült, akkor a továbbiakban már csak évi 6500 font a betegre fordítandó összeg, azaz az NHS évi 24 ezer fontot takarít meg azzal, ha a dializált betegből transzplantált beteg lesz.
