hirdetés

Zombor: „a kancelláriaminiszterrel kifejezetten jó a kapcsolatom”

Bár a Jobbik főleg a kormány egészségpolitikáján talált fogást a tapolcai választáson, Zombor Gábor állítja: a kormányfő a megkezdett útja folytatására bíztatta – írja interjúja bevezetőjében a NOL.

Az egészségügyi államtitkárral közölt beszélgetésből csak egy rövid részt idézünk:

„– Van még az országban olyan hely, ahol Tapolcához hasonlóan újraélesztenék a korábban nagy nehezen megszüntetett ágyakat?

– Minden korábbi döntést az igazol, hogy egy adott helyen a változtatások a gyakorlatban hogyan működnek, a betegek biztonságban érzik-e az ellátásukat. Ha nem, akkor újra változtatni kell. Az egészségügyi ellátás nem statikus, hanem dinamikusan változó rendszer.

– A kormányszóvivő tájékoztatókon ön és a hivatala is rendre szóba kerül. Lázár János legutóbb is élesen fogalmazott. Van valamilyen feszültség önök közt?

– Valóságalapot nélkülöző, provokatív kérdésekre csakis éles válaszok várhatóak. A kancelláriaminiszterrel és az általa irányított tárcával kifejezetten jó a kapcsolatom. Elárulhatom, hogy az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben mindeddig csak támogatást tapasztaltam a részéről.

– Az Origo szerint a frakció ízekre szedte a Zombor-csomagot, ezért már kormány elé sem kerülhetett az ön programja. Sőt azt is írták: megrendült önben a bizalom.

– Nem tudom csalódást okozok-e, de nincs semmiféle Zombor-csomag. A munkámat a kormány által támogatott koncepció alapján végzem, melyről rendszeresen tájékoztatom a frakció népjóléti kabinetjét. Eddig még nem kaptam olyan visszajelzést, ami alátámasztaná az Origo által leírtakat. A néhány nappal ezelőtti, a miniszterelnökkel, Lázár Jánossal és Balog Zoltánnal folytatott megbeszélés is megerősített abban, hogy haladjak a megkezdett úton. A kormány hamarosan tárgyal az egészségügyi törvények módosításáról, május elejére elkészül az új alapellátási törvény.
Elkészítettük a fiatal orvosok képzéséről és támogatásáról szóló rendeletet. Egy-egy rendeletmódosítás megszünteti az egynapos sebészet finanszírozásának mennyiségi korlátját, a meddő házaspárok várólistáját a lombikbébi programokban, valamint előírja, hogy a daganatos betegség gyanúja esetén 14 napon belül meg kell történnie a diagnosztikai vizsgálatnak. Készül az ágazati jövedelmek javításával kapcsolatos előterjesztés, mely szintén néhány héten belül a kormány elé kerülhet. Szóval dolgozunk” – olvasható a nol.hu-n.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...