A sztatinok tüdőkárosodást okozhatnak a dohányosokban
Bostoni kutatók arról számoltak be, hogy a sztatinok szedése az egykori és jelenlegi dohányosokban kapcsolatban áll a tüdő interstíciumának rendellenességével.
Azokban a személyekben, akik legalább évi 10 doboz cigarettát szívtak, a sztatinok 60 százalékkal növelték annak valószínűségét, hogy a tüdő-CT rendellenességeket mutat (esélyhányados [OR]: 1,6, 95%-os konfidencia intervallum [CI]: 1,03-2,50) – ezt mutatták ki dr. Gary Hunninghake és kollégái, a bostoni Női Kórház munkatársai.
Ez a hatás nem függött sem az aktuálisan vagy korábban magas koleszterinszinttől, sem a koronáriabetegségtől, sem pedig számos kardiovaszkuláris kockázati tényezőtől – írták a szerzők az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine online kiadásában. „Eredményeink arra utalnak, hogy a sztatinok fokozhatják az interstíciális tüdőkárosodásra való érzékenységet vagy annak progresszióját” – magyarázták a kutatók.
Ugyanakkor óvatosságra intettek azzal kapcsolatban, hogy az eredményeket hogyan használják fel a betegellátásban, mivel a sztatinok most kimutatott veszélye valószínűleg kevesebbet nyom a latban, mint jó hatásuk a kardiovaszkuláris betegségben szenvedőkben – írja a MedPage Today .
„Emellett vizsgálatunk nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy egyes légzőszervi betegségekben a sztatinok előnyösek lehetnek. Csupán arról van szó, hogy az orvosoknak tudniuk kell arról, hogy a sztatinok olykor ahhoz vezetnek, hogy interstíciális tüdő rendellenesség jelei láthatók a radiológiai leleteken” – írták a szerzők.
A mostani vizsgálatban 2115 egykori és jelenlegi dohányosról készítettek mellkasi CT-t. A sztatint szedők 38 százalékában mutattak ki valamilyen interstíciális tüdő rendellenességet, míg a sztatint nem szedők körében csak 27 százalékos volt ez az arány (p=0,04).
A sztatinok és a tüdőrendellenességek közötti kapcsolat annál erősebb volt, minél inkább hidrofil volt a sztatin és minél idősebb volt a személy (mindkét trend 5%-os szinten szignifikáns).
A kutatócsoport ezután egerek és sejttenyészetek felhasználásával megpróbálta kideríteni, hogy mi lehet a mechanizmusa a sztatinok és tüdőkárosodás közötti kapcsolatnak. Azt találták, hogy egerekben az előzetes sztatinkezelés fokozta a tüdő bleomycin hatására létrejövő gyulladását és fibrózisát. Az in vitro vizsgálatok során pedig az derült ki, hogy a sztatinok növelték a makrofágokban a mitokondriális reaktív oxigén speciest, aminek hatására fokozódott az NLRP3-inflammoszómák aktivációja.
Ezek az eredmények ellentmondanak két korábbi vizsgálatéinak, amelyekben a sztatin csökkentette a bleomycin kiváltotta tüdőkárosodást. Dr. Hunninghake ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy ezekben a vizsgálatokban másféle sztatint alkalmaztak, más volt a bleomycin dózisa és a sztatinkezelés időzítése is.
Ugyanakkor dr. Hunninghake-ék elismerték, hogy mostani elemzésüknek vannak korlátai: nem végeztek biopsziát a kísérleti személyeken, nem kerestek összefüggést a humán és az egérből származó adatok között és a legtöbb betegnél nem tudták, hogy mennyi ideje és milyen dózisban szed sztatint.
Annak ellenére, hogy a sztatinok használata növelheti az interstíciális tüdőkárosodás valószínűségét, más esetekben, például influenzával kórházba került betegekben és feji trauma esetén az újabb vizsgálatok szerint jó hatásúak lehetnek.
