hirdetés

Az Egyesült Államok pirosba öltözik

Vörös riadó

A Szív Világszövetség nemzetközi mozgalma, az Öltözz pirosba! mindenkit arra kíván emlékeztetni, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők halálozásának első számú okát is a szív- és érbetegségek jelentik.

"Ez nem csak szép piros ruha. Ez vörös riadó!". Így hangzik a Szív Világszövetség jelmondata ahhoz a világméretű mozgalomhoz, amivel szeretnék az embereket ráébreszteni, hogy nem csak a férfiak, hanem a nők többsége is valamilyen szív- és érrendszeri betegségben fejezi be az életét.

A statisztika szerint 2005-ben 17,5 millió ember halt meg szívrohamban vagy szélütésben, felerészben nők. Kolumbia tavaly csatlakozott az "Öltözz pirosba" mozgalomhoz, mert ezer nő megkérdezése során kiderült, csak minden tizedik tudta, hogy a legtöbb hölgy is szív- és érbetegségben hal meg. A valóság az, hogy a magas vérnyomással kapcsolatos agyi érkatasztrófák, a szívinfarktus okozta tragédiák következtében ma már valamennyi földrészen több nő veszti életét, mint a rosszindulatú daganatok, az AIDS, a malária és a tuberkulózis miatt együttesen.

A mozgalom célja, hogy fölhívja az emberek figyelmét arra a gyakran elfelejtett, vagy nem ismert igazságra, hogy a mai világban a legfontosabb közegészségügyi tennivaló a nők egészségének védelme lenne a szív- és érbetegségek ellen. Ráadásul a hölgyek szívpanaszait az orvosok sem veszik olyan komolyan, mint a férfiakét. Kiderült például, hogy a szívroham miatt kórházba kerülő amerikai asszonyok ritkábban kapják meg mindazt a korszerű kezelést, beavatkozást, amit az erősebb nem tagjai esetében a szívgyógyászok azonnal alkalmaznak. Meghökkentő fölismerés az is, hogy a szívrohamra jellemző mellkasi fájdalom, rosszullét megjelenésekor a nők lényegesen később hívják a rohammentőt, mint a férfiak.

Az "Öltözz pirosba" mozgalmat az Amerikai Szív Szövetség indította el, a Szív Világszövetség pedig valamennyi tagországába igyekszik eljuttatni ezt a kezdeményezést. Az Egyesült Államokban február 6-án nemcsak a támogatásukat jelző hölgyek öltenek piros ruhát, hanem ilyen színbe borul a Washington Emlékmű, New Yorkban az Empire State Building, vagy a turista látványosság, a Niagara vízesés is.

A programot öt évre tervezték. A cél az, hogy az emberek megismerjék, milyen életmódbeli változtatásokkal, életvitellel tudják megelőzni a szívbetegségek, az érkatasztrófák bekövetkezését, hogyan lehet a kockázatot csökkenteni. Az egyes rizikófaktorok jelentőségét, a beavatkozások lehetőségeit az amerikai média részletesen ismerteti.
A dohányzás a koszorúérbetegség egyik kockázati tényezője, de ez a fiatal amerikai nők szempontjából mind elhanyagolhatóbb szempont: az USA területén a dohányzás gyakorisága jelentősen csökkent, a munkahelyek a válságos időben elsőként a cigarettázókat bocsátják el, illetve a füstölő fiatalokat föl sem veszik a gyárba, hivatalba. Nem megkülönböztetés, csak egyszerű számítás: a dohányosok gyakrabban betegek és többször hiányoznak a munkahelyről. A magyar helyzet sokkal rosszabb: nálunk több fiatal lány kezd el dohányozni, mint fiú!

A vérzsírok csökkentése - szükség esetén gyógyszerrel - ugyancsak fontos megelőzési mód. Mind többen térnek át az egészségesebb étkezésre, a kevés telített zsír, s több többszörösen telítetlen olaj fogyasztására, a hetenként legalább kétszeri halevésre. Ehhez a témához tartozik a testsúly kérdése is: sok hölgy küszködik súlytöbblettel, a tengerentúlon és földrészünkön is. A legújabb statisztika szerint például minden ötödik bécsi fiatal túlsúlyos. A magas vérnyomás megfelelő kezelése, az esetleges cukorbaj egyensúlyban tartása ugyancsak fontos és az "Öltözz pirosba" szóróanyagai erre is felhívják a figyelmet.

A kommunikációhoz még egy rendkívül hatásos módszert találtak: a divat, a sztárkultusz felhasználását. A Szív Világszövetség egyik szövetségese a kozmetikai világhatalom, az Elizabeth Arden cég lett. Az Arden birodalom bizonyos szépészeti cikkeinek bevételéből támogatja húsznál is több országban a helyi mozgalom rendezvényét. Külön rúzst terveztek a népszerűsítésére.
Az Arden cég és az egész mozgalom szóvivője világsztár: a plakátokon az Oscar-díjas színésznő, Catherina Zeta-Jones látható, aki gallérján viseli a kis piros ruhát ábrázoló jelvényt. Fényképének szélén pedig ott a figyelmeztetés:"Szívbetegség és agyi katasztrófa a nők első számú ellensége".


Dr. Matos Lajos (MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...