"Tudom, mit él át, min megy keresztül egy rákbeteg"

2019. április 23.

„A képen örülök, mert tudom, hogy mellrákom van. Nem, nem őrültem meg, örülök, mert nagyon hamar elkaptuk a rohadékot. Így 98 százalék esélyem van, hogy meggyógyuljak, felneveljem a gyerekeimet, és szép életem legyen… ettől nem betojni és pánikolni kell, hanem okosan küzdeni ellene…”
E sorokat Magenheim Rita posztolta ­Face­book-oldalán, hogy saját példáján keresztül is felhívja a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára. A jelenleg Németországban élő és dolgozó nőgyógyász-gyógyszerkutatónál nagyjából tavaly ilyenkor, egy kollégától kierőszakolt mellrákszűrés során fedezték fel az elváltozásokat. Akkor volt 42 éves, a nagyobbik fia öt és fél, a kisebbik pedig kétesztendős. Azt mondja, az első gondolata ez volt, amikor megkapta a diagnózist: „Nem halhatok meg. Még körülbelül húsz évig nem. Fel kell őket nevelnem.” (A kisebbik gyerek telefonbeszélgetésünk közben is ott ugrál körülötte, hallom, ahogy folyamatosan magyaráz, rohan, sikoltozik. A doktornő azonban egyetlen percre sem veszíti el a türelmét, hangja végig nyugodt, kedves marad.)

– Egy pillanatra sem ijedt meg? – kérdezem. – Természetesen letaglózott a hír – válaszolja –, de én orvosként tudtam, sok olyan betegség van, amelyből lényegesen kilátástalanabb lenne a teljes gyógyulás, de egy másfajta vagy egy későn észlelt tumorral is sokkal rosszabbak lennének az esélyeim. Látom azonban, hogy a laikusok többsége számára a daganatos betegség diagnózisa a mai napig egyet jelent a halálos ítélettel, a rák PR-ja általánosságban még mindig nagyon rossz. Ennek az az egyik oka, hogy a könnyebb esetekről sokszor nem is tudunk, mert sok érintett titkolja. Nekünk is van olyan közeli ismerősünk, akiről csak azután tudtuk meg, heredaganat miatt műtötték, hogy én nyíltan beszéltem a saját betegségemről. Ezért aztán az emberek inkább azokról az esetekről hallanak, amelyek már súlyosak, nem titkolhatók. Ezekből pedig sajnos nem mindig van gyógyulás – véli Magenheim Rita.

Szerinte a képet tovább árnyalja, hogy a hozzá nem értők nem tudnak különbséget tenni a korai stádiumban felismert, illetve a többszörös áttétet adó, végstádiumban felfedezett daganatos állapot között. (...)

2019. november 17.

„Megkínoztak a műtétem után. És ráadásul tök feleslegesen. Persze természetes, ha beteg vagy, az orvosok és nővérek olyan dolgokat csinálnak, amik fájdalommal járnak. De orvosként tudom, mikor mit lehetne másként csinálni.”

– Folytatni akarom a daganatellenes gyógyszerekkel folyó vizsgálatokat. Ezek előkészítésével, felügyelésével és a kapott adatok elemzésével foglalkozom, és már most látom, hol lehetne változtatni annak érdekében, hogy kevesebb szenvedéssel jobb eredményeket érjünk el. Senki sem foglalkozik például a páciensek súlyvesztésével vagy súlygyarapodásával, ami pedig befolyásolja a kezelések kimenetelét és a betegek életminőségét, önképét is, ezért nagyon fontos lenne táplálkozási tanácsokkal ellátni őket. A gyógyszermellékhatások kivédésére, mérséklésére is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mert bár nagyon szépen dokumentáljuk ezeket, de sokat nem teszünk ellenük. Ezeket mind sokkal fontosabbnak tartom most, hogy már tudom, mit is él át, min megy keresztül egy rákbeteg.

A teljes riport a Lugasban