A szervátültetésről az orvosetika szempontjából
Magyarországon egyedülálló orvosetikai képzést kapnak az SZTE hallgatói, ami azért is jelentős, mert hazánkban sokkal kevesebb a beültethető szervek száma, mint amennyire szükség lenne. Tari Gergely, az SZTE orvosi etika oktatója szerint a témával kapcsolatos hatékonyabb kommunikáció jelentősen javítana a helyzeten,
Az egyik legjelentősebb terület az orvosetika szempontjából a szervátültetés kérdése. Alapvetően kétféle módon érkezhet a segítség a szervekre váró betegek számára: az élődonoros felajánlás és a halál után a holttestből kioperált, úgynevezett cadaver szervek formájában. Mindkettőnek pontosan meghatározott folyamata van, de az emberek nagyon keveset tudnak arról, hogy hogyan ajánlhatják fel a szerveiket, vagy hogy mi történik a testükkel a haláluk után. Pedig Magyarországon töredéke áll csak rendelkezésre a beültethető szerveknek ahhoz képest, hogy milyen sokan várnak a sokszor valóban életmentő szervekre.
Az orvosképzés fontos része az etika oktatása, amely az elmúlt évtizedekben a Szegedi Tudományegyetemen fokozatosan fejlődött és mára országosan is egyedülállóvá vált.
– Az orvostanhallgatók negyedévben találkoznak konkrétan ezzel a tárggyal. Olyan klinikai etikáról beszélünk, amely messze túlmutat az elméleti érdekességen, nemcsak a tantermi hasznosságra fókuszál, hanem gyakorlati abban az értelemben, hogy a képzés közepén a hallgatók klinikai blokkgyakorlatra mennek és megfigyelik azt, hogy amit elméletben tanultak betegjogi, etikai területen, az hogyan érvényesül. Három hetet töltenek el a szemeszter során a sebészeten, a nőgyógyászaton és a belgyógyászaton. A tapasztalataikat a félév további részében közösen elemezzük. Ez tulajdonéppen egy ideális workshopként működik, ami kizárólag nálunk zajlik ebben a formában – mondta el Tari Gergely, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet egyetemi adjunktusa.
Németh András a Szegedi Tudományegyetemen végezte az első élődonoros veseátültetést Magyarországon, sőt Kelet-Európában, így a transzplantáció etikai kérdései is előtérbe kerültek már a beavatkozások kezdeti fázisában a szegedi klinikán.
Bár a transzplantációk száma fokozatosan emelkedik, még mindig töredéke annak, amennyire szükség lenne és ennek egyik oka a kevés beültethető szerv. Tari Gergely szerint a megfelelő tájékoztatás, ismeretterjesztés is jelentősen javíthatna a helyzeten.
– Akkor beszélhetünk etikus szervadományozási kultúráról, ha az ember autonóm tud lenni és a szervek elosztási folyamata átlátható és azt kizárólagosan orvosi szempontok befolyásolják. Legfontosabb az önrendelkezésről való tájékoztatás, akár élődonoros vagy halottból kivett szervekről beszélünk. Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy mik a szervfelajánlással együtt járó lehetőségek, előnyök, illetve mi ezeknek a jogi háttere. Magyarországon tabutéma a halál, pedig az életnek van eleje és vége, mégsem kerül elő a családi beszélgetések során, hogy ki hogyan gondolkodik a testéről, a szerveiről a halála után. Szabad és felelős döntést viszont csak akkor hozhatunk, ha megfelelő információk birtokában vagyunk. Nagyon kevesen tudják például, hogy Magyarországon a feltételezett beleegyezés rendszere érvényesül a szervek eltávolítása terén, amely azt jelenti, hogy amennyiben valaki nem tesz életében hivatalos tiltó nyilatkozatot, abban az esetben halála után az arra alkalmas szerveit felhasználhatják átültetésre. Arról is kevés szó esik sajnos, hogy az élődonoros felajánlások során azok a személyek, akik megteszik ezt a gáláns lépést, nagyon sok pszichológiai többletet kapnak. Kevesen domborítják ki, hogy egyfajta Superman-érzést ad, ha valaki jelentősen tud javítani egy krónikusan dializált beteg életén – mondta el Tari Gergely, aki a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszékén tudományos munkatársként is oktat. Az elhivatott szakember a Kutatók Éjszakáját is arra használja fel, hogy az orvosetikai kérdésekről tájékoztassa az érdeklődőket. A teltházas programok során az általános iskolás tanulóktól az idősebb korosztályig mindenki nyitott arra, hogy megismerje a lehetőségeit és az otthon tabuként kezelt témákról is beszélgessen.
– Fontos, hogy beszéljenek erről a témáról az emberek a családtagjaikkal vagy a barátaikkal, de ha a közvetlen környezetükben erre nincs lehetőségük vagy valamiért nem akarják, akkor a Szegedi Tudományegyetemen is, a Magatartástudományi Intézetben szívesen szolgálunk felvilágosítással. Ha inkább jogi természetű, a szervátültetéssel kapcsolatos kérdés merül fel, abban az Integrált Jogvédelmi Szolgálat területileg illetékes betegjogi képviselői tudnak segíteni – hangsúlyozta Tari Gergely, aki szerint az egészségügyi etikai kérdéseket a közoktatás széles körében kellene oktatni.
Tari Gergely az MTA Lendület Értékek és Tudomány kutatócsoporttal a bioetikai témák iránt érdeklődő laikusokat egy podcast-sorozattal próbálja kiszolgálni. A Szegedi Tudományegyetem szervezésében előkészítés alatt áll egy olyan konferencia, ami az orvosetikai kérdéseket - köztük a transzplantációval kapcsolatos dilemmákat – nem elszigetelten és társadalomtudományi szempontból vizsgálja, hanem a klinikusokkal közösen.